MAGYAROK

1407278
Ma
Tegnap
A héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
223
507
1293
1401528
12177
20029
1407278

Te IP-címed: 54.81.183.183
2018-05-23 12:43

Rólunk

 

 

Északi Magyar Archívum Baráti Köre

2017. június 30. péntek, 17:35
Írta: Véghváry Lóránt

 

 

 

Északi Magyar Archívum Baráti Köre

 

Ungerska arkivets vänner

 

 

 

A Kör fő célkitűzései:

Az Északi Magyar Archívum (ÉMA) gyűjteménye mielőbb Magyarországra kerüljön.

 

A Baráti Kör célja az Északi Magyar Archívum (ÉMA) körül egy olyan törzsközönség kiépítése, amelynek tagjai erkölcsi támogatásukkal elősegítik és ezzel hozzájárulnak az ÉMA jelentős gyűjteményének mielőbbi megmentésében.

Hazakerülés esetén segítik a gyűjtemény megőrzését, kutatását, bővítését, és anyugaton élő magyarság értékeinek, kultúrájának feltárását, ápolását, valamint az így összegyűjtött anyag publikálását, és egy állandó emigráns kiállítási program mielőbbi kialakítását.

A Baráti Kör tagja lehet minden olyan személy, akit érdekel a nyugati magyar értékek megmentése és úgy érzi tenni is képes azért, hogy az  Északi Magyar Archívumban összegyűjtött anyag mielőbb Magyarországra kerüljön.

 

Tagdíj nincs, az Ön eszmei/erkölcsi támogatása a fontos!

 

Jelentkezését kérjük a baráti kör levelezési címére eljuttatni: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

teljes név, (esetleg a város neve) és az ország.

Pl.:

Kiss Sándor, Hamburg, Németország

Nagy Sándor, Magyarország

 

Véghváry Lóránt*

az Északi Magyar Archívum egyik alapítója

Durban, Dél-Afrika,  2017. június 30.

 

 

*Véghváry Lóránt 1970-1978 között Stockholmban lakott

 

 

 

Északi Magyar Archívum hazaköltözését támogatjuk:

 

 

 

 

 

 

 

40 éve az emigrációban élő magyarok szolgálatában

2016. június 29. szerda, 09:33
Írta: Komáromi Márton

 

 

 

40 éve az emigrációban élő magyarok szolgálatában

 

Interjú Szöllősi Antallal, az Északi Magyar Archívum alapítójával

 

 

 

Szöllősi Antal 1944. február 27-én született Nagyszalontán, majd Mezőberényben élt és onnan indult el Nyugatra. A svédországi magyarok közül biztonyára sokan ismerik őt, de talán azt kevesen tudják, hogy már negyven éve szolgálja áldozatos munkájával az emigrációban élő magyarok szellemi kultúrájának megőrzését.
 
 
- Mikor érkeztél Svédországba?
 
1969. november 25-én érkeztem Svédországba.
 
- Mi vett rá, hogy elindulj nyugatra?
 
Ez az, amit nem tudok megmondani, kitalálhatnék bármit, de nem biztos, hogy akkor, 25 éves fejjel, azért indultam el, amit most hallanál tőlem.
 
- Más interjúban említetted, hogy Kányádi Sándor Kóbor Kutya című versével a belső zsebedben indultál el. Miért erre a versre esett a választásod?
 
Elég sok verses kötetem volt Magyarországon, jelenleg is sok verses kötetem van, abban az időben 17-18 évesen magam is írogattam. Nem tudnám megfogalmazni, miért pont ezt a verset hoztam magammal. A kutyákat mindig szerettem, itt Svédországban is volt két kutyám, talán emiatt. De pontosan nem tudom, megfogalmazni miért vettem magamhoz ezt a verset, és miért őriztem olyan sok időn át, hiszen Ausztriában nyolc hónapot voltam lágerben, és utána is sokfelé hányódtam Svédországban, de mindig velem volt ez az újságból kivágott vers.
 
- Meséld el kicsit részletesebben az utadat.
 
Turista útlevéllel jöttem ki, ami a hetven dolláros útlevél volt, tehát az állam engedélyével hetven dollárra szóló valuta kiviteli engedélyt kaptam, amivel kérvényezhettem a nyugatra szóló útlevelet, amelyet meg is kaptam. Ezek után lehetett a vízumot kérvényezni. Én Ausztriába kértem, mert úgy gondoltam, hogy csak a határon engedjenek át, nekem az már elég. Így ’69 januárjában kaptam meg a vízumot és április harmadikáig gondolkoztam, hogy menjek, vagy ne menjek, mert ugye semmilyen nyelvet nem beszéltem, oroszt ugyan tanítottak, de ennél többre nem jutottak velem. Tehát miután kiértem Ausztriába, ott lágerbe kerültem, ahol nyolc hónapig voltam, majd a svéd állam hozott el onnan 1969-ben. Előszőr Sätra Brunn-be kerültem egy átmeneti táborba, ez egy Közép- Svédországban található kicsi falu, ahol átmeneti tábor volt. Egyébként nyáron gyógyfürdőhelyként üzemelt, de a téli időszakra berendezték menekülttábornak. Aztán onnan kerültem Stockholmba.
 
- Miután elhagytad Magyarországot, mikor tudtál újra hazamenni?
 
Húsz év után, csak 1989 után engedtek haza, családtagjaimat meg nem engedték ki. Édesanyámnak kiutazási kérelmére küldtek egy végzést, hogy „Fia jogtalanul tartózkodik Svédországban és a Magyar Népköztársaság ellen ellenséges propaganda tevékenységet fejt ki." Emiatt a rendszerváltozásig a kérvényeimet kétszer is visszadobták a konzulátuson. A harmadik kérelem után végül 1989. október 6-án érkeztem autóval az osztrák-magyar határra.
 
- Mielőtt rászántad magad az útra mivel foglalkoztál?
 
Ipari tanuló iskolába jártam Budapesten, szobafestés-mázolónak tanultam, majd utána levelező tagozaton szereztem meg a testnevelési főiskolán az úszó szakoktatói képesítést. Ezek után a Mezőberényi Spartacus Sportkörnél dolgoztam, előbb ingyen, majd fizetésért. 1964-ben elindítottam az egyesület úszószakosztályát, majd 1969-ig itt dolgoztam.
 
- Svédországban is tudtad gyakorolni ezt a szakmát?
 
Igen, de csak önkéntes alapon, tehát fizetés nélkül, munka mellett, Észak-Stockholmban, Jakobsberg városrészben. Az úszóedzéseket eleinte egy magyar házaspár csinálta, akik aztán elköltöztek. Ott volt még Adorján Lajos, aki vízilabda B válogatott volt, és akkor kezdett el ott vízilabdát oktatni, és ő hallott rólam valahonnan, majd megkeresett, hogy nem tudnék-e ott edzőként dolgozni, persze elvállaltam. Négyszázötven gyerek tanult ott úszni, én a B csapatot kaptam, de a növendékek hamar kenterbe verték az A csapatot. Egy évig csináltam, de egy év után sok volt, – munka után több órát utazni és edzést tartani. Mindeközben egy más érdeklődés került a szemem elé, és azt csinálom a mai napig.
 
- Mesélj erről a másik érdeklődésről, hogyan kezdődött!
 
A másik érdeklődés az emigráns iratok gyűjtése, ami már akkor elkezdődött, amikor Ausztriából elindultam Svédországba. Ekkor már két bőröndnyi emigrációban kiadott könyvet és újságot hoztam magammal. Már a táborban félretettem az újságokat, hiszen olyan dolgokat olvashattam benne, amiről otthon nem írtak. Ezek megvannak a mai napig is.
 
- Mikor és hogyan fogalmazódott meg benned a gondolat, hogy a növekvő anyagmennyiségből egy archívumot kellene létrehozni?
 
1973 tavaszán, a Katolikus Körnek a svéd Állami Levéltár küldött egy meghívót, egy olyan rendezvényre, ahol a bevándorló egyesületeknek elmagyarázták, hogy mi az archiválás, hogyan kell azt csinálni. Akkor már a Katolikus Körben tudták, hogy én mindent gyűjtök, ami magyar vonatkozású, ezért engem küldtek el erre az egynapos tanfolyamra, ahol a délelőtt folyamán szépen elmagyaráztak mindent, majd délután elvittek bennünket a Baltiska Arkivet-be, ez a három balti állam közös gyűjteménye volt. Amikor megláttam, felmerült bennem, hogy miért nincs nekünk, magyaroknak is ilyen! Mindeközben többször előfordult, hogy különböző svédországi egyesületi újságokról tudomást szereztem, szerettem volna példányt belőlük, de nem tudtak adni, mert nem tették el. Ezek a dolgok ösztönöztek arra, hogy 1973. október 23-án megalakítsam az Északi Magyar Archívumot.
 
- Miután megalakult az archívum, szabtál-e határokat annak, hogy mi lesz a gyűjtőköre?
 
Elsősorban csak Svédországi anyagokat kezdtem gyűjteni. Egyszerűnek tűnt, de aztán bejöttek norvég, dán dolgok is, és akkor kiterjesztettem Skandináviára a gyűjtési területet, amibe Finnország nem tartozott bele. Csak későn kezdtem el finnországi anyagokat is gyűjteni, mert ők ’56 után nem fogadtak menekülteket. Miután kiterjesztettem Skandináviára, valamint Finnországra, hamar rájöttem, hogy érdemes felvenni a kapcsolatot más emigrációban élő magyar szervezetekkel is. Ekkor már kiadtam a magyar újságom, amelynek Bujdosó volt a címe, majd Tollas Tibor javaslatára, Bujdosók-ra változtattam. Ezen keresztül sok ismeretséget szereztem, mind Svédországban, mind külföldön, ugyanis, mint cserepéldányt, szétküldtem a világ minden pontjára, ahol magyar újság fellelhető volt. Köszönetképpen a legtöbben a saját újságjukból küldtek egy-egy példányt. Ennek köszönhetően a mai nap körülbelül hatszáz fajta újság van, amely emigráns kiadású, de mindezek mellet még mintegy kilencvenhat féle svédországi magyar újság is megtalálható a gyűjteményben. Ezt úgy kell elképzelni, hogy Izraeltől elkezdve Argentínán át, Tajvanon keresztül, Indiáig, szinte minden magyar emigrációval rendelkező ország újságja megtalálható az archívumban.
 
- Most októberben lesz negyven éves az Északi Magyar Archívum. A kezdeti két bőröndnyi anyagból mostanra mekkorára növekedett a gyűjtemény?
 
Nem tudom pontosan átnézni darabszámra, mert az anyagok nyolcvan százaléka dobozban van és csak a húsz százaléka van feldolgozva, katalogizálva. Gyakorlatilag mindent egyedül csinálok. A könyvek sorba tevését, a pecsétek beütését, a számítógépbe történő bevitelt, tehát mindent. De négyzetméterre meg tudom mondani, a lakásomban a háló és a konyha kivételével, szinte minden archívum és még két raktárhelyiséget is bérelek, ahol tárolom az anyagot. Összességében kettőszáz négyzetméteren helyezkedik el jelenleg a gyűjtemény.
 
- A szabadidődet felölelő archívumi munkák mellett mivel foglalkozol még?
 
1990 előtt Kárpátaljával foglalkoztam elsősorban, publikáltam is emigráns újságokban, a párizsban megjelenő Irodalmi Újságban, valamint a németországi Nemzetőrben. De már ott is szabadon írhatnak, így másfelé irányult a figyelmem és a svédországi magyarság története kezdet foglalkoztatni. Meg is jelent erről egy kötetem 1999-ben Svédországi magyarság 1956-ig címmel. Emellett létrehoztam a Svéd-Magyar Lexikont ami gyakorlatilag a svédországi magyar ki kicsodának felel meg, de találhatóak benne svédországi magyar egyesületek, újságok, és olyan svédek, akik valamit tettek a magyarságért.
 
- Az archívummal kapcsolatban mik a jövőbeli terveid?
 
Első sorban azt szeretném, ha ez a gyűjtemény valamilyen formában hazakerülne, de nem olyan formában, hogy egy intézménynek odaadom, hanem egy önálló intézmény lenne, ahol csak az emigrációkutatással foglalkoznak. Jelenleg tudtommal ilyen jellegű kutatóintézmény nincs. Olyasmire gondoltam, hogy Kivándorlási Intézet lenne a neve, de mivel tárgyi emlékek is vannak a gyűjteményben ezért a Kivándorlási Intézet és Múzeum nevet találtam a legmegfelelőbbnek. Ezt később elvetettem, mert sokan úgy gondolnák, hogy ez egy kivándorlókat segítő intézmény. Ezért az Emigráns Történeti Intézet és Múzeum névre gondoltam, de ezt is el kellett vetnem, mert Magyarországon múzeum csak szakképzett muzeológussal lehet múzeum és az emigráns szó sem találó, mert sokaknak nem tetszene. Látható az elnevezésekből, hogy mit szeretnék létrehozni. Egy kutatóközpontot, amely a szétszórt magyarság anyagait, iratanyagát, történetét dolgozná fel országonként.
 
- Mi volt számodra legkedvesebb jelző, amit a gyűjteményről vagy az archívum kapcsán mondtak rólad?
 
Nem tudok konkrét jelzőt mondani, de volt már, hogy visszahallottam Magyarországról, hogy egy látogatóm miután hazament újságolta, hogy amíg nem látta, nem akarta elhinni, hogy valaki magánszemélyként ennyi időt, energiát és pénzt nem kímélve ilyet csinál, minden segítség nélkül.
 
- Melyik darab a legkedvesebb számodra?
 
Nincs ilyen, a szívemnek az egész gyűjtemény kedves!
 
- Van olyan darab, amelynek érdekes története van?
 
Igen van, bár az nem emigráns kiadás, hanem magyarországi, mégpedig a Vizsolyi biblia másolata, azt egy ismerősöm kivitte Moszkvába repülővel, onnan vonattal eljutott a könyv Helsinkibe és onnan postán küldték át Stockholmba.
 
Köszönöm, hogy betekintést nyerhettem a gyűjteménybe, hogy időt szakítottál a kérdések megválaszolására, további sok energiát és erőt kívánok ehhez a nemes munkához!
Isten Éltesse Sokáig az Északi Magyar Archívumot és életre hívóját!
 
Aki többet szeretne Szöllősi Antal munkájáról megtudni, annak figyelmébe ajánlom az Északi Magyar Archívum honlapját: www.ungerska.se
 
Kérdezett: Komáromi Márton (Budapest)
 
 
 
Megjelent: Híradó (Stockholm, Svédország), 31 [33]. évfolyam. 129. szám., 2013 október – p. 6-7.
 
 
 
 
 

 

Köszönjük a látogatást, kérjük nézzen vissza később is!
 
Ha tetszik honlapunk, ajánlja másoknak is!
 
 
 

Kapcsolat, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

 
 
  

Északi Magyar Archívum, Szöllősi Antal hősies vállalkozása [1980]

2012. február 18. szombat, 19:38
Írta: Saáry Éva (1929-2014)

 

SAÁRY Éva (Lugano, Svájc):

 

 

 

Északi magyar archívum

 

Szöllősi Antal hősies vállalkozása

 

 

 

     Igazi jelentőségét nem Stockholmban, óriási magyar gyűjteménye megtekintése alkalmával, hanem itt, Luganóban értettem meg. A tény, hogy több mint 1500 kilométert utazott pusztán azért, hogy – egy őt különösen érdeklő – kongresszuson (a SMIKK az elszakított területek kultúrájával foglalkozó őszi tanulmányi konferenciáján) másfél napig résztvegyen, már maga fémjelzi a karaktert. Harminchat éves kora dacára egyenlőként szólt hozzá (kiegészítéseket mondott) a világviszonylatban is elismert, idősebb professzorok előadásaihoz...

 

     De mivel is foglalkozik Szöllősi Antal! Azzal, amivel majdnem senki nyugaton (s ami pedig mindnyájunk létkérdése!): a megőrzéssel. Nincs mögötte társaság, intézmény, pénz. Egy ember, egy – alkatilag törékeny, de vasakaratú fiatalember – hallatlan helytállásáról van szó!

     És Szöllő Antal nem is „intellektüel” (a szónak jó és rossz értelmében). Nyolc elemije, egy gimnáziuma van. A többit maga tanulta hozzá. Nem ül valamely állami levéltárban, könyvekkel megrakott íróasztal mellett. Nincs titkárnője, aki behozza a postáját, elintézze a telefonjait, megfőzze a feketéjét. Egyszerű szobafestő. Lakásokat, épületeket fest napi 8-10 órában. Ebből fedezi költséges „passzióját” (maga mondja, hogy havi 3000 svájci frank körül költ rá!), s szabad idejében dolgozik.

 

     Rekonstruálom tavalyi, stockholmi látogatásomat. Elég sokáig kell utazni a földalatt vasúton (végül már nem is a föld alatt, hanem a felületen haladva), amíg elérjük Norsborg városrészt. Nagy, modern háztömbben van Szöllősiék lakása: hat szoba tele könyvekkel, újságokkal, kéziratokkal... (de névjegyeket, meghívókat, plakátokat, fényképeket, hangszalagokat stb. is gyűjt). Mi jellemző még erre az otthonra? Fény, derű, barátságos, meleg hangulat.

     A csengetésre egyszerre két kutya rohan az ajtóhoz: a díjnyetes, hatalmas, fehér komondor, Bunkó (egész Svédország csodájára járt, amikor hazulról kihozta) és a fürge, fekete terelőpuli: Pamacs. Az ajtóra szerelt erős rácson kivül ők az archívum szakavatott őrzői. De vannak nap felé tárulkuzó, szétindázó zöld növények, sok ágas-bogas kaktusz, halak, madarak is... S mindennek ellentéteként a technikai világ kényelmi és munkaberendezései: szauna, mosó- és ruhaszárítógép, kvarcoló, videófon-berendezés és egy hatalmas (méregdrága) fénymásoló gép.

     Bunkó puha, meleg szőrébe mélyesztve ujjaimat fordulok Tónihoz:

     – Hová valósi?

     – Nagyszalontáról, illetőleg Mezőberényből való vagyok. 1944-ben születtem, a „halak” jegyében.

     – Ez utóbbi adja hát a felfokozott kulturális érdeklődést!

     Fekete hajjal keretezett, vékony arc, átható-komoly tekintet, melyet még jobban kidomborít a sötét szemüvegkeret. Élettársa, Gabi éppen az ellenkezője: gömbölyű, mosolygós... mint egy piros alma. (Az ellentétek vonzzák egymást?)

     – Hol ismerkedtek meg?

     – A magyar tánccsoportban.

     – Hm.

     – Ne csodálkozzon rajta, hogy táncoltam. Magyarországon valamikor hivatásos úszóedző is voltam.

     A sokszínű, sokoldalú  egyéniség varázsa!

     – Mikor jött nyugatra?

     – 69-ben.

     – És miért?

     – Főleg azért, hogy azzal foglalkozam, amit itt maga körül lát. A traiskircheni táborból tulajdonképpen egyenesen Münchenbe, az európai emigránsközpontba szerettem volna menni, de nem sikerült.

69-ben jött ki és 70-ben már lapot indított Bujdosók címmel. Ezt követte később az Ungrare i Norden – Magyarok Északon (1971), amely „A svédországi magyar kisebbség országos lapja” alcímmel jelenik meg. 1979-ben követte az északi Magyar Archívum pár füzete, az egyetlen nyugati magyar sajtótermék, amely a megőrzés problematikájával foglalkozik.

     És a gyűjtemény? Több mint ötven magyar folyóiratot járat. Ehhez jönnek az emigráns kiadványok. Ami ez utóbbiakat illeti, több sajtótermékről tud, mint a Széchényi Könyvtár vagy a Münchenben, 1977-ben, Mildschütz Kálmán gondozásában megjelentetett Bibliographie der Ungarischen Exilpresse 1945-1975 című kötet. Sok mindennel foglalkozik, sok minden iránt érdeklődik (számos magyar szervezet tagja), de kutatásai súlypontját – sors adta feladat! – a svédországi magyarok élete és munkája képezi. Csak egypár cím tervezett, illetőleg lassan összeálló munkáiból:

     Svédországi magyar könyvbibliográfia, amely tartalmazni fogja a svédre fordított magyar szerzők – a Svédországban élő magyar szerzők –, a svéd vagy egyéb nemzetiségű szerzők magyar vonatkozású műveit;

     A svéd-magyar sajtó története és bibliográfiája, amely majdnem ötven magyar emigráns lapot dolgoz fel;

     A svédországi magyarok története (1000-től napjainkig);

     Kárpátalja magyar irodalma (Ez az elszakított országrészek irodalmából a leghozzáférhetetlenebb!)

     – A Széchényi Könyvtár is könyörög nekem különböző anyagokért! – mondja, nem kis büszkeséggel. – De úgy érzem, nem érkezett még el az ideje annak, hogy mindent haza adjunk. Ki tudja, tiszteletben tartanák-e az anyag sértetlenségét, épségét? Mindez, amit én itt összegyűjtök, ötven év múlva kezd majd érdekessé válni, amikor a szereplők és a szemtenúk már a föld alatt lesznek.

     – Rémes arra gondolni, hogy mennyi magyar érték pusztul el (szinte naponta!) itt nyugaton! – töpreng fájdalmasan. – Óriási könyvtárak, kéziratok, levelek... pedig minden egyes kis papírdarab fontos lehet!

     – A jezsuita (s a magyarokért sokat dolgozó) Solymár atya levelezését például, halála után, elégették! Nagy nehezen tudtam csak megmenteni egy köteg régi újságot. Olyan újságokat, amelyekből talán csak egyetlen példány létezik!

     – Maga még fiatal ember, igaz, de sohasem lehet tudni, mikor mi történik. Ha véletlenül meghal, mi lesz a gyűjteményeivel?

     – Van végrendeletem s egy megállapodásom a Svéd Állami Archívummal (Riksarkivet).

     Ismeri a világ könyvtárainak, archívumainak nagy részét. Fejből sorolja, hogy hová mindenhová kellene eljuttatni az itt kint megjelent könyek, újságok 1-1 példányát ahhoz, hogy biztosan megmaradjanak. (Ez az a pillanat, amikor az ember elfogja a lelkiismeretfurdalás: Istenem, mennyi mindent kidobtam és elégettem már! S az aggodalom: Mi lesz, halálom esetén, az én dolgaimmal? Kinek a kezébe fognak majd kerülni?)

 

     Nekem ahhoz, hogy valakiről riportot írjak, érzemi töltés kell. Nem tudok megrendelésre dolgozni. Stockholmi látogatásom alkalmával csak ámultam és bámultam (bevallom, azt is megkérdeztem akkor magamtól, hogy nem forgácsolja-e túlságosan szét magát ez a fiatalember?). Luganói megjelenése azonban szíven ütött. Ebből a megrendülésből született meg ez a riport. 

1980 

 

Folyóiratban megjelent:

Nemzetőr (München), 24. évfolyam, 369-370. szám, 1980. december – 1981. január,  – 10. oldal

 

Megjelent könyvben:  

SAÁRY Éva – Vadnay Zsuzsa

Érdekes emberek: nyugati magyar portrék / Saáry - Vadnay

Első kiadás.

Zürich: Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészet Kör, 1981 – 139 [3] p. : ill.

Szöllősi Antalról a könyv 128-131. oldal.

 

Érdekes emberek: nyugati magyar portrék : új válogatás / Saáry - Vadnay

Második kiadás.

Lakitelek: Antológia Kiadó, 2011 – 286 p. : ill.

Szöllősi Antalról a könyv 132-135. oldal.

 

Az oldal tartalma, sokszorosítás, audiovizuális vagy számítógépes másolatkészítés, nyilvános előadás, rádió- és televízióadás, idegen nyelvre fordítás kizárólag Saáry Éva örökösei (Luganó, Svájc) előzetes, írásbeli engedélyével használható fel. 

 

 

Beszélgetés a Stockholmban élő Szöllősi Antallal [1988]

2012. július 17. kedd, 21:43
Írta: Modor Ádám (1958-2009)

 

Modor Ádám (1958-2009) 

 

 

 

ÉN NYUGATON ÉLŐ MAGYAROKNAK TARTOM MAGAM

 

 

Beszélgetés a Stockholmban élő Szöllősi Antallal

 

 

 

 

Te politikai emigránsnak tartod magad?

 

Én Nyugaton élő magyarnak tartom magam. Az, hogy a jelenlegi magyar rendszer hova tesz, az az ő dolga. Én nem tartozom az úgynevezett politikai csoportokhoz, nem is tartoztam egyikhez sem.

 

Politikai okokból jöttél el Magyarországról vagy egyéb szempontok vezéreltek?

 

Politikai okokból? Anyagi gondjaim otthon sem voltak. [Talán] a csehszlovákiai események hatására?

 

Mi volt az elhatározásod indítéka, hogyan kezdődött itt az életed!

 

Azt nem tudja megmondani senki, hogy mi az indító ok, ami elhozza egy bizonyos időszakban Magyarországról. Főleg ha fiatal, akkor még hozzájárul egy kis kalandvágy is. Ha valaki egy kicsit is normálisan gondolkodik, hallgatja a magyar rádiót, nézi a magyar televíziót, ugyanakkor a román határ mellett lakik, ahol tudja fogni a román televízió adását, amely a tankok előtt ülő embereket mutatja Prágából, persze rögtön meghallgatja a nyugati magyar adást és akkor rájön, hogy valami történt.  A magyar hírközlő szervek a rádió, tévé, újság egyszóval sem említik az eseményt, majd két napig. Ez mindenkit elgondolkoztat. Pláne a mai világban, amikor a műholdas adásokat ügyes amatőrök tudják fogni. Így, a képi hírforrás is több, tehát még nehezebb lesz eltitkolni, ami az ország határain kívül törnénik.

 

Hol laktál, mielőtt eljöttél Magyarországról?

 

Békés megyében, egy kisközségben.

 

Ott testnevelőtanárként dolgoztál?

 

Nem, soha, nincs is ilyen képesítésem, úszóedző voltam.

 

És rögtön Svédországba akartál jönni? Mi volt a terved?

 

metország. Azért, mert Európában ott él a legtöbb magyar. Európából nem akartam elmenni. A németek kétszer visszautasítottak és abban az időben, amikor még én jöttem ki, 69-ben, a svéd állam évente kétszer hozott osztrák és olasz menekülttáborokból menekülteket. Ezt, kb 71-72-ben teljesen fölszámolta a svéd állam, úgyhogy Európából nem is hoz most ide senkit. Jelenleg évi 1250 a politikai menekültek létszáma, mely általában már január 2-án betelt. A svéd állam igyekszik a törvényadta keretek között megszabadulni a menekültektől, jöjjenek bárhonnan a világból. Érdekes például, hogy tavaly  jött a Szovjetunióból egy észt fiú és majdnem őt is kitették, sőt bírósági eljárást folytattak ellene a repülőgép miatt.

 

Határsértés, a légtér megsértése miatt?

 

Nem határsértés, ilyesmit itt nem büntetnek, hanem – ami nevetséges, – hogy mások testi épségét veszélyeztette. Azt, hogy bejött engedély nélkül, azt Svédországban nem büntetik, nem úgy, mint Ausztriában vagy más államokban. Az én időmben Ausztria nyolc napi börtönbüntetéssel sújtotta azt, aki Ausztria területére vízum nélkül lépett be. Svédországban ilyen nincs.

 

Ausztriába mentél ’69-ben, és jelentkeztél a táborba? Hogy alakult ezután?

 

Táborba nem kötelező jelentkezni egy országban sem, az mese. Elég az illető ország rendőrségénél jelentkezni, és ha van pénze az embernek, akkor mindenhol azt csinálhat, amit akar, ez vonatkozik Svédországra is. Ha valaki idejön és van pénze, vagy a rokonának, akkor nem kell itt sem táborba mennie. Nyugaton nincs olyasmi, hogy kötelező. Esetleg az ember utazási lehetőségei korlátozottak, amíg a papírjai nincsenek elintézve. Vagy ha elutazik, akkor megkérik az illetőt, hogy jelentse be, hogy most külföldre megyek egy vagy két napra vagy egy hétre, de az sincs megtiltva. Svédországban nem veszik szívesen, ha valaki politizál, de nem tilos az sem.

 

De akkor hogyan tudják jelezni azt, hogy nem veszik szívesen?

 

Ezt itt megmondják. De a tábor rendjében is benne van, hogy politikai tevékenységet folytatni a tábor területén nem lehet. Inkább azért csinálják ezt, hogy a különböző nézetű emberek ne vesszenek össze.

 

Hogy kerültél Svédországba?

 

A  svéd állam hozott ide 1969-ben. Nyolc hónapig voltam csak Ausztriában.

 

És egyenesen Stockholmba kerültél?

 

Nem először Közép-Svédországba, egy kis faluba, Sätra Brunn-be, ott volt egy átmeneti tábor. Ez 30 km-re van Västeråstól, amely Svédország ötödik legnagyobb városa, 110 ezer lakossal. Ez egy nyári fürdőhely,  gyógyüdülőhely, télen nem üzemel, így ideiglenesen berendezték menekülttábornak. Svédországban ezeket nem is nevezik menekülttábornak, inkább átmeneti, vagy ideiglenes lakóhelynek.  Férj-feleség saját szobát kapott, az egyedülállókat kettesével vagy négyesével helyezték el, és teljes ellátást kaptunk. Svéd oktatás volt, a legmodernebb eszközökkel, tankönyvekkel, a tanárok minden nap kijártak hozzánk.  A nyelvtanfolyam után egy hónapon keresztül tájékoztatást kaptunk a svéd társadalomról tolmács segítségével.

 

Nyugat-Németország miért nem fogadott?

 

Nagyon egyszerű. A világon csak két államnak van az alkotmányában, hogy ha valaki az illető ország nemzetiségéhez tartozik, akkor azt befogadja; Nyugat-Németország az egyik, Izrael a másik. Ez, sajnos a magyar alkotmányban nincs benne, hogy ha valaki magyarnak vallja magát és magyar, akkor joga van Magyarországra visszavándorolni, éljen bárhol a világon.  Amikor én kérvényeztem, a németek azt mondták, hogy százhúszezer német várja a bevándorlást, ha azokat bevitték és még utána van hely, akkor villkommen. Százhúszezret kivárni… jelentkezik újabb százhúszezer, úgyhogy reálisan Európában akkor csak Svédország jöhetett szóba. Ma egyetlen lehetséges ország sincs Európában. Ha valaki Magyarországot elhagyja és Európában akar maradni, az az egy ország a lehetőség, amelyikben megpróbál ottmaradni.  Más országba, hogy majd utána átmegyek, azt el kell felejteni; s ezt nem ártana otthon is terjeszteni, mert sokan Svájcból, Franciaországból, Ausztriából szólnak, írnak nekem is, hogy ha ott nem engedik őket, akkor majd idejönnek, – azonban ilyen nincs. Ma a nyugati országok közül egyetlen egy sem fogad szívesen senkit, bárhonnan jön is, legyen bármilyen is a politikai nézete. Erre azt mondják, hogy Kínában az egymilliárdból lehet, hogy 999 millió jönne el azért, mert nem szereti a kommunizmust, ugyanez vonatkozik a Szovjetunióra, hogy a 250 millióból 120 vagy 245 millió jönne el, mert nem szereti a kommunizmust. Ez ma már nem indok és Magyarországról is eljönne a tízmillióból kilencmillió azért, mert nem szereti a kommunizmust. Azt a kilencmilliót vissza is küldenék a nyugati államok mind, ahogyan ezt teszi Svédország is már 1983 óta. Visszaküldi a Magyarországról érkezetteket, ha nem tudják bizonyítani, hogy őket otthon politikailag üldözik

 

Mit fogad el bizonyítéknak a svéd hatóság?

 

Csak a papírt.  Bárki bármit mondhat, azt leírják, de annyit ér, mintha nem is mondta volna; ez a gyakorlat. Az erdélyi magyarok ilyen szempontból, valamivel előnyösebb helyzetben vannak.

 

Beszéljünk a Bujdosókról, azt mondtad, hogy az emigránsok közönye fogadta ezt a lapot, mégis megjelent ötszáz meg ezer példányban, hogyan tudtad értékesíteni, életben tartani?

 

Ha megnézzük a svéd statisztikát – és valószínűleg ugyanezt találnánk meg a többi nyugati ország statisztikájában is – látható, hogy 69-70-71-72-ben többen jöttek ki Magyarországról, mint előtte. Ezek az emberek áldoztak a csekély kis pénzükből egy keveset.  Akkor ennek a lapnak volt egy érdekes kis baráti köre és több százan voltak. Csak amikor eltelt az a bizonyos négy-öt év, mikor már mindenki tudja az ország nyelvét beszélni, akkor már nem olvas annyi magyar dolgot, hanem inkább az adott ország nyelvén megjelenő újságot, tévét, rádiót figyeli és így bekerül a befogadó ország kulturális vagy politikai életébe, ami érdekli. Akkor már nem igényli a magyar dolgokat és négy-öt év után elmarad a magyar egyesületekből is, s ha véletlenül vagy tévedésből  járt is oda. Az emberek mostanában inkább tévedésből keresik fel a magyar egyesületeket és nem jószántukból. Azt is csak addig, amíg nem tudnak beszélni. Mihelyt tudnak annyira beszélni, hogy önállóan tudják a dolgaikat intézni, akkor elmaradnak. Úgy gondolom, egy magyar egyesületnek nem kellene minden rendezvényére elmenni, hisz az ember nem ér rá, megvan a saját élete is. Azonban ha negyedévente legalább egyszer el tud menni, akkor próbáljon meg elmenni. Ha még azt se tudja megtenni, hogy negyedévente elmegy egy magyar egyesületi rendezvényre, akkor legalább azt tegye meg az a nyugatra kikerült személy, hogy legalább egy magyar egyesületnek tagja legyen. Ha soha nem megy is el, av évi tagdíjat fizesse be, s legalább egy nyugaton megjelenő magyar folyóiratot fizessen elő. Ezzel már megtette azt, ha nyugaton él, amit a nyugaton élő magyarok felé megtehet. Nevetséges, hogy Svédországban  van szerintem harmincezer magyar, és az Irodalmi Újságra csak ötvenketten, az Új Látóhatárra negyvenheten fizetnek elő. A Bécsi Naplóra előfizet nálam kb. tizennyolc ember. (…) Hihetetlen, ugye? A nyugatra kikerült magyarok kultúrájára az jellemző, hogy könyvolvasásuk a szakácskönyvig terjed, folyóiratolvasásuk a Ludas Matyi meg a Nők Lapja, és nincs tovább. Ilyen a nagy tömeg. Ahogyan a nagy tömegnek Magyarországon sem kell, hogy minden nap kimenjen és verje a tamtamot. Elég, ha március 15-én ő is beáll a sorba és megy a tüntetőkkel. Nem kell, hogy kiabáljon, csak menjen velük. Úgy az itt kinn élő is lépjen be egy magyar egyesületbe, amelyik neki szimpatikus. Megtalál mindenfajta színárnyalatot Svédországban is; különböző vallási csoportokat, politikai csoportokat, a baltól a jobboldalig; ha valaki akarja és érdekli, akkor még ebben az országban is megtalálja, legfeljebb tíz-húsz fős kis csoportok, de vannak. Tulajdonképpen mind egy-egy kis társadalmi egyesület, mely magyar klub-szerű formában működik. Politikai egyesület csak egy van, a Szabad Magyarok Tömörülése, mely még 56 szeptemberében alakult. Ez a legrégebbi, és ez lenne illetve volt politikai egyesület. A többit mind az 56-ban kiérkezettek alakították és tulajdonképpen csak a közös nyelv, a közös kultúra hozta őket össze, meg a svéd nyelv kezdeti nem tudása. Azután, amikor megtanulták a svéd nyelvet, a tömeg elmaradt és így az egyesületekben általában kialakult egy törzsgárda, egy összeszokott baráti kör. Ezek az emberek összejárnak, s mivel többen vannak, ötven-hatvanan, egy lakásban nehéz összejönni, így szereznek helyiséget. Itt és valószínűleg Nyugaton mindenütt így történik. Ahol esetleg jobban élnek, még azt is megtehetik, hogy vesznek földterületet vagy házat, villát, de ez inkább az Amerikában, Ausztráliában vagy Dél-Amerikában élő magyarokra vonatkozik. Európában sajnos nincs ilyesmi, az európai magyarság nem gazdag réteg, nem számítva azt a pár ember, akinek sikerült, de ők nem is törődnek azzal, hogy áldozzanak  bármilyen nyugati magyar egyesületre, legyen az még a legdemokratikusabb szervezet is. Hogy szélsőségekre nem adnak, az érthető, mert a szélsőség, ugyanúgy, mint Magyarországon, itt is nevetség tárgya. Ez alatt a nyugatra kikerült magyar nyilasokat értem, a fasiszták híveit, vagy a kommunista csoportok híveit, mivel ilyenek vannak itt is. De ezek icipici kis csoportok, tíz-húsz személyes szervezetek.

 

Hogyan folytatódott újságkiadói munkásságod a Bujdosók után? Említetted a második, harmadik lap kiadását.

 

A svéd nyelvű változatot kétnyelvű folyóirattá alakítottam, ezután ez két nyelven, svédül és magyarul jelent meg; a Bujdosókat pedig megszüntettem. Két lapot kiadni túl sok munkát jelentett volna, mert – mivel nem ebből élek – a napi megélhetéshez szükséged időből nagyon sok időt elvett. A svéd nyelvben is jobban otthon voltam már. Ez a két nyelvűség azt jelentette, hogy bizonyos cikkek csak svédül  jelentek meg vagy magyar fordításban is.

 

Magyarok Északon volt a címe?

 

Igen. A harmadik folyóirat, amelyet kiadok, a Magyar Archívum, ez a Nyugaton élő magyarok történetével foglalkozik. Nagyon fontos, hogy a Nyugaton működő magyar egyesületek, szervezetek az általuk produkált papírokat, tehát folyóiratokat, újságjaikat, meghívóikat,  röplapjaikat, vezetőségi ülésekről készített jegyzőkönyveiket próbálják meg saját levéltárukban archíválni vagy megkeresni egy olyan szervezetet az adott országban, amelyik azt esetleg megőrzi. Ha ilyen nincs, akkor a svédországi Északi Magyar Archívumnak kellene eljuttatni, amikor egyesületük megszűnik. Hiszen az 56-os generáció nagyon sok egyesületet hozott létre, de ezeknek több mint a fele, vagy a 70 %-a már megszűnt. Általában a papírok az elnöknél, titkárnál, pénztárosnál vagy az elnökhelyettesnél vannak, attól függ, kinél van az egyesület irattára. Amikor ez a személy meghal, az örökösök kivágják a szemétbe. Kár érte, mert nagyon érdekes lenne ötven-száz év múlva, ha ezek a papírok  megmaradnának. A Kossuth-emigrációnak nem tudom, hány újságja jelent meg és csak onnan tudunk róla, hogy az az újság, amelyik megmaradt, ír a többi újságról, a létezett egyesületekről, de semmi papír, semmi nem maradt meg, pedig érdekes és tanulságos lenne. Ezért fontos, hogy minden egyesület elsősorban maga gondoskodjon arról, hogy az általa végzett tevékenység fennmaradjon az utókornak, mert ha nem teszi meg, öt-tíz év múlva már nem fog róluk tudni senki, akármilyen hangosan  tevékenykedtek is az adott időben.

 

Ha jól értem, akkor ebben próbáltok ti segítséget nyújtani az újsággal, elméleti  és gyakorlati segítséget abban, hogyan lehet archiválni az anyagokat.

 

Pontosan, tanácsot adunk, hogyan csinálják. Ez nagy problémája főleg az amerikai magyaroknak, de itt Európában is borzasztó nagy az érdeklődés. Olyan terveket is küldtek ide, hogy nem lehetne-e a lengyel emigráció mintájára  valahol egy semleges országban egy központi archívumot létrehozni azért, hogy a kihalóban levő generációnál összegyűlt anyag megmaradjon. Kár lenne ha elkallódnának azok a papírok, melyek a 45-ben vagy 56-ban kiözönlő  katonatisztekkel, az államapparátusban dolgozó emberekkel, magyarokkal kikerültek és az illetők birtokában maradtak. Ezek az összmagyarság szempontjából fontos dokumentumok, például a 45-ösöknél a háború eseményeire vonatkozó írások, vagy a gazdasági élet iratai; ezért nem szabad elkallódniuk, valamilyen formában fönn kell maradniuk.

 

Publikáltok az újsságban ezenkívül olyan ritkaságszámba menő dokumentumokat is, melyek érdeklődésre tarthatnak számot; vagy ez nem tartozik a profiljába?

 

Nem célunk ezeket az újságban publikálni, érdekessesbb lenne kisebb füzetsorozatban publikálni, ha lenne rá anyagi keret. Tulajdoképpen ez a lap azért indult, hogy minden országban megtalálja azt a két-három magyart – mert többre nincs is szükség - , aki megpróbálná az anyagot összegyűjteni. Borzasztóan sok anyagot lehetne megmenteni. Sokan nem küldik haza a birtokukban levő papírokat – főleg a 45-ösök, – mert esetleg a hazai rendszerben olyanok ülnek most a hatalmi pozicióban, akik akkor a másik oldalon harcoltak, s rájuk nézve kellemetlen dolgok vannak  a dokumentumban, s akkor inkább megsemmisítenék, ha tudomást szereznek róla. Ezért bizonyos papírokat, dokumentumokat nem praktikus a magyar levéltárnak vagy az Országos Széchenyi Könyvtárnak átadni még ma. A cél az, hogy ötven  vagy száz év minden hazakerüljön, a magyar nemzet tulajdona legyen. Ugyanígy  az Északi Magyar Archívum is az én halálom után ötven évvel kerüljön haza. Remélhetőleg az a generáció kihal addigra Magyarországon, amelyik érintett ebben, s csak a kutatókat fogja érdekelni és a publikálás után a nagyközönséget is.

 

Körülbelül mikorra várható a katalógus?

 

Legalább két évben telik. Minimális a segítségem. Négyünk közül, akik ezt aktívan csináltuk, ketten már öngyilkosok lettek. A másik fiú Stockholmban él, de ő teljesen visszavonult és csak a művészetnek él, így a törzsgárdából egyedül én maradtam. Ha összeszámolom azokat, akik rendszeresen segítenek, az talán hatvan-hetven. Az ő segítségünk is inkább csak arra korlátozódik, hogy anyagot juttatnak el hozzám Svédországból és más országokból is, hisz az elsődleges cél az anyaggyűjtés.

Nekem még dolgoznom kell, csak a szabadidőmet tudom erre áldozni, ezért az anyag csak gyűlik és  nincs földolgozva. Sok anyag még ki sincs bontva a csomagokból, úgy áll ott, ahogyan érkezett és azt sem tudom, mi van egyes dobozokban.

 

Milyen osztályai vannak az archívumnak?

 

Tíz osztálya van.

A 0 osztályban van az általános anyag, az 1-esben egyesületek, egyházak, cserkészcsapatok, sportklubok, stb. anyagai, Svédországra és Skandináviára felosztva, magyar, vegyes vagy svéd anyagra.

A 2-es csoportban vannak a történelmi Magyarország határain kívül élő magyar személyek anyagai. Itt is Svédország és Skandinávia dominált, de most már olyan sok anyag jött be, hogy a többi országokban élő magyarok anyagai sokal nagyobb részt jelentenek.

A 3. osztályban a külföldre kikerült magyar anyagok vannak. A  4. csoportban a könyvek vannak, ez is 10 alcsoportra van fölosztva, kiadók szerint: külföldi magyar kiadók, hazai kiadók, az utolsó csoportban vannak a könyvkópiák, tehát ha bizonyos könyveket nem sikerül megszereznem eredetiben, akkor megpróbálok egy másolatot beszerezni.

Az 5. a folyóirat osztály, ugyanúgy osztódik, mint a könyvek, szintén külföli magyar kiadók, magyarul és idegen nyelven, idegen kiadók, magyarul és idegen nyelven, követségi, IBUSZ, MALÉV stb. kiadványok. Ezeknek a szervezeteknek a nyugati irodái is adnak ki mindenféle propaganda- és tájékoztató anyagot, ezt külön próbáljuk begyűjteni, mert nagyon érdekes, hogy ők hogyan igyekeznek Magyarországot tálalni  itt, azután összehasonlítjuk azzal, hogy otthon hogyan tálalják. Borzasztó, micsoda ellentmondások adódnak néha. Ebben az osztályban vannak a hazai  kiadású folyóiratok is. Az utolsó csoportban folyóiratmásolatok vannak. 

A 6. osztály az apró nyomtatványok gyűjteménye, pl. térképek, képeslapok, plakátok, névjegyek, meghívók, házassági, születésnapi és gyászjelentések, műsorfüzetek, könyvüzletek és magyar üzletek árjegyzékei, hirdetései és egyéb.

A  7. osztály az újságcikk-kivágatok gyűjteménye, elsősorban a befogadó országokban megjelent folyóiratokból, és a hazai folyóiratokból.

A  8. osztály a fotó- és filmarchívum. Itt vannak a rajzok, fotók, filmek, videók.

A  9. osztály a hangtár, kották, hanglemezek és hangszalagok vannak itt.

Minden osztálynak, minden kis csoportnak saját száma lesz, és ezzel a számkóddal, majd ha kész lesz, nagyon gyorsan elő lehet keresni, hogy az adott területről mi van az archívumban. Amig ez nincs kész, addig sajnos az anyag teljesen áttekinthetetlen. A kézi katalógus csak kb. ezer cédulát tartalmaz, ezeket azonnal elő tudom keresni.

 

Miből finanszírozod ezt?

 

A fizetésemből, illetve nagyon szűk adományokból. Spontán adományok, de minimálisak. Tulajdonképpen nem szívesen fogadom el egy nyugdíjastól az ötven vagy száz koronát.

 

Miből tartod fenn ezt az archívumot?

 

Szobafestő-mázolóként dolgozom. Svédországban vagy tízezer szobafestő hiányzik, tehát konkurencia nincs, nagy a hiány és szinte vadásszák az emberek a szobafestőket. Munkagondom tehát nincs, s belátható időn belűl  tovább csökken a Svédországban élő szobafestők száma. A jövőben sem kell attól félnem, hogy munkanélküli leszek. Amíg egészséges vagyok, addig nincs probléma.  A betegbiztosítás itt Svédországban nagyon jó, attól itt nem kell félni, hogy az ember éhezik vagy az utcára kerül. [Esetleges munkanélküliség, betegség] után is tudom csinálni az archívumot, legfeljebb kevesebb pénzzel.

Stockholm, 1988. április

(Az interjút Modor Ádám, a Katalizátor Iroda szerkesztője készítette.)

 

Megjelent: Demokrata (Budapest, szamizdat folyóírat), 4. évfolyam. 7-8. szám. 1989 – 67-72. oldal

 

 

 

Köszönjük a látogatást, kérjük nézzen vissza később is!

 

www.ungerska.se

 

 

 

 

Az Északi Magyar Archívum [2008]

2012. február 18. szombat, 19:15
Írta: Bihari Szabolcs

 

Egyesületi oldalak - Egyesület bemutatása

 

 

Az Északi Magyar Archívum

 

 

1973 október 23.-a. A magyar emigráció lelkesen ünnepli az 1956-os forradalom szabadságharc és emlékét. Nekünk, svédországi magyaroknak ez a nap nem csupán az ünnepi évforduló miatt emlékezetes, hanem azért is, mert akkor alakult meg az Északi Magyar Archívum.

 

Alapítója, Szöllősi Antal 1969-ben került Svédországba, ahol gyakorlatilag azonnal bekapcsolódott az emigrációs munkába: Bujdosó (később Bujdosók) címmel lapot indított. Szerkesztői munkája során tapasztalta, hogy rengeteg magyar nyelvű és vonatkozású írott anyag vész el azért, mert még senki nem vette a fáradtságot, hogy ezeket összegyűjtse, rendszerezze és megőrizze az utókor számára.


A felismerést tett követte. A Balti Levéltár mintájára néhány lelkes ismerősével megalapította az Északi Magyar Archívumot. A hírt sokan lelkesen fogadták, egyesek azonban kételkedtek abban, hogy Szöllösi Antal és munkatársai megbírkóznak majd az előttük álló feladattal.


Az elmúlt harmincöt év eredményei azt bizonyítják – a legkritikusabb szakmai szemmel is vizsgálva – hogy az Archívumnak ragyogóan sikerül teljesítenie a kitűzött feladatokat.


Az Északi Magyar Archívum eddig ötvenhárom országból összegyűjtött magyar nyelvű vagy vonatkozású anyaga magyar személyiségek, egyesületek, szövetségek, egyházak, cserkészcsapatok, sportklubok, politikai pártok és mozgalmak, csoportosulások, vállalkozások, színházak tevékenységét dokumentálja.


Az Északi Magyar Archívum könyvtára jelenleg körülbelül húszezer kötetből és kiadványból áll, ebből mintegy kétezer az emigrációban született. Anyanyelvünkön kívül mintegy harminc más nyelven található magyar vonatkozású kiadvány. Az Archívum munkásságának áttekintésekor, már a számszerű eredmények is imponálóak. A gyűjtemény igazi értéke azonban abban rejlik, hogy részletesen dokumentálja a nyugati magyarság több évtizedes erőfeszítéseit identitásának megőrzéséért, a beolvadás elkerüléséért, a jó hírnév öregbítéséért.


Ezt az felbecsülhetetlen értékű munkát Szöllősi Antal és néhány lelkes munkatársa végezte és végzi. Tették mindezt kitartó szorgalommal, szerényen, időt és anyagiakat áldozva vállalt célkitűzésükért. Eredményeik bizonyítják, hogy kitartással, elszántsággal, a nehézségek ellenére is lehet maradandót alkotni, továbbá azt, hogy a nyugati magyarság értékes része a nemzetnek!


Büszkék és hálásak vagyunk tehát, hogy jubilálhatunk. Büszkék arra, hogy az Északi Magyar Archívum itt, Svédországban működik, hogy tagja országos szövetségünknek, hogy munkatársai sorstársaink a közösségi munkában és gyűjteménye értékes része nemzeti kulturális örökségünknek.


Hálásak azért, mert az Északi Magyar Archívum hírt adott és ad rólunk, mert összegyűjtötte, megőrizte az útókor számára azt az értéket, amellyel igyekeztünk nemzetünk boldogulásához hozzájárulni. Aki fáradságot nem kímélve beletekint ebbe a gazdag gyűjteménybe megérti, miért beszélünk tizenöt millió magyarról.


A Svédországi Magyarok Országos Szövetsége nevében tiszta szívből gratulálok az Északi Magyar Archívumnak, és kérem a Fennvalót, hogy Szöllősi Antalnak és lelkes csapatának adjon további erőt, egészséget, elszántságot, hogy továbbra is hasonló odaadással végezhessék áldásos munkájukat, mindnyájunk büszkeségére és örömére.

 

Bihari Szabolcs,
a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének elnöke

 

 

Megjelent:  Híradó (Stockholm): 26. évf. 110. szám., 2008 december– 14. oldal

 

  

 

 

Északi Magyar Archívum. Felelős szerkesztő: Szöllősi Antal.
Copyright © 2011 Szöllősi Antal, Ungerska arkivet (Északi Magyar Archívum).
All Rights Reserved.