Erdős Irma Stockholmban

• E-mail

Dr. Solymossy Olivér

ERDŐS IRMA STOCKHOLMBAN

A művésznő bemutatkozó irodalmi estje

          E r d ő s  I r m a  Bartha Istváné, a marosvásárhelyi Állami Színház művésznője 1976. január hó 17-én nagy sikerű irodalmi estet tartott a stockholmi Magyar Házban. Műsorában magyar költők és írók műveiből adott elő (Illyés Gyula, József Attila, Szabó Lőrinc, Kiss Jenő, stb.).

          Rég nem tapasztalt művészi élményben részesültek azok, akik tudtak az előadásról és el is jöttek meghalllgatni a neves művésznőt, akit Erdélyben a legkiválóbbak között tartanak számon, aki a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán tanított. Ezúttal Landskrona-ból jött Stockholmba, hogy legkedvesebb verseivel szórakoztasson bennünket, s ezzel is hitet, reménységet öntsön belénk.

          Erdős  Irma már az első percekben belopta magat a közönség szívébe. Könnyen megtalálta a módját annak, hogyan kell közönségével együtt játszani, s az előadás kohójában újra alkotni a művet, melyet a költő, az író megteremtett.

          Mi volt a titka sikerének? Talán éppen az, hogy nem pályázott semmiféle „sikerre”, elismerésre, ünnepeltetésre. Hamisítatlan egyszerűség és közvetlenség áradt lényéből. Mindenkinek a nyelvén, mindenkihez szólt, s mintegy önmagát is bemutatva, elmondta melyik vershez, milyen élmények fűzik. S miért is a legkedvesebb költeményei ezek?

          Nyítószámként  Kiss Jenő: Folyók című klasszikus veretű versét adta elő, melyben a szerző a mindig „úton lévő”, rohanó folyók mintájára, a nagyvilágba szakadt sorsunkat szimbolizálta. Záró tételként az erdélyi származású Sánta Ferenc: Sokan voltunk című novelláját adta elő – mintha csak verset mondott volna, – azzal a szuggesztivitással, mely csak a legnagyobb Művészeknek az érdeme. De a közbeeső számok mindegyike hasonló színvonalon mozgott. Megemlítjük ezek között Szabó Lőrinc: Különbéke, továbbá Semmiért egészen, valamint József Attila: Altató című versének előadását, melyek ugyancsak felejthetetlen élményként szűrödtek le bennünk.     

          Erdős  Irma példát mutatott arra, hogyan kell, s hogyan lehet a művészetet közel hozni az emberhez, hogy „tisztulnak” meg általa, ha megfelelő művészi eszközökkel, hitelesen tolmácsolják azt. Az eredmény, a siker nem is maradt el. Erre utal az tény is, hogy az előadás után senki sem hagyta el a helyét. Valamennyien ottmaradtak még elbeszélgetni a művésznővel, Erdős  Irmával, az emberrel is, aki szívesen adott választ a feltett kérdésekre. Beszélt ízes anyanyelvünk hatalmas erejéről, mondván: az emberi szó a legcsodálatosabb hangszer a világon. De a közönség méltatásáról, „szerepéről” sem feledkezett meg. Nem véletlen dolog az, hogy „tisztelt”, sőt „mélyen tisztelt” megszólításban emlegetik a közönséget, hiszen nélküle egyszeűen nincs előadás. Éppen ezért nemcsak becsüli, de számon is tartja közönségét. (Talán ránk is fog emlékezni később?) Elmondta továbbá, hogy kedvenc versei annyira a szívéhez nőttek, s oly közel kerültek hozzá, hogy néha az az érzése, mintha csak ő írta volna azokat, – jegyezte meg viccesen, mikőzben az erdélyi havasok ózondús levegőjét árasztotta maga körül, s hamvas arcú havasi reggelek titokzatos viaszfénye vibrált lényében. Egy „darabka Erdély” mosolygott ránk Erdős Irma személyében... őserejével, hítével és reménységével egyaránt.

          Köszönjük szép előadását, s kérjük keressen fel máskor is bennünket és szórja el bátran kedves „virágait” körünkben, mert ezzel csak gazdagabbá tesz bennünket, s magyarságunk megmaradásának ügyét is ápolja.

A viszontlátásra!

Stockholm, 1976. január hó.   

Megjelent: Ungrare i Norden – Magyarok Északon (Stockholm), 4. évf. 1977. 2. szám – 11-12. oldal

SOLYMOSSY Olivér dr.

(Noszoly, 1914. április 27. – Stockholm, 1986. január 30.) író, költő, pedagógus.

A kolozsvári unitárius gimnázium elvégzése után, 1938-39-ben ösztöndíjas színász a kolozsvári színháznál, 1939-50-ben a Földművelésügyi Minisztérium tisztviselője. Közben, 1940-ben a kolozsváriegyetemen tanári, 1948-banpedig a budapesti egyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1953-55-ben a Déryné Állami Faluszínház tagja, közben klubvezető, 1956-59-ben a budapesti Ady Endre Kultúrotthon igazgatója. 1959-63-ban Szentendrén, 1964-től Budapesten általános iskolai tanár. Novellái, versei a Pásztortűz, az Ellenzék és a Brassói Lapok című lapokban jelentek meg. Főleg ifjúsági színdarabokat és mesejátékokat írt. Pedagógiai tanulmányaiban is a színjátszás és a nevelés kérdéseivel foglalkozik. Dr. Solymossy Péter édesapja.

Forrás: Magyar irodalmi lexikon, harmadik kötet, Budapest: 1965 –  71. oldal.

Solymossy Péter dr. (1952-), (Stockholm) történész, dr. Solymossy Olivér fia.