Egy hajóban

• E-mail

EGY HAJÓBAN

Beszámoló a Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetségének ludwigsburgi közgyűléséről

 2001. szeptember 3–5. között a németországi Ludwigsburgban megtartotta első, rendes közgyűlését a Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége, s ezzel egybekapcsoltan ülésezett a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat (NYEMRLSZ), valamint a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközössége (KÉMELM) is. Az előzményekről és a Protestáns Szövetség megalakulásáról az Új Kéve 2000. decemberi számában már bőven beszámoltunk. Mintegy ezt kiegészítendő, Joób Olivér: Tisztázó megjegyzések a Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége megalakulásával kapcsolatban című írásából idézünk:

”Nyugat-Európában a református lelkipásztorok és gyülekezeti képviselők, valamint az evangélikus lelkigondozók évtizedek óta külön-külön szervezeteik keretében tárgyalták meg a túlnyomó többségében közös, protestáns gyülekezetek életét. Eltérés volt a két szervezet profilja között, mivel a reformátusok lelkigondozó szolgálatban tömörültek, az evangélikusok pedig a lelkigondozók munkaközösségét alapították meg. Az előbbi (a NYEMRLSZ) kötöttebb szervezeti, adminisztratív intézmény volt, a második esetében (KÉMELM) a lelkészek testvéri közösségén, a fraternitáson volt a hangsúly. Egyenetlen volt a két szervezetben a gyülekezetek képviselete is, mivel a reformátusok az evangélikus lelkész távollétében tárgyalták gyülekezete életét, az evangélikusok viszont nem tárgyalták azoknak a gyülekezeteknek ügyét, ahol nem evangélikus lelkész működött ... Ez a helyzet nemcsak hogy fonák volt, hanem tüntetőleg polarizáló akkor, amikor gyülekezeteink – túlnyomó többségben – protestáns alapon szerveződtek és működnek. ... A két hajóban evezés a gyülekezetekre nézve egyre inkább anakronisztikussá vált. ... Így merült fel évekkel ezelőtt egy közös szervezet létrehozásának gondolata. ... Az új szervezet csupán az eddigi fölösleges kettősséget szünteti meg, és felekezeti tekintetben semmi sem változik.”

A tavaly októberi, révkomáromi alakuló üléssel egy időben mind a KÉMELM, mind a NYEMRLSZ kinyilvánította, hogy a gyülekezetek életére vonatkozó minden hivatalos ügyet az új szervezet (tehát a Protestáns Szövetség) hatáskörébe tesz át. Ludwigsburgban viszont kiderült, hogy ezt a NYEMRLSZ talán nem egészen így gondolta. Nyilvánvalóan látszik egyfajta félelem attól, hogy a Nyugat-Európai Magyarnyelvű Református Lelkigondozó Szolgálat által – főként az elmúlt tíz évben – elért eredmények ”haszonélvezeti joga” az új szervezetre, a Protestáns Szövetségre szállna.

Senki sem vitatja a NYEMRLSZ eredményeit, és senki sem akarja a babérokat magának megszerezni. Éppen ezért hadd álljanak itt ezek az eredmények a szervezet világi elnöke, Dr. Békássy N. Albert összefoglalásában:

”Kerek egy évtized múlt el azóta, hogy 1991. szeptember 10–13. között, a svédországi Lundban megtartotta negyedik közös tanácskozását a két nyugat-európai magyar (evangélikus és református) testvérszolgálat (a KÉMELM és a NYEMRLSZ), melynek címét a konferencia központi témája, a ”Protestáns Látomások” adta.

Mi történt a “nyugatiakkal” a múlt század nyolcvanas éveinek végén bekövetkezett közép-kelet-európai változások elsöprő forgatagában? Mennyi valósult meg a tíz évvel ezelőtti víziókból?

Végleg megszűnt a második világháború után előállt politikai megosztottság, mely az egyház kényszerű, belső – kelet-nyugati – megosztottságát is eredményezte. Első alkalommal vettek részt a Kárpát-medence történelmi protestáns egyházainak képviselői a nyugat-európai protestáns testvérszolgálatok tanácskozásán.

Beteljesedett a NYEMRLSZ 1991-es döntése, hogy tanácskozásait másodévenként váltakozva tartsa Nyugat-Európában, illetve a Kárpát-medencében, a lehetőségekhez képest a KÉMELM-mel közösen. A NYEMRLSZ végiglátogatta a Kárpát-medence egyháztesteit (kivétel a Délvidék felkeresése, amely a háború miatt későbbre tolódott). Ez a testvéri összetartozás kifejezésre jutott az 1992-ben Sárospatakon, 1994-ben Kolozsvárott illetve Nagyváradon, 1996-ban Beregszászon, valamint az 1998-ban és 2000-ben Révkomáromban tartott Küldöttközgyűlésen és tanácskozásokon.

A NYEMRLSZ alapító tagjává vált a Magyar Reformátusok Világszövetségének és Területi Egységgé szerveződött. Testületi tagja lett 1996-ban a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának.

A NYEMRLSZ az 1996-os Világtalálkozóra megjelent honlapjával a világhálón:http://www.refnet.cz. A honlapon bárki számára hozzáférhető friss tájékoztató van a több mint 80 nyugat-európai magyarnyelvű protestáns istentiszteleti helyről és alkalomról. A teljesség kedvéért azokról is, akik a NYEMRLSZ-hez ugyan nem tartoznak, de a magyar protestáns lelkigondozásban rendszeresen részt vesznek.A honlapról letölthető a nyugati református tisztségviselők és egyházi szolgálattevők naprakészen frissített címtára. A levelezőlista tájékoztat a fontosabb eseményekről, a könyvészetről; tanácskozásaink meghívója, illetve a napirend, beszámolók, megemlékezések is letölthetők. A gyülekezeti kiadványok elérhetők akár a meglevő honlapok kapcsolásával, akár a NYEMRLSZ segítségével (a világhálóra kerülnek azok a kiadványok is, amelyek számára – megfelelő műszaki felkészültség hiányában – az Internet egyelőre elérhetetlen). Közvetlen kapcsolatot teremtettünk a Kárpát-medence református egyházi honlapjaival, és a nagyvilágbeli magyar ajkú egyházi, sőt a nem protestáns honlapokkal is.

Újrafogalmazódott a nyugat-európai magyar reformátusok és evangélikusok önazonossága és igénye a felekezeten felüli folyamatos anyanyelvi lelkigondozásra. 2000-ben megalakult a Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége. A KÉMELM-mel közösen létrehozott, közös gyülekezeti gondokkal foglalkozó úttörő tevékenységünk sajátosan újabb feszültséget okozott. Sajnálatos, hogy a szülési folyamat zavarát egyesek mesterségesen szított felekezeti türelmetlenségre és ebből származó megosztottság növelésére szeretnék kihasználni. A felekezeti öntudat megerősödése és feltétlen megtartásának előfeltétele mellet, nagyon sok türelem, jóindulat és tapintat szükséges minden fél részéről a közös protestáns közösségi szellem kialakításához.”

A tíz évre visszatekintő összefoglalót a ludwigsburgi konferencia után állította össze annak szerzője. Ezek után hadd álljon itt az, amit a Protestáns Szövetség a Ludwigsburgban tartott rendezvényén megállapított:

Jelenleg a nyugat-európai szórvány területén 12 országban, 71 városban, összesen 74 gyülekezet keretében folyik rendszeres magyar nyelvű protestáns szolgálat. A ludwigsburgi közgyűlés számba vette és hitelesítette a Szövetséghez társult gyülekezeteket és egyéni tagokat. Kiderült, hogy az összesen 74 gyülekezetből:

46 gyülekezet vagy országos szolgálat keretében (Svédország 15, Svájc 10, Ausztriai református 3 gyülekezettel), vagy regionális szolgálat keretében (Észak–Rajna–Vesztfália 8, Észak-Németország 4, Ulm-környéke 3, Württemberg 2 gyülekezettel), vagy önálló gyülekezetként (Párizs) már csatlakozott a Protestáns Szövetséghez. További 4 gyülekezetben (Helsinki, Tallinn, Tartu, Oslo) a Szövetséghez társult Svédország lelkésze szolgál, hasonlóképpen 4 gyülekezet lelkésze (Londoni evangélikus, Burg-Kastl, Genf, Prága) egyéni tagként, az Angliai Ref. Egyház (2 gyülekezet) presbitere pedig ugyancsak egyéni tagként társult a Szövetséghez.

A közgyűlés véglegesítette és elfogadta a Szövetség alapszabályát; három éves időszakra megválasztotta a választmányt (ez külön vonulva megtartotta alakuló ülését és tagjai közül megválasztotta az elnökséget, egyben kidolgozta a munkatervet). A közgyűlés megállapította a csatlakozott gyülekezetek és az egyéni tagok évi tagdíját, a befizetés módját; elfogadta a választmány által előterjesztett jövő évi munkatervet; döntött a 2002. évi közgyűlés helyszínéről és időpontjáról.

A résztvevők együtt meghallgatták és megtárgyalták a nyugat-európai magyar református és közös protestáns gyülekezetek helyzetjelentéseit; meghallgatták és megbeszélték Tőkés László püspök, a Magyar Reformátusok Világszövetsége elnökének, illetve Erdélyi Géza püspök, a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata elnökének a nyugati magyar szórványkérdést érintő előterjesztéseit.

A KÉMELM külön tartott ülésén megerősítette korábbi határozatát, hogy a Szövetséget segíti minden, ennek hatáskörébe utalt kérdésben; számba vette és megtárgyalta az illetékességi körében maradt kérdéseket (pl. Útitárs, Koinonia); megerősítette tisztségében az elnökséget; meghallgatta és elfogadta a KÉMELM csatlakozását az Orosházán 2001. aug. 18-án megalakított Magyar Evangélikusok Tanácskozó Testületéhez (METT).

A NYEMRLSZ külön tartott ülésén tisztújítást tartott azon tisztségekre, amelyek tisztségviselőinek mandátuma 2001-ben lejárt; a jelenlevők meghallgatták a világi elnök beszámolóját az eltelt évről; meghallgatták a lelkészi elnök, a titkár, a pénztárosok és ellenőrök jelentéseit; beszámolót hallgattak meg az Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferenciáról, a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának ez évi nagykőrösi, és a Magyar Református Világszövetség Félixfürdőn tartott összejöveteleiről... Mindezekről és sok minden másról szó esett, de az adott helyzetben legfontosabbról, a NYEMRLSZ szükségszerű átalakulásáról szinte semmit nem hallottunk.

Sajnálatos tény, hogy a Komárom óta eltelt egy évben a szervezet elmulasztotta alapszabályát és egész tevékenységét a Protestáns Szövetség megalakulása utáni új helyzethez igazítani, s erre a legutóbbi küldöttközgyűlésén sem kerített sort. Ludwigsburg óta talán a NYEMRLSZ vezetősége is rájött arra, hogy a nyitva hagyott kérdések tovább görgetése nem lehet kiút, de ahelyett, hogy ezekre használható megoldást kínáljon, az összesűrűsödött gondokat elsőként a Protestáns Szövetség számlájára írja. A ludwigsburgi konferenciáról szóló, aJövőképünk merész, de vonzó című beszámolójában a NYEMRLSZ világi elnöke olyan megfogalmazásokat használ, amelyek a Protestáns Szövetséggel szemben fenntartásokat, rossz érzést keltenek az egyelőre még nem társult gyülekezetekben, de minden gyanútlan olvasóban is. Például: „jóakarattal, a közös Szövetség megoldást jelenthet“, vagy: „e kísérlet feszültséget és újabb megosztottságot okozott“, vagy: „adjunk esélyt immár a közös Protestáns Gyülekezetek Szövetségének“, vagy: „véleménykülönbségeink lehetnek, de nem vezethetnek szétveréshez.“ A Protestáns látomások című visszatekintőben pedig – amit fennebb idéztünk – ezt írja: ”a szülési folyamat zavarát egyesek mesterségesen szított felekezeti türelmetlenségre és ebből származó megosztottság növelésére szeretnék kihasználni.”

Azzal együtt, hogy hangsúlyozottan cáfoljuk a fenti megállapításokat, egyben határozottan meg kell állapítanunk: a Protestáns Szövetség létrejötte nem okozott sem megosztottságot, sem szétverést, sem felekezeti türelmetlenséget, sem zavart. Ezt valami – általunk ismeretlen – oknál fogva esetleg csak a NYEMRLSZ világi elnöke érezhette így, és sajnálatos, hogy eme érzésének – mint láttuk – úton-útfélen hangot adott, s éppen ezáltal szíthat egy bizonyos fokú mesterséges felekezeti türelmetlenséget.

Állításaival vagy érzéseivel ellentétben, a Protestáns Szövetség létrejötte a fölösleges kettősség megszüntetésével tiszta helyzetet teremtett, a hasonló kérdésekkel küzdő gyülekezetek között elsősorban kölcsönös megértést, és a közös cselekvésre sarkalló összefogást eredményezett. Nem verte szét a NYEMRLSZ-et, de rávilágított arra, hogy e keretszervezet – a maga felekezeti egyoldalúságában, és egyoldalú felekezeti kapcsolódásaival – soha nem volt és a jövőben sem lehetne alkalmas a nyugat-európai közös protestáns gyülekezetek konkrét kérdéseinek megoldására. Éppen ezért kellett egy nem református és nem evangélikus, hanem közös protestáns szervezetet létrehoznunk!

A ludwigsburgi konferencián újból megállapítást nyert az a tény, hogy Nyugat-Európa majd minden országában – olykor ezen belül régiónként is – a helyi törvények és rendelkezések okán rendkívül sokféleképpen alakult a magyar gyülekezetek sorsa, s azok ma is más-más egyházi-szervezeti kapcsolódások, gyakran korlátok és megkötöttségek között, sokszor a helyi egyházak vagy állami intézmények felé kiszolgáltatott helyzetben élnek.

Az utóbbi évtizedben két fő irányba mutattak a megoldási kísérletek:

1. vagy szorosabbra fűzni a kapcsolatot a helyi (idegen nyelvű) egyházzal, mely az egyházadót állami szinten, a magyar hívektől is beszedi, s ebből alkalmazza a magyar lelkészt, esetleg ebbe az egyházba integrálódni is, ami idővel a teljes beolvadáshoz vezethet,

2. vagy kieszközölni a magyar gyülekezetek fokozott önállósulását a helyi (idegen nyelvű) egyháztól, s ezzel együtt felvállalni az egyházfenntartási járulék bizonytalan, egyéni begyűjtését, a magyar lelkész alkalmazását és fizetését, számos adminisztratív kérdés egyéni intézését.

Az első megoldást kevés gyülekezet választotta (pl. München), de a másodikat is kevés közösségnek sikerült elérnie (pl. Svédország). A legtöbb nyugat-európai gyülekezet megmaradt a különféle egyházi szervezeti kapcsolódások, különféle korlátok és megkötöttségek között, s ezért igen nehéz egyénileg kilépnie e bűvös körből. Ehhez egy olyan háttérre és olyan súlyra volna szükség, amelyet csak a hazai történelmi protestáns egyházak biztosíthatnának, és amely egyházak a kiszolgáltatott helyzetben levő nyugati magyar gyülekezetek érdekében egyenrangú félként tudnának tárgyalni különböző országok különböző egyházaival.

A nyugati gyülekezetek helyzeti sokfélesége vezetett oda is, hogy amikor lehetőség nyílt a hazai egyházakkal való kapcsolatfelvételre, esetleg az ezekbe való szervezeti visszatagolódásra, a nyugati gyülekezetek többsége nem kívánta feladni vélt önállóságát, ezért szó sem lehetett egy valamiféle közös lépésről vagy összehangolt cselekvésről.

Különösen ellentmondásos az, hogy a nyugati magyar gyülekezetek egy része általában éppen azokkal a hazai történelmi protestáns egyházakkal szemben hangsúlyozza önállóságát, amely egyházakban megvolna a szándék és a lehetőség is a segítségnyújtásra. Az ezektől való idegenkedésnek – tudjuk – elsősorban történelmi okai vannak, s az idegenkedést olykor alátámasztani látszanak olyan tények, amelyek a hazai egyházak hiányzó rugalmasságából fakadnak.

Amint láttuk, a NYEMRLSZ alapító tagjává vált a Magyar Reformátusok Világszövetségének és ennek Területi Egységévé szerveződött. Ugyanúgy testületi tagja lett a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának is. A testületi tagság viszont értelemszerűen azt kellett volna jelentse, hogy a református egyházak elfogadják a nyugati magyar gyülekezetekben történelmileg kialakult felekezeti sokszínűséget, a gyülekezetek ökumenikus jellegét. Ez a rugalmasság egyelőre még nem mutatkozott meg a szigorúan kanonikus szerveződésű hazai egyházak részéről.

A NYEMRLSZ – mely nevében hordozottan is nyilván református szervezet – nem is tehet mást, minthogy az MRVSZ-be vagy a MRETZS-be testületileg bevitt gyülekezeteknek csak református tagságát képviselje. Hasonló a helyzet a KÉMELM-mel is, amely éppen az előbb említett ellentmondásosságot kezdettől felismerve, soha nem is kívánt fellépni a nyugati magyar gyülekezetek képviseletében, hanem megmaradt az ezen gyülekezetekben szolgáló evangélikus lelkészek testvéri közösségeként. Ha igény mutatkozna erre, a NYEMRLSZ is ebben az irányban körvonalazhatná jövőbeni szerepét, azaz a nyugati protestáns gyülekezetekben szolgáló református lelkészek egyfajta testvéri közössége lehetne. A közös protestáns gyülekezetekre kiterjesztett képviseleti jogáról viszont véglegesen le kell mondania!

A Magyarországi Evangélikus Egyház azzal, hogy vállalta svédországi közösségünk egyházjogi kapcsolódását ő hozzája, gyakorlatilag egy komoly erkölcsi hátteret biztosított közösségünknek, és a Svéd Egyház vezetőségével – érdekünkben – folytatott tárgyalásaiban nem az itteni kis létszámú evangélikus hívőre korlátozottan, hanem gyülekezeteink minden tagjának érdekét szem előtt tartva érte el, hogy a Svéd Egyház a közös, protestáns magyar gyülekezeteinknek nyújtson további támogatást. Ezért ajánlottuk Ludwigsburgban ezt a modellt követendő példaként az MRVSZ és a MRETZS elnökeinek is, akik kifejezték hajlandóságukat, hogy a Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetségével is készek tevékeny módon együttmunkálkodni, az annak Alapszabályzatában foglalt célkitűzések megvalósításában, hozzátéve, hogy az új szervezet létrejöttében a magyar református–protestáns és a magyar nemzeti egységesülésnek egy igen fontos állomását látják.

Íme miért volt és van szükség egy olyan – a valóságos helyzet alapján álló és azt felvállaló – közös Protestáns Szövetségre, amely bármely egyházzal vagy szervezettel való kapcsolatában a nyugati gyülekezetek tagságának nemcsak részét, de egészét képviseli!

Amint már említettük, Nyugat-Európa 74 magyar protestáns (ezen belül református) gyülekezetéből 46 gyülekezet már teljes jogú tagként a Protestáns Szövetséghez társult, s további 10 olyan gyülekezet van, amely vagy lelkésze, vagy világi képviselője által a Szövetséggel már kapcsolatban áll. És összesen 18 olyan gyülekezet van, amely még sem testületileg, sem egyéni tagság révén nincs kapcsolatban a Szövetséggel.

Ha közelebbről szemügyre vesszük ezeket, kiderül, hogy távolmaradásuk sokkal inkább magyarázható e gyülekezetek különleges helyzetével, mintsem valamiféle ”megosztottsággal”, ”feszültséggel”, vagy ”szétveréssel”.

Először arról a 10 gyülekezetről szóljunk, amely testületileg még nem, de lelkésze vagy világi képviselője által már a Szövetséggel kapcsolatban áll.

– Az Oslói Magyar Protestáns Gyülekezet fennállása óta a svédországi lelkész gondozásában volt, jelenleg meghívott lelkészek szolgálatával, alkalmi jelleggel működik. Az Észtországi Magyar Gyülekezet (Tallinn, Tartu) és a Finnországi Magyar Gyülekezet (Helsinki), 1995-ben a svédországi lelkész kezdeményezésére öltött szervezett formát, és alapvetően ma is ennek gondozásában van. A svédországi egyházi közösség, amikor 1999-ben megalkotta új alapszabályzatát, a területen kívüliség jogi akadálya miatt ezeket a gyülekezeteket nem sorolhatta be taggyülekezetei közé. Ezek a gyülekezetek – bár elméletileg külön és önállóan kérhették volna csatlakozásukat az új Protestáns Szövetséghez –, megkeresés vagy meghívás híján nem is nyilatkoztak az ehhez való viszonyulásukról, de ugyanúgy a NYEMRLSZ-hez való esetleges korábbi, önálló csatlakozásukról sincs adatunk. Ez utóbbi viszont a finnországi gyülekezet felügyelőjét a MRETZS presbiteri munkabizottságába delegálta.

– Az Angliai Magyar Evangélikus Egyház (London) Pátkai Róbert ev. lelkész nyugdíjazása után 2000-ben beszüntette állandó istentiszteleti tevékenységét, s az a továbbiakban csupán alkalmi szolgálatokra korlátozódik. A nyugalmazott lelkész viszont egyéni tagként a Szövetséghez csatlakozott.

– A Burg-Kastli Magyar Gimnázium (Bajorország) sajátos helyzetben van: diákgyülekezetének sem állandó tagsága, sem világi vezetősége nincs, ezért gyülekezetként nem társulhat a Szövetséghez, de ugyanilyen alapon a NYEMRLSZ tagja sem lehetne. Ez utóbbi viszont a gimnázium lelkészét intézőbizottsági tagjává választotta, s egyben a MRETZS sajtóügyi munkabizottságába is delegálta. Ezzel együtt, Jancsó Jeromos lelkész egyéni tagként felvételét kérte a Protestáns Szövetségbe.

– A Genfi Magyar Protestáns Gyülekezet, mely Pósfay György nyugalmazott ev. lelkész gondozásában áll, szervezetileg a Genfi Keresztyén Egyházak Közösségéhez tartozik. A lelkész tájékoztatása szerint a gyülekezet még nem alakította ki a Szövetséggel kapcsolatos álláspontját. Pósfay György viszont egyéni tagként a Protestáns Szövetséghez csatlakozott.

– A Prágai Magyar Református Gyülekezet lelkészét a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház (tehát egy kárpát-medencei történelmi magyar egyház) alkalmazza. Ennek ellenére a gyülekezet lelkészét, Tóbiás Attilát a NYEMRLSZ 2000-ben lelkészi elnökévé választotta, ebből a tisztségből kifolyólag hivatalból a MRETZS és az MRVSZ elnökségi tagja lett. Tóbiás Attila ugyanakkor – egyéni tagként – felvételét kérte a Protestáns Szövetségbe.

– Az Angliai Magyar Református Egyház (London, Manchester) önálló kíván maradni, így sem a Protestáns Szövetségnek, sem a NYEMRLSZ-nek nem tagja. Ez utóbbi viszont Jaskó Irént, a gyülekezet presbiterét Anglia képviseletében az Intézőbizottság tagjaként jegyzi, ő viszont egyéni tagként a Protestáns Szövetséghez csatlakozott, ahol titkári tisztségre választották, s mint ilyen, a Szövetség elnökségének tagja is.

Ezek után szóljunk arról a 18 nyugat-európai magyar református (vagy közös protestáns) gyülekezetről, amely sem közösségileg, sem lelkésze vagy világi képviselője révén nincs kapcsolatban a Protestáns Szövetséggel.

– A Bajorországi Magyarnyelvű Református Gyülekezet (München, Nürnberg) a Bajorországi (német nyelvű) Református Egyházba integrálódott, így státusánál fogva nem lehet tagja a Protestáns Szövetségnek, de ugyanezen az alapon kérdéses a NYEMRLSZ-hez való viszonya is. Ez utóbbi szervezet Lázárné Z. Dalmát lelkészi alelnökévé választotta, aki e tisztsége révén egyben a Magyar Reformátusok Világszövetsége választmányának egyik nyugat-európai tagja is.

– A Hollandiai Magyar Protestáns Keresztyén Lelkigondozó Szolgálat (Utrecht/Vianen, Hága, Maastricht) a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatába való önálló belépésekor függetlenítette magát a NYEMRLSZ-től. Ez utóbbi viszont Tóth Miklós lelkészt továbbra is intézőbizottsági tagjaként jegyzi, Tüski István nyugalmazott lelkészt pedig 2000-ben tiszteletbeli társelnökévé választotta. A hollandiai közösség egyelőre nem kíván társulni a Protestáns Szövetséghez.

– Hat gyülekezetnek a Protestáns Szövetséggel kapcsolatos álláspontja ugyanúgy, mint a NYEMRLSZ-hez való viszonyulása is, egyelőre tisztázatlan. Ezek: a hollandiai Hermán János ref. lelkész által gondozott Belgium (Brüsszel, Liége), a Sipos Tibor ref. lelkész szolgálatával működő Hessen–Rheinland–Pfalzi Magyar Ev.-Református Egyesület (Frankfurt, Meinz, Heidelberg), valamint az alkalmi szolgálatokra meghívott lelkésszel vagy teológus szolgálatával működő Berlini Gyülekezet.

– Az Ausztriai Evangélikus Egyház Magyar Lelkigondozó Szolgálata (7 gyülekezet) Szépfalusi István halála óta egyelőre Galavics Sándor nyugalmazott ev. lelkész helyettesítő szolgálatával működik. A szolgálat világi vezető testületének jövőbeni elképzeléséről – ezen belül a Protestáns Szövetséghez való viszonyulásáról – nincs információnk.

Mint már említettük, sajnos Ludwigsburgban is elmaradt a NYEMRLSZ jövőbeni szerepének, illetékességi körének és hatáskörének tisztázása. Míg alapszabályának 5.§-a szerint a Szolgálat ”munkaterülete kiterjed mindazokra a nyugat-európai országokra, amelyekben magyar református hívek élnek”, addig a Szolgálat világi elnöke újabban mindenütt úgy nyilatkozik: ”Munkaterületünk a Kárpát-medencén túli Európa s azok az országok vagy országrészek, ahol magyar protestánsok élnek.” Amellett, hogy ez utóbbi megfogalmazás önkényesen szeretné kiterjeszti a NYEMRLSZ illetékességi körét, egyben teljes egészében ellentmond annak a közös elhatározásnak, hogy a nyugat-európai magyar protestáns gyülekezeteket érintő kérdések ezentúl kizárólag a Protestáns Gyülekezetek Szövetségének hatáskörébe tartoznak.

Az a több helyen elhangzott vagy leírt megállapítás, miszerint a nyugat-európai magyar lelkészek ”többnyire önként és díjmentesen” végzik a magyar szolgálatot, csak részben igaz, és mindenképpen magyarázatra szorul.

A befogadó országok egyházai az oda került magyar lelkészt a legtöbb esetben lelkészi állományukba fölvették, és számára (osztrák, német, svájci stb. gyülekezetekben) szolgálatot biztosítottak, és ezért rendes fizetést is folyósítanak. Ott, ahol a befogadó ország egyházának nyilvántartásában megfelelő számú, egyházadót fizető magyar nyelvű hívő van, a befogadó egyház többnyire elfogadja, hogy a magyar lelkész szolgálati idejének egy részét vagy egészét ezen magyar nyelvű hívekre fordítsa. Ilyen esetekben ezt a szolgálatot az illető lelkész személyéhez, illetve munkaköréhez kötik. A lelkész nyugdíjba vonulása vagy elhalálozása esetén viszont az illető egyház nem tartja magára nézve kötelezőnek, hogy a magyar nyelvű hívek számára újabb magyar lelkészről gondoskodjon, s ilyenkor keletkeznek a gondok.

Alapjában véve megállapítható, hogy Nyugat-Európában nem a lelkészhiány, hanem a magyar gyülekezetek és lelkészek működéséhez szükséges anyagi háttér bizonytalansága jelenti az elsődleges gondot. Ennek oka pedig az, hogy a mai elvilágiasodott társadalom szemlélete gyökeresen eltér az apostoli tanításnak és a reformáció egyházainak az anyaszentegyházról vallott szemléletétől.

Ezek szerint: az egyház Krisztus teste, mi pedig annak tagjai vagyunk. Ezt a közösséget Isten, Szentlelke és igéje által gyűjti egybe és szenteli meg; Ő az, aki oltalmazza és megtartja azt. Ezért különösen fontos, hogy e közösségben az evangéliumot tisztán tanítsák, és a szentségeket helyesen szolgáltassák ki. A gyülekezet az igével és a szentségekkel az istentiszteleten él; úgy él, mint Krisztus nyája, amelybe Ő rendelt pásztorokat, vagyis igehirdetőket.

Isten igéje indítja szívünket arra, hogy anyagi javainkkal is támogassuk a gyülekezetet. Minden egyes hívő, mint tag, Krisztus javainak és ajándékainak osztályrészese, ezért minden tagnak kötelessége, hogy az Istentől nyert ajándékokat készséggel és örömmel a többi tagok javára és üdvösségére fordítsa.

Mindezekből következik, hogy az egyház (Krisztus teste), a gyülekezet (Krisztus nyája), a lelkész (a nyáj pásztora), az igehirdetés (Isten megszólaló, életet adó szava), a szentségek kiszolgáltatása (Isten kegyelmi ajándékai), az istentisztelet (az előbbiek szent alkalma), az anyagi támogatás nyújtása (amelyre Isten igéje indítja a hívőt), mind-mind olyan dolgok, amelyekben – az emberi vonatkozásokon túl – meg kell látnunk Istentől származó, vagy Isten rendelése szerinti szent jellegüket is.

Ezért téves az egyházban egyszerűen csak egy közmegegyezésen alapuló szervezetet látni, amelyben mindent bürokratikusan kezelt szabályok irányítanak. Ezért helytelen a lelkipásztori szolgálatot olyan szolgáltatásnak tekinteni, mint például a kisiparban a cipész, szabó vagy fodrász szolgáltatását, ahol a kliens igénye a meghatározó. Ezért elfogadhatatlan az üzleti szellem diktálta hatékonyság, nyereség, kifizetődőség kritériumait az egyházra alkalmazni. Ezért megengedhetetlen az egyházban a közösségi szellem helyett a személyi szabadság egyoldalú értelmezéséből fakadó egoista magatartást felülkerekedni hagyni... A sort nagyon hosszan folytathatnánk.

Amikor a magyar szórványgyülekezetek helyzetéről beszélünk, akkor érdemes a kérdés minden vonatkozását a bibliai alapokig visszamenőleg megvizsgálni. Megvizsgálni például azt, hogy egyáltalán kire tartozik a felvetődött kérdések megoldása: – az illető gyülekezetre, lelkészére, valamely országos szolgálatra, fél-földrésznyi szervezetre, a befogadó országokra, az óhazára, az államra, az egyházra vagy a nemzet egészére?

Amint egy hagyományos értelemben vett mentőszolgálatot akkor is készenlétben tartanak, ha pillanatnyilag nincs vészhelyzet, ugyanígy az egyházat mint intézményt, a gyülekezeti életet, a lelkigondozás szolgálatát is mindig készenlétben kell tartanunk, nem elégedvén meg azzal, hogy intézményi megalapozása, szerepe és jelenléte csak a sürgősségi esetekre korlátozódjon.

A Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége azért jött létre, hogy a különböző keretekben és más-más lehetőségek között működő “mentőállomások” munkáját összehangolja, s az eddigi felekezeti vagy szervezeti különbségeket félretéve, megteremtse az együttes működés feltételeit.

A Protestáns Szövetségen is túlmutató együttműködés feltételeiről szólt Tőkés László püspök a már említett előterjesztésében, melyből az alábbiakban idézünk:

“Az MRVSZ Elnökségének és Választmányának legutóbbi, 2001. augusztus 4-i, nagyváradi összevont ülésén tovább érlelődött az az elhatározás, hogy Világszövetségünk a jövőben nagyobb hangsúlyt fektessen a nyugati diaszpóraéletére és gondjaira. Ennek kifejezéseképpen az MRVSZ és az Egyetemes Zsinat (MRETZS) új vezetőségei megegyeztek abban, hogy – az eddigiektől eltérően – közösen vállalnak felelősséget a Nyugat-Európai Területi Részért, és gondjai megoldásából együttes erővel igyekeznek kivenni részüket...

Világszövetségünk – szélesebb körben – a Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetségévelis kész együttműködni. Az új szervezet létrejöttében a magyar református–protestáns és a magyar nemzeti egységesülésnek egy igen fontos állomását látja. Alapszabályzatában foglalt célkitűzései megvalósításában kész tevékeny módon együttmunkálkodni.

A tervbe vett és őszintén remélt gyakorlati együttműködés érdekében és tárgyában a következő – megbeszélésre váró – kérdéseketvetem fel és javaslatokatteszem:

a) A laza szervezeti keretbe tartozó nyugat-európai gyülekezetek, illetve országos tagszervezetek kanonikus egyházi, szervezeti intézményesülése; Ezen belül:

- A tagegyházak, tagegyházközségek anyagi létbiztonságánakaz intézményes biztosítása;

- Az intézményes egyházrenden alapuló egyházfegyelem bevezetése;

- A lelkipásztorok, egyházi szolgák alkalmazásának szabályozása;

- Az egyházi közteherviselésbevezetése;

- A kongregacionalista típusú tagegyházi, -egyházközségi önállóság önkéntes feladása, strukturális betagozódás az új egyházi rendbe;

b) A nyugati lelkészellátásról való közös gondoskodás;

c) Az MRVSZ és az EZS közreműködéseés – lehetőség szerinti – anyagi támogatásaa nyugat-európai gyülekezetek létfenntartása érdekében;

d) Kárpát-medencei egyházi–nemzeti ügyek esetenkénti anyagi és erkölcsi támogatásaa nyugat-európai reformátusság, illetve protestánsok által;

e) Új gyülekezetekszervezése, új szolgálati formák teremtése a nyugati régióban;

f) Az MRVSZ és az EZS, illetve hazai tagegyházai hivatalos nyugati képviseleténekmegszervezése;

g) Közreműködés nyugatra szakadt testvéreink hitbeli és nemzeti identitásának megőrzéseérdekében;

h) Kölcsönöserkölcsi és politikai támogatás nyújtása;

i) A folyamatos kapcsolattartás– kommunikáció és információáramlás – biztosítása;

j) Gyülekezeti és személyi szintű egyházi kapcsolatok(pl. testvérgyülekezeti kapcsolatok, különféle találkozók stb.) kiépítése;

k) Az V. Magyar Református Világtalálkozóelőkészítése (bécsi kihelyezett rendezvény, 2006).

Az előterjesztéshez helyben elhangzottak támogató vagy kritikus megjegyzések, s ezzel nincs semmi baj. A Protestáns Szövetség jövőbeni feladatainak egyike, hogy a sokféle véleményből igyekezzen egy egységes álláspontot kialakítani, s ennek alapján kezdjen megbeszélést folytatni a Magyar Református Világszövetség, illetve a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata vezetőivel. Hasonló feladat vár rá a Magyar Evangélikusok Tanácskozó Testülete (METT) vonatkozásában is. Ezt a testületet a magyarországi, erdélyi, délvidéki történelmi magyar evangélikus–lutheránus egyházak hozták létre, s alapító tagként ehhez társult az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia, valamint a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkészek Munkaközössége (KÉMELM) is. Az általuk aláírt megállapodásban kiemelt célkitűzésként szerepel az, hogy miként tudná a Magyarországi Evangélikus Egyház támogatni lelkészek képzését, vagy lelkészek ideiglenes kiküldését a trianoni határon kívüli szolgálatra. Feltételezzük, hogy amennyiben a Protestáns Gyülekezetek Szövetsége adott esetben ilyen jellegű kéréssel fordulna a METT-hez, ez – az MRVSZ-hez vagy a reformátusok Egyetemes Zsinatához hasonlóan – ugyanúgy küldene lelkészt a nyugat-európai közös protestáns gyülekezetek szolgálatára.

A Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége a ludwigsburgi konferencia végén sajtónyilatkozatot fogalmazott meg. Befejezésül ebből idézünk:

“A Szövetség 2001. szeptember 3–4-én tartotta első, rendes, tisztválasztó közgyűlését. A 9-tagú választmány elnökké Varga Pált, az Ulm-környéki gyülekezet református lelkészét, társelnökké Gémes Pált, a stuttgarti gyülekezet evangélikus lelkészét, és titkárrá Jaskó Irént, az angliai református egyház tagját választotta meg.

A Szövetség célja a taggyülekezetek egymás közötti kapcsolatainak elősegítése, kölcsönös tájékoztatás, teológiai továbbképzés és a taggyülekezetek érdekeinek képviselete.

A Szövetség Választmánya a jövőre vonatkozó munkatervét a következőkben fogalmazta meg:

– felmérés a gyülekezeteink lelkészállományáról;

– a presbiterek továbbképzése;

– lelkipásztorok meghívása gyülekezeteinkbe;

– kölcsönös tájékoztatás (információcsere);

– magyar vendégmunkások tájékoztatása (pl. protestáns istentiszteletek helye felől), és ezek lelkigondozása nyugat-európai gyülekezeteinkben;

– az ifjúsági- és cserkészmunka támogatása;

– kapcsolat felvétele a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatával (MRETZS) és a Magyar Evangélikusok Tanácskozó Testületével (METT), valamint a Kárpát-medence magyar egyházi szervezeteivel.

A jövő évi találkozóra / Közgyűlésre Basel közelében – a franciaországi ”Glay Egyházi Központ”-ban – kerül sor, 2002. szeptember 5–8. között.”

Összeállította: Molnár-Veress Pál

Megjelent az Új KÉVE (Svédország), 9. évfolyam, 3. számában, 2001 októberében.