MAGYAROK

1241260
Ma
Tegnap
A héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
896
476
3676
1233623
13849
20944
1241260

Te IP-címed: 54.198.54.142
2017-09-22 17:17

Skandináv tavasz [Dániai, svédországi látogatás, 1979]

2012. június 21. csütörtök, 20:35
Írta: Saáry Éva

 

Saáry Éva

 

SKANDINÁV TAVASZ

 

 

     Hát, ami a "tavaszt" illeti, Dániából az "utolsó" szárnyashajó röpített át Svédországba, mert utánam befagyott a tenger; Malmőből az "utolsó" vonattal indultam tovább, mivel nyomom­ban "befútta az utat a hó"; Göteborgban mínusz 10 Celsius fok harapdálta a lábikrámat, Stockholmban pedig... no, ott úgy elcsúsztam a városháza előtt lévő járdán, hogy még ma is őrzi nem éppen esztétikus nyomait a jobb térdem. (Igaz, ez utóbbi nem annyira az égiek "rosszakaratának", mint az én legendás ügyetlenségemnek a következménye; annak a ténynek, hogy a "nyilas" jegyében születvén, mindig fölfelé bámulok, ahelyett, hogy a lábam elé néznék.)

     A "márciusi ifjak" elhamarkodták a dolgot! – morfondíroztam magamban gyakran, midőn délutáni, esti előadásaimra menve, könnyű selyem köntösben és körömcipőben dideregtem a kucsmás, csizmás gavallérok között. – Nem lehetett volna májusig várni azzal a "Talpra magyar!"-al??

     A férfiaknak persze könnyű! Lesimítják a hajukat, és készen van a "frizurájuk" (a mondás különbenis azt tartja, hogy egy férfiember akkor is vonzó, "ha csak egy fokkal szebb az ör­dögnél"), fölveszik a zakójukat, s még gyapjú zoknit is húzhatnak.

 

 

     Koppenhágából főleg a csontig-velőig ható, jeges szélre emlékszem, amely majd elvitte a fejemet. (Irigykedtem Andersen szép, szilárdan álló kőkalapjára!) Ragyogott a napfény, pufók felhők gomolyogtak az égen, s az almazöld tetős, vörös tornyokról csodálatos fényképfelvétele­ket készíthettem.A kikötői sellő, a csinos villákkal teleszórt tengerpart s a helsingöri látogatás jelentette azt a "turista-minimumot", amit zsúfolt közéleti programom közepette, megengedhettem magamnak.

     Helsingör mitagadás csalódás! Az ember nem ilyen kecsesnek, vidámnak, csillogónak képzeli el a tépelődő Hamlet várát. (Annál inkább megérti viszont a szülők léha életét, mert hi­szen "mindennek két oldala van"!)

     Házigazdámnál (dániai utazásom kedves, fiatal szervezőjénél), Deli Jóskánál összejöttem Jonczyk Vincével, akinek annak idején a Nagy Imre-kormány fölajánlotta a munkaügyi minisz­teri tárcát. Késő éjszakáig folyt köztünk a baráti eszmecsere a rég történt dolgokról – főként az engem folyton izgató "azt hittem" témáról. Ma is nehezen tudom fölfogni, hogyan bízhatott meg valaki – 1945 után! – az oroszok ígéreteiben; hogyan reménykedhetett egy "demokratikus kibontakozás" lehetőségében, midőn nekem - 15 éves gyerekeszemmel! - egy pillanatig sem volt kétséges, hogy hová tartozom, kik mellett állok, és mi várható, a "testvéri" szuronyok árnyékában, a jövőtől.

     A nagyhírű plasztikai sebész, Medgyesi doktor otthonában is töltöttem egy kellemes na­pot. A művész-feleség keze nyoma és egyéniségének a varázsa meglátszik az egész házon. Kényelmes, nyersfa bútorok, panorámikus üvegfelületek és "festőien szétszórt" tárgyak melengető harmóniája.

A márciusi megemlékezést egy gimnázium tantermében tartották. Eszterhás Ernő mondta az ünnepi beszédet, én pedig verseimből, prózai műveimből olvastam föl, majd a modern művészet lélektani kérdéseiről beszéltem, vetített képekkel illusztrálva.       

 

 

"Malmö       

 

Fölszáll egy úr, egy fiatal nő,

Egy főkötös dadus, néhány

bőrönddel, meg egy kisleány.

Sigrid. Vízszőke, lenge hajja.

Csöpp, kárminarcú, dundi angyal"

 

     A fényesen kivilágított kikötő Kosztolányi "útirajzainak" foszlányaival köszönt. Ennyit tudok a városról, semmi többet. A zimankós idő ellenére is megállapítom azonban, hogy tágas, tiszta, rendezett település, sok parkkal. Megcsodálom a nyírfák rajzos, fehér törzseit, a gömbölyűre hízott, fekete szarkákat.

     – Máskor nem szokott ilyen kemény lenni a tél! – szabadkoznak az ismerősök. – Sokszor ballonkabátban is át lehet vészelni a hideg évszakot, hiszen a közelben kanyargó Golf áramlat enyhíti a klímát.

     Ásvány Bandi, a Dél-svédországi Magyar Egyesület elnöke, egész álló nap mosogatott és takarított, hogy rendbetegye számomra a valahol Török- és Görögország között hajózó tengerész barátja lakását.

     Mit tesz azonban Isten és a Sors! Fülöp Miklós éppen érkezésem estéjén állít be váratla­nul, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy sürgősen hotelt kell számomra keresni. A szegény, sza­badságos "tengeri medve" ezért azzal bűnhődik, hogy napokon keresztül kell engem ("társadalmi munkában") a fagerendás, ódon házak, az apró, vörös téglákból összerótt modern épületek és a romantikus szélmalmok világában kalauzolnia.

     Malmöben mindjárt a "menekült-ügy" kellős közepébe csöppenek. Egy nemrég érkezett, színházi rendező házaspár új lakásában vacsorázunk.

     – Rémes ez a bizonytalanság! – panaszkodik a szőke fiatalasszony. – Míg nem kapjuk meg a menedékjogot, a hatóságok által fizetett nyelvtanfolyam megkezdéséhez sincsen sok kedvünk!

     – Éppen most sikerült a kormánytól az ünnepélyes ígéretet kicsikarnunk, hogy nem adnak vissza Magyarországnak senkit. – fűzi hozzá Bandi.

     Miért? Volt, akit hazatoloncoltak??

     – Sajnos, akadt néhány, miután hivatalosan garantálták, hogy "hajuk szála se fog meggörbülni". A svédek, budapesti követségük útján, ellenőrizték az ígéret betartását. A vissza­tértek az első néhány hónapban valóban szabadlábon voltak. Csak később csuktál le őket – egytől egyig.

     Megtudom, hogy a magyar szervezetek, mint a "bevándorló kisebbségek" érdekképvisele­tei, komoly anyagi támogatást kapnak az államtól. Viszont, ennek is megvan az ára! A lakosság keresetének 60 százaléka megy el az adóra.

     Sokan háborognak a magas munkanélküli segélyek (az eredeti kereset 90 százaléka!) és a minden téren túlzásba vitt szociális juttatások miatt. Svédország a nyugati világban egyre jobban elharapódzó "álhumanizmus" iskolapéldája. A dolgozók nyakába szakad a rengeteg ingyenélő!

 

     Szomorú, de Malmöben két magyar egyesület van, és párhuzamosan két március 15.-i ünnepélyt tartanak.

    Én nem panaszkodhatom: Ásvány Endréék is, Olajos Jánosék is (Katolikus Kör) szívesen látnak, minden jóval elhalmoznak. Itt is, ott is meg kell azonban hallgatnom az "objektív tényál­lást". - Kinek, miben és mennyire van igaza! Ezt valószínűleg még a Jóisten is csak nehezen tud­ná eldönteni.

     Egyik este a katolikus templom alatt lévő kultúrteremben olvasok föl, másik este a városi könyvtár aulájában. Mivel a közönség egy része mindkét helyen jelen van, nem adhatom le ugyanazt a műsort; variálnom kell. "Pesszimista hangulatú" verseimet vidám anekdoták fölolvasásával ellensúlyozom, melyeknek mindig igen nagy a sikere. Kísérőként Erdei István elszavalja a Talpra magyart s Nádor József Liszt-műveket zongorázik.

     Megismerkedem – sajnos, csak futólag – Erdős Irma marosvásárhelyi színésznővel is, aki házasság révén került Malmöbe. Szép beszédében, kiforrott előadásmódjában a svéd városokban élő magyarok gyakorta gyönyörködhetnek.

     A malmöi látogatást kiegészíti a Lund-i – Partos Lászlóéknál. A csodálatos székesegyház és a modern kényelemmel berendezett, otthonos légkörű könyvtár megtekintése nagy élmény.

 

 

Göteborg

 

     Minden percem kiszámított, így a szép, nagy kikötővárosból alig látok valamit.

     A mulasztottakért kárpótol viszont az itt élő magyarok közt tapasztalt kellemes légkör.

     "A kolónia röneszánszának a nyitányára érkezik!" – írta levelében Polgáry Sándor. – "A Kádár-féle mosolyoffenzíva, a szükséges adag megfélemlítéssel kombinálva, itt is eredményes volt néhány évig, és visszahúzódásra késztetett egy csomó nyulat vagy haszonleső ál- és félmagyart. Ezen a sokkon itt is szerencsésen túl vagyunk: a polarizáció erősebb lett, de a kontúrok is tisztábbak."

     A rendezés tökéletes. A műsor kiegyensúlyozott. Meglepetés (s más egyesületek számára is követésre méltó példa!) a Göteborgi Magyar Énekkar föllépése. Karmestere egy bájos, lelkes és nagyon agilis ifjú hölgy, Tibell Katalin. Ezután két fiatal – Szalay Zsuzsanna és Nilsson Andrea – szaval, majd utána rám kerül a sor. Jó itt előadni, mert közel érzem magamhoz a közönséget, és biztatás árad a szemekből.

     Pap Iván, Kozma János (és kedves svéd felesége, aki töri a magyart), régi íróbarátom, Hendi Péter... de nehéz lenne mindenkit fölsorolni.

     Az irodalmi est után a Hotel Hedenben (a rendezők is csak most fedezik föl, hogy magyar a személyzete!) érdekes a társalgás. Sok okos dologról lehetne eszmét cserélni, ha nem szorítana az idő.

     Megkóstolom a jellegzetes svéd haltálat. Jó? Rossz?? Az ízek szokatlanul vadak, de a helybeliek azt állítják, hogy idővel ezekhez is hozzá lehet szokni.

     – Ami sokkal nehezebben viselhető el, az az édes kenyér! – jegyzi meg valaki. – Dániában is, Svédországban is sokan maguk sütik a kenyeret, miként maguk erjesztik a pálinkát is.

 

     Kell egy-két szót szólnom a skandináv vonatokról is, amelyek olyannyira eltérők a "kontinensen" közlekedőktől.

     Minden vagon kényelmes "termeskocsi". A foteleket szabályozni lehet, mint a repülőgépeken, a csomagok részére polcos szekrény van a bejáratnál, a kabátok, kalapok részére fogas és vállfa.

     A síkság Göteborg és Stockholm között, nem ad sok látnivalót. Csak a főváros közelében jelennek meg a dombok, fenyők és a jellegzetes, fehérablakos, piros faházak.

     De pechem van! "Huzalszakadás" (?) miatt két órát vesztegelünk kint a nyílt pályán (az állomáson ezalatt Jakabfy Ernő és Rezsőfy Alajos "tűkön ül"), ami éppen elég ahhoz, hogy lekés­sem a vasárnap délutánra tett március 15.-i ünnepséget. – Mert közben a gyönyörű stockholmi Magyar Házban "fut" a műsor! A cserkészek énekelnek, táncolnak, Vánky Eszter, Gereben Péter szaval, és Osbäck Jeanette operaénekesnő koloratúr áriákat ad elő.

     Az "ebédet" futva kapom be, sebtében öltözöm, és idegesen, kimerülten "esem be" az ámenre.

     Az "ünnepi beszédet" még meghallgatják, de aztán elkezdenek vacsorázni, tereferélni.

     Itt már csupán egyetlen ember, Tollas Tibor, tudná maga felé fordítani az érdeklődést! – gondolom letörten. Rémes, mikor az előadó "pusztába kiáltó szónak" érzi magát. Kötelességszerűen darálom a szövegeimet, de szavaim elszállnak az emberek feje fölött. Erről azonban senki sem tehet, legföljebb a svéd államvasutak, vagy – még azok se.

 

     Stockholmi tartózkodásom hátralévő része azonban nagyon szép. Csípős hideg van, de süt a nap, és háziasszonyom, Vajna Jutka ablakából elgyönyörködöm az erdős dombhajlatba épített modern városnegyedben.

     "Hol vagytok ó, felzengő állomások" – kérdezhetném Radnótival, de itt nem Párizsról van szó. Lassan megtanulom a "lakásomtól" a központba vivő földalatti vasút megállóinak a neveit: Hägerstensåsen, Telefonplan (na, ezt könnyű megjegyezni; ezután igazodom!), Midsommarkran­sen, Liljeholmen... Slussen (itt van a Mäler tavat a tengertől elválasztó zsilip), Gamla Stan (óváros), T-centralen...

     A metróhoz itt is hosszú, meredek mozgólépcső visz le, akárcsak Budapesten, hiszen a hálózat a tengeröböl és a lagúnák alatt épült.

     Elnézem az arcokat. Legtöbbjük a "kontinensen" is elkeveredne, de mégis föltűnik néhány markáns, szoborba kívánkozó férfifej. - Ilyenek lehettek Gustav Adolf katonái! - állapítom meg magamban, fölidézve a svéd történelemre vonatkozó, gyér ismereteimet.

 

      A meghívások egymást érik. Vidám vacsora Rezsőfyéknél, aztán (a cserkészet nevében és szellemében) Gerebenék sétáltatnak keresztül-kasul a városon, amely apró szigetekre épült és vizektől csillogó – akár Velence. Még a Nobel-díj átadásának arany termét is meglátogatjuk.

     Tanulságos délutánt töltök Szöllősi Antal "Északi Magyar Archívumában" is, de ez már külön riportba kívánkozik. Bámulatos, mit tud tenni, mennyi mindent képes összegyűjteni egyetlen ember is, "kiben erő van, és isten lakik"! De sajnos, mindig csupán egyetlen ember – és örülhet, ha a körülötte élők – segítség helyett!  - el nem gáncsolják!

     A lakás tele növényekkel (ritka kaktuszgyűjtemény!) és állatokkal. Busafejű, fehér ko­mondor – melynek csodájára járnak Svédország szerte! –, borzas, fekete puli, csillámló testű díszhalak.

     A müncheni Magyar Intézet Mildschütz Kálmán által összeállított bibliográfiája 800 nyu­gati magyar újságot sorol föl, a budapesti Széchényi Könyvtáré 900-at. Tóni viszont 1000-nél is többről tud!

 

79/12

 

Az oldal tartalma, sokszorosítás, audiovizuális vagy számítógépes másolatkészítés, nyilvános előadás, rádió- és televízióadás, idegen nyelvre fordítás kizárólag Saáry Éva örökösei (Luganó, Svájc) előzetes, írásbeli engedélyével használható fel. 

 

 

Északi Magyar Archívum. Felelős szerkesztő: Szöllősi Antal.
Copyright © 2011 Szöllősi Antal, Ungerska arkivet (Északi Magyar Archívum).
All Rights Reserved.