1991094
Ma
Tegnap
A héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
654
480
2668
1982759
1134
30642
1991094

Te IP-címed: 35.173.215.75
2020-07-02 23:31

Francia-magyar lexikon

2012. január 06. péntek, 23:57
Írta: Szöllősi Antal

 

 

Írta (gyűjtötte és összeállította): SZÖLLŐSI  Antal

 

 

 

 

FRANCIA-MAGYAR LEXIKON

 

Franciaországban élt, vagy élő magyar (származású) személyek

Magyarországon élt, vagy élő francia (származású) személyek

 

 

Rövidítések

Az Északi Magyar Archívum honlapján előforduló rövidítések és a felhasznált irodalom jegyzéke.

 

 

 

A


ABRAHAM, Nicolas

(1919-1975): magyar származású francia pszichoanalitikus, aki Török Máriával végzett közös munkája után lett ismert.

Sorbonne-n tanult.

 

ADORJÁN Andor

(Szombathely, 1883. május 27. – Eaubonne, 1966.): újságíró, műfordító.


ADORJÁN Gyula
(Mo., 18?? – 19??): billiárdmester
Állandóan Párizsban élt.
1902-ben New Yorkban legyőzte Morningstar és Langhlin billiárdmestereket.
Munkája: A billiárdjáték könyve (Budapest:1896.)

ADORJÁN János

Sorkifalud, 1882. január 1. – Budapest, 1964. július 1.) gépészmérnök, a hazai repülés egyik úttörője.

1906-1909 között Párizsban az autóiparban működött, s ekkor kezdett el foglalkozni a repüléssel.

 

AGNELLI József
(Szakolca, 1852. február 23. – Holics, 1923. augusztus 23.): növénynemesítő, római katolikus pap.
Teológiai tanulmányait Esztergomban végezte. 1884-től Csáriban, 1914-től Holicson plébános.
Gyermekkora óta szenvedélyesen gazdálkodott. Több újfajta kukoricát és gabonát, többféle dinnyét és vagy kétszáz fajta burgonyát tenyésztett ki. Leghíresebb burgonyái a Parasztkedvelő és a Magyar Kincs fajták. A Magyar Kincs burgonyája Franciaországban, Németországban, Angliában, Oroszországban és az USA-ban is elterjedt. Az ipari és a gyógynövények termesztése terén is kiváló szakember volt. A budapesti ezredéves kiállításon (1896) díszoklevelet nyert.
Megfigyeléseiről írt cikkeit a következő lapokban közölte: Neue Freie Presse, Pharmaceutische Post, Magyar Gazdák Lapja, Wiener Landwirtschhhhaftl Zeitung, Journal Pharmaceutique de New York, Droguisten-Zeitung, Internationaler General-Anzeiger (Berlin), stb.
Főbb művei: Über die Cultur der Arzneipflanze (Szakolca, 1893); A gyógy- és műszaki növények termesztése. (Sopron, 1915).
Irodalom: Ország-Világ, (1896:831) ; Gazdasági Lapok, (1941:178) ; Magyar könyvkereskedők évkönyve, (Budapest: 1916) ; Gulyás:1939.

AJTONY Árpád
(Székeskeresztúr, 1944. január 9. – Párizs, 2013. január 16.): író, dramaturg, forgatókönyvíró, szociálpszichológus, egyetemi oktató.
1973-ban Párizsba távozott.

ALBERT Pál
(Budapest, 1935. július 22. –): franciaországi magyar irodalomtörténész, kritikus.
Irodalom: KMIK

 

ALMÁSY Pál : Paul Almasy

(Budapest, 1906. május 29. – Jouars-Pontchartrain, Franciaország, 2003. szeptember 23.) fotóriporter, újságíró.

Francia állampolgár (1956), Magyar Népköztársaság Csillagrendje (1987).

Az Almásy Pál alapítvány 120 000 negatívját Berlinben a AKG ügynökség őrzi.

Interneten:  Français   Deutsch   Español   Română


ALVINCZY Sándor
(Nagykikinda, 1852. április 16. – Budapest, 1925. december 16.): nyelvpedagógus, újságíró, író.
Jogot végzett, ezután 22 évig Franciaországban élt. Párizsban a La France Contemporaine című lap szerkesztője, s több más lap munkatársa volt. Itt Saint Yvon álnéven publikálta karcolatait. Két Föld körüli út után 1886-ben tért vissza Magyarországra, tanári oklevelet szerzett, az ország több városában is mint nyelvtanár működött egészen 1907-es nyugdíjazásáig.

 

AMBRÓZY-MIGAZZI István, sédeni gróf

(Nizza, Franciaország, 1869. március 5. – Tana, Vas m., 1933. augusztus 31.) jogász, dendrológus, botanikus. A malonyai és jeli arborétum megalapítója.

Vasszécsényben iskola neve és – 2006 óta – a jeli arborétumban emlékház őrzi emlékét.

Interneten: Magyar   Esperanto

 

AMBRUS Zoltán

(Debrecen, 1861. február 22. – Budapest, 1932. február 28.): író, a Magyar Tudományos Akadémia levelező, a Kisfaludy- és a Petőfi- Társaság rendes tagja.

Több novellája németül és franciául is megjelent. 

Irodalom: Irodalomtörténet, 1932/3-4. sz. – p. 59-60
 
ANDERSEN György
(Budapest, 1896. október 11. – Dreux [Franciaország], 1975. szeptember 25.): költő, újságíró, műfordító.
Magyarországi tanulmányai után a párizsi École des Hautes Études Sociales-on végzett.
1922-től Olaszországból küldött tudósításokat a Világ címűnapilapnak, 1925-ben Franciaországban telepedett le, s a Világ és a Magyar Hírlap címűnapilapok párizsi tudósítója lett. A II. világháború alatt a Magyar Függetlenségi Mozgalom lapjaiba írt. A háború után a Combat címűnapilap külpolitikai rovatvezetője, ott dolgozott a lap megszűnéséig (1974. aug. 30.).
Tanulmányai jelentek meg francia folyóiratokban. Ő írta a magyar irodalomról szóló cikket és a magyar írók életrajzait a Grand Dictionnaire Larousse lexikonba. Franciára fordított Petőfi, Vörösmarty, Ady, Juhász Gyula verseiből.
Irodalom: Nagy 2000:26.
 
Idősebb csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf ANDRÁSSY Gyula
(Kassa, 1823. március 3. – Volosca [Fiume mellett], 1890. február 18.): magyar politikus, államférfi, 1867–71-ig a Magyar Királyság miniszterelnöke, 1871–79-ig az Osztrák-Magyar Monarcchia külügyminiszterwe, ifj. Andrássy Gyula apja.

Csíkszentkirályi, krasznahorkai gróf ANDRÁSSY Katinka
(Tiszadob, 1892. szeptember 21. – Antibes [Franciaország], 1985. június 12.): Károlyi Mihály (1875-1955) nagybirtokos miniszterelnök (1918-1919), köztársasági elnök (1919) felesége.

Csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf ANDRÁSSY Tivadar
(Párizs, 1857. július 10. – Budapest, 1905. május 13.): politikus, országgyűlési képviselő, festő, műgyűjtő, az MTA tagja.

Interneten: Andrássy Tivadar – Wikipédia


APRAXIN Júlia
(Bécs, 1830. október 16. – Spanyolország, 1917. körül): orosz származású grófnő, színésznő, írónő.
1849. október 15-én házasságot kötött Batthány Arthúr gróffal. Balsikerű házassága után azonban évekig váltogatta a nevét. A színlapokon Budai Júliaként szerepelt, regényeit, elbeszéléseit Nixarpa Eilujként jegyezte. Keveset élt Magyarországon, de az itt töltött időszak nagyon látványosnak bizonyult, mély nyomokat hagyott a kortársaiban.
1863-ban Párizsba költözött és ott próbálta folytatni színészi pályáját. A színházi siker elmaradt, s kedvese, Molnár György is elhagyta. Általános megbecsülés övezte, szalonjában megfordult a társaság krémje.
1894-ben férjhez ment Lorenzo Rubio di Espinosahoz, egy spanyol tábornokhoz, majd Spanyolországba költözött.
Az első néhány szabadkőműves nő közé tartozott, 1880-ban Madridban felvették a Fraternidad Iberica (Ibéria Testvérisége) szabadkőműves páholyba.

ARÁNYI Miksa ; született: Mac Aufricht
(Trencsén, 1858 május 13. – 1918 után): író, újságíró, tanár, műfordító.
Tanulmányait szülővárosában kezdte meg, s Budapesten fejezte be. Jogot végzett. 1882 és 1884 között a Magyar Királyi Közoktatási minisztérium megbízásából két éven át Párizsban tanult tovább. Innen küldte színes tudósításait a Pesti Naplóba (1883) és a Pesti Hírlapba. Hazatérte után 1884-től a Gazette de Hongrie című lap főszerkesztője lett, e tisztét 1887-ig viselte. 1885-ben a francia akadémia tisztviselője lett. A Magyar Mintarajziskola és Rajztanárképző iskola tanára is volt. Tárcáit az Ország-Világ (1885), a Koszorú (1885), a Pesti Hírlap (1885. 89. szám) és a Magyar Salon (1886)) című lapok közölték.
Előbb Franciaországban, 1914-től pedig Svájcban élt.

ARMA, Paul : Amrusz Pál vagy Arma Pál, eredeti neve: Weisshaus Imre
(Budapest, 1905. november 22. – Párizs, 1987. november 28.): magyar származású francia zeneszerző, zongoraművész, zeneetnológus.
Európában és az USA-ban koncertezett, előadásokat tartott. A II. világháború előtt Párizsba költözött. Dolgozott a francia rádiónál. Francia népdalokat, az Ellenállás dalait és amerikai néger spirituálékat gyűjtött. Elektronikus műveket is komponált.

ARNÓTHY Krisztina : Christine Arnothy, eredeti neve: Kovách.
(Budapest, 1930. november 20. – 2015. október 6.): magyar származású francia írónő, kritikus.

ATTOMYR Mihály
A francia idegen légió katonája, 1908-ban Marokkóban harcolt. Fotóit és leveleit a Vasárnapi Újság közölte.
 
AUER Pál

(Budapest, 1885. október 3. – Párizs, 1978. június 21.): publicista, jogász.

1946-tól párizsi követ, miután Nagy Ferenc elhagyta az országot, ő is lemondott tisztségéről (1947. június 2.) és Franciaországban maradt. Párizsban telepedett le, ahol élénk közéleti és publikációs tevékenységet fejtett ki az Európa Mozgalom és politikai mozgalmak keretében.

Irodalom: MÉL 1985:23.

Internet:  Auer Pál- Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

 

 

B


surányi BACK Fülöp
(Budapest, 1862. – Párizs, 1958.): kereskedő, üzletember, szponzor.
1907-ben, az Osztrák-Magyar Monarchia kairói nagykövetségének pártfogásával, saját költségén ásatást indított a közép-egyiptomi Sarunában, amelynek vezetésére a krakkói Tudományos Akadémia fiatal kairói ösztöndíjasát, Tadeusz Samuel (Thadée) Smolenskit kérte fel. Sarunában több óbirodalmi sírt tártak fel, egy Sarunához közel eső dombon (Kom el-Akhmar) megtalálták egy I. és II. Ptolemaios fáraó korabeli templom relieftöredékeit.
A Gamhudban felfedezett görög-római kori temetőből előkerült nagyszámú koporsót és az egyéb temetkezési mellékletek felét végül beszolgáltatták a Kairói Múzeumnak, a megmaradt leletek nagyobb részét a pesti Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta, kisebbik hányadát bécsi és krakkói múzeumok között osztotta fel. 1908-ban újabb kísérletet tett további öt ásatás területére vonatkozó koncesszió megszerzésére, továbbá szorgalmazta egy kairói osztrák-magyar régészeti intézet felállítását - eredménytelenül. érdemeiért a Ferenc József-érdemérmet (1908), ill. magyar nemességet kapott (1909), de nemesítését - politikai okokból - csak 1914-ben véglegesítették. 1913-ban párizsi felesége révén francia állampolgárságot nyert.
Az I. világháború kitörésekor a hatóságok párizsi lakását és selyemgyárát lefoglalták, s családjával együtt kiutasították Franciaországból. A Spanyolországban töltött két év után megpróbált egyiptomi birtokaira eljutni, onnan viszont az angolok internálták. Végül - Nyitra vármegyei illetősége révén - csehszlovák útlevéllel térhetett vissza az I. világháború után Egyiptomba. (áruházlánca egészen az 1960-as évek eleji államosításig őrizte az Orosdi-Back nevet.) ásatásának Magyarországra került leletei előbb az Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárába kerültek, majd 1934-ben beolvadtak a Szépművészeti Múzeumba, az ott létrehozott Egyiptomi Gyüjteménybe.
 
BAJOMI LÁZÁR Endre

(Biharnagybajom, 1914. augusztus 19. – Budapest, 1987. május 17.): író, műfordító, szerkesztő, irodalomtörténész.

1934-1951 között Párizsban élt. Dávid Ferenc néven írt az ottani baloldali magyar emigráció lapjaiban, a hazai folyóiratokban Bajomi Endre néven publikált. A debreceni A Mi Utunk, a Korunk és az Új Hang párizsi munkatársa. 1938-ban a párizsi Szabad Szó szerkesztője lett. 1945-1947 között a Droit et Liberté és a République Hongroise című lapokat szerkesztője, 1947-1949 között a Párizsi Magyar Sajtóiroda vezetőhelyettese, majd Fejtő Ferenc 1949 szeptemberi lemondása után, vezetője. 1951-ben tért haza. A Külügyminisztérium, majd az Európa Könyvkiadó munkatársa. Főmunkatársa volt a Világirodalmi lexikonnak. Könyvek és tanulmányok sorát szentelte a francia-magyar kapcsolatok történetének, a francia történelemnek, művelödéstörténetnek.

A Munka Érdemrend arany fokozata 1974; Szocialista hazáért 1984; Párizs Aranyérme 1982; Ordre des Arts et des Lettres lovagi fokozata 1985.

Irodalom: ÚjMIL; Kortárs Magyar Írók 1945-1997.

Internet:  Bajomi Lázár Endre(1914–1987) - MEK

Bajomi Lázár Endre, Lázár András - Magyar Életrajzi Lexikon 1000 ...

Bajomi Lázár Endre- Wikipédia


BALOGH Ferenc
(Nagyvárad, 1836. március 28. – Debrecen, 1913. október 8.): tanár, egyházi író.
Teológiai tanulmányait Debrecenben végezte. 1863-ban Párizsba ment és ott a Sorbonne előadásait hallgatta. 1864-ben Angliában, Oxfordban folytatta tanulmányait. Onnan hosszabb európai út után tért haza. A debreceni református teológia tanára, aki nyugat-európai tanulmányútjáról magával hozta az ottani protestáns ébredés eszméit és módszereit, s elindítója lett a hazai protestáns "ébredés" debreceni ágának. Elnöke volt az 1904-ben alakult országos protestáns diákszervezetnek, a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetségnek.
Irodalom: MÉL
 
BASCH Viktor ; Victor Basch; Victor-Guillaume Basch ; eredeti neve: Langsfeld
(Pest, 1863. augusztus 18. – Neyron [Franciaország], 1944. január 10.): magyar származású francia filozófus-esztéta, irodalomtörténész, egyetemi tanár. 1926-tól a franciaországi Emberi Jogok Ligájának elnöke.
Langsfeld Ernő nagykereskedő és Weisfeller Fanni gyermeke. Nem sokkal születése (és apja halála) után, 1865-ben az anya két gyermekével együtt Basch Raphael újságíróval Párizsba költözött. 1876-ban Weisfeller Fanni (vagy Weisz-Weber) öngyilkos lett. Viktor hivatalosan 1884-ben vette fel nevelőapja Basch nevét.
Victor Basch egyetemi tanulmányait a Sorbonne-on végezte, német nyelvet/irodalmat és filozófiát tanult. 1883-ban (vagy 1885-ben) Budapesten feleségül vette Fürth Ilonát (szül. Pest, 1863–1944). 1885-ben kinevezték egyetemi tanárnak Nancy-ba, majd 1887-ben Rennes egyetemén a filozófia tanára lett, utóbbi városban közel két évtizedet töltött. Amikor a Dreyfus-ügyet 1899-ben a katonai bíróság Rennes-ben újratárgyalta, egyik vezetője volt a Dreyfust támogató erőknek. A zömmel antiszemita beállítottságú lakosság ellenében is kiállt a törvényesség és a társadalmi igazságosság mellett.
1905 és 1933 között a Sorbonne-on a művészettörténet és az esztétika tanára volt. 1898-ban részt vett a franciaországi Emberi Jogok Ligájának (Ligue des droits de l’homme) megalapításában, melynek 1921-től alelnöki, 1926-tól elnöki tisztét töltötte be. Az 1930-as évek közepén szerepe volt a fasiszta veszély ellen széles összefogást meghirdető Népfront létrejöttében is.
1940-ben, Franciaország északi részének német megszállása után a déli, szabad zónába költözött. A Lyon északi szomszédságában fekvő Saint-Clair negyedben telepedett le. 1944. január 10-én a helyi milicistákból álló különítmény egy Gestapo-tiszt jelenlétében lakásából elhurcolta. Feleségével együtt még aznap este agyonlőtték a Lyontól kb. 10 km-re fekvő Neyronban.
Lyon VII. kerületében teret, számos francia kisvárosban utcát neveztek el róla. Neyronban a gyilkosság helyén emlékművet emeltek; a település főtere és Párizs egyik tere is a házaspár nevét viseli.
Irodalom: ÚjMIL 2000:170-171
 
BASIRE, Isaac de Preaumont ;(magyarosan Basire Izsák, latinul Isaacus Basirius)
(Rouen [Franciaország], 1607 – Durham [Anglia], 1676. október 12.): hittudós, gyulafehérvári tanár és angol egyházi főesperes.
Francia születésű, de Angliában felnőtt, majd onnan a polgárháború idején Konstantinápolyon át Gyulafehérvárra került, ahol teológiát tanított néhány évig a fehérvári akadémián. 1661-ben visszatért Angliába, ahol régi méltóságait visszanyerte és haláláig viselte.
A durhami székesegyház temetőjében temették el egy régi szolgája mellé.
Irodalom: ÚjMIL 2000:171
 
BATTYHYÁNY Kázmér Antal Ferenc, gróf

(Pozsony, 1807. június 3. – Párizs, 1854. júlis 13.): reformpolitikus, külügyminiszter.

1849. augusztusában követte Kossuthot Vidinba, majd Sumlába és a magyar emigrációval együtt Kiutahiába. 1851 augusztusában hagyta el Törökországot és haláláig Párizsban élt.

Megírta emlékiratait, amely azonban csak részleteiben maradt fenn. Távollétében a császári hadbíróság halálra ítélte.

1987-ben, születésének 180. évfordulóján a montmartre-i temetőből hazahozták földi maradványait, és a siklósi vár kápolnájának családi kriptájában helyezték örök nyugalomra.

Irodalom: MÉL

 

BATTHYÁNY Margit grófnő

(1914–1959)

Franciaországban élt és versenylótenyésztéssel foglalkozott


de BEAUHARNAIS, Eugène Rose
(Párizs, 1781. szeptember 3. – München, 1824. február 21.): francia katonatiszt, Joséphine de Beauharnais fia, a forradalom és az Első Császárság tábornoka, Napóleon császár fogadott fia, a francia császári család tagja, Franciaország hercege (prince de France), az Itáliai Királyság francia alkirálya, Velence hercege (prince de Venise), Frankfurt örökös nagyhercege (grand-duc de Francfort), Leuchtenberg első címzetes hercege (Herzog von Leuchtenberg) és Eichstätt első fejedelme (Fürst zu Eichstätt). A történészek megítélése szerint Napóleon családtagjai közül ő volt az egyik legtehetségesebb politikus és hadvezér.
Megkapta a magyar Szent István-rend nagykeresztjét.

BECK András
(Alsógöd, 1911. január 13. – Clamart, Ȋle de France (Párizs], 1985. december 9. -13?): éremművész, illusztrátor, Kossuth-díjas szobrász, főoskolai tanár.


BÉKÉS GLASS [Glasz] Imre
(Mo., – Párizs, 1944. február 21.): francia ellenállási mozgalom résztvevője.
A II. világháború alatt Franciaországban különféle fegyveres akciókban magyar menekültek is részt vettek. Ilyen volt az a vasútrongáló osztag is, amelyet Boczor József vezetett, és amelynek tagja volt Elek Tamás és Békés Glasz Imre is. Nyolc robbantást hajtottak végre, ezek közt a legjelentősebb a Marne-folyó partján fekvő városkát, Chateau-Thicrryt és Párizst összekötő vasútvonal felrobbantása volt. Ennek az akciónak igen sok német katona esett áldozatul. 1943 novemberében a Gestapo elfogta a 23 tagú partizáncsoportot, amelyben három magyar is harcolt. A csoport tagjait 1944. február 18-án halálra ítélték, majd 21-én a párizsi Mont Valérien erődben kivégezték, köztük Békés Glass (Glasz) Imrét, Boczor Józsefet és Elek Tamást.
(1902–1944). Glass, Glasz, Békés-Glass neveken is ismert. Lakatos, majd magántisztviselő. 1925-ben a kommunista fedőpárt, a Magyarországi Szocialista Munkáspárt (MSzMP), majd 1927-től a Kommunisták Magyarországi Pártja tagja. 1931-ben Franciaországba emigrált, a Francia Kommunista Párt tagja lett. 1940-től a francia ellenállási mozgalom résztvevője. 1944-ben a német hatóságok letartóztatták, elítélték és kivégezték.

Benyói és urbanói gróf BENYOVSZKY Mórix (teljes nevén: Benyovszky Máté Móric Mihály Ferenc Szerafin Ágost)
(Verbó, Nyitra vármegye, 1741. vagy 1746. – Agoncy [Madagaszkár], 1786. május 23.): utazó, emlékíró.
 
Székesi gróf BERCSÉNYI Ferenc Antal 
(Lunéville [Franciaország], 1744. január 17. – London, 1811. január 25.): generális. huszárezredes, főlovászmester, lovastábornok.
1756-ban kapitány apja francia huszárezredében, 1757-ben megsebesült a protestáns Poroszország elleni hétéves háborúban
Bátyja, Bercsényi Miklós (1736-1762) 1762-es hősi halála után az apja által alapított huszárezred tulajdonosa lett. 1768-ban a Commercy hercegség katonai kormányzója, Lotharingia és Bar fejedelmének főlovászmestere. 1769-ben kitüntették a Szt János-renddel,
1771-ben a Szt Lajos-rend lovagkeresztjével, 1780-ben brigadéros, 1781-ben generális, 1784-ben a belső-franciaországi hadsereg vezénylő parancsnoka, lovastábornok lett. 1789-ben a rendi gyűlés tagja, a 17. sorhadosztály parancsnoka. 1789-ben XVI. Lajosnak és feleségének, Mária Antóniának hű és bizalmas embereként a király öccsével, Artois gróffal együtt az uralkodó Bécsbe küldte.
1791-ben royalistaként lemondott rangjáról, beosztásáról és Bécsbe emigrált. 1793-ban Londonban telepedett le.
 
székesi gróf BERCSÉNYI László Ignác ; francia nyelvű formában: Ladislas Ignace de Bercheny
(Eperjes, 1689. augusztus 3. – Lucancy [Franciaország], 1778. január 9.): II. Rákóczi Ferenc testőrségének századosa, majd Franciaország marsallja.

BERCSÉNYI Miklós Ferenc
(Luzancy [Franciaország], 1736. november 26. – Mulhouse [Franciaország], 1762. február 9.): katonatiszt, kormányzó.
 
BERDE Mária Julianna ; Róth Jenőné
(Kackó, 1889. február 5. – Kolozsvár, 1949. február 20.): erdélyi magyar író, költő, műfordító, tanár. Használta a Berde Mária Julianna, Laborfalvi Berde Mária, 1924-től pedig az R. Berde Mária nevet is (férje, Róth Jenő német irodalomszakos tanár után).

Berde Mária Julianna neve valahogy kiesett az irodalmi köztudatból. Pedig irodalomtörténetünk jelesebb írónői közé tartozik, életében népszerű volt a romániai magyar közönség körében is; néhány regénye románul, németül és franciául is megjelent. A két világháború közti erdélyi magyar irodalom egyik főalakjának számított.


BERTHA Sándor
(Pest, 1843. augusztus 19. – Párizs, 1912. november 24.): zeneszerző, író, zongoraművész.
1862-ben Lipcsébe, később Berlinbe ment, ahol H. von Bülow, a nagynevű zongorista és karmester tanítványa. 1864-65-ben Rómában Liszt Ferenc irányításával fejlesztette tovább zenei tudását, majd véglegesen Párizsban telepedett le. Magyar és francia nyelvű írásaiban a magyar irodalmat, történelmet, zenét népszerűsítette Párizsban. Mathias Corvinus című operáját a párizsi Opera Comique 1883. június 18-án, a budapesti Nemzeti Színház 1884. június 5-én mutatta be. Palotásoakt, himnuszokat, zongoraműveket szerzett. Az Erkel Ferenc utáni magyar zeneszerző-nemzedék egyik legkülönösebb alakja.
Irodalom: MÉL ; ÚjMIL:2000 ; WÉBER Artur: Bertha Sándor. = Magyar Figyelő, (1912) ; SZABOLCSI Bence: A XIX. század magyar romantikus zenéje (Budapest: 1951) ; HAMBURGER Klára: Bertha Sándor. = Muzsika, (1962.)

BESSE János Károly, ógyallai
(Ógyalla, 1765. augusztus 31. – Marseille [Franciaország], 1838. vagy 1841. június): utazó, a Kaukázus és Kelet-Ázsia kutatója.
Irodalom: MÉL

 
BIRKÁS Géza

(Köveskál, 1879. augusztus 1. – Szeged, 1951. október 15.): irodalomtörténész, egyetemi tanár.

A budapesti, a grenoblei és a genfi egyetemeken folytatott felsőfokú tanulmányokat, 1902-ben nyert magyar-francia szakos középiskolai tanári diplomát. Tanulmányutakat tett a későbbiekben is Franciaországban, Olaszországban, Angliában, Belgiumban, Svájcban és Ausztriában. Kutatási területe a magyar-francia művelődéstörténeti kapcsolatok, francia irodalomtörténet. 1923-tól a pécsi, 1940-48-ban a szegedi egyetem tanára, 1938-39-ben Pécsett rektor, szegeden 1947-48-ban dékán volt.

Irodalom: MÉL; ÚjMIL; Magyar katolikus lexikon.


BÍRÓ Attila
(Budapest, 1931. december 15. – Meudon [Franciaország], 1987. március 22.): festőművész, grafikus, képzőművész.

BIRO, Adam
Magyar származású szerkesztő, könyvkiadó.
Magyarországon született, majd 15 éves korában Párizsba került.
1980-tól a Flammarion kiadónál a képzőművészeti osztály vezetője. 1987-ben létrehozza a képzőművészeti könyvek kiadására szakosított Adam Biro Kiadót, amelynek 2009-ig a vezetője. A Biro & Cohen Kiadó vezetését Stéphane Cohen vette át, azonban Biro megmaradt mint tanácsadó szerkesztő.

BOGDÁNY Lajos
(1822-1874): ügyvéd.
Kiadója és szerkesztője volt a La Hongrie című lapnak, amely 1840-es évek elején Párizsban jelent meg.

BOKOR József
(Mo., – Párizs, 1944. február 21.): francia ellenállási mozgalom résztvevője.
A II. világháború alatt Franciaországban különféle fegyveres akciókban magyar menekültek is részt vettek. Ilyen volt az a vasútrongáló osztag is, amelyet Boczor József vezetett, és amelynek tagja volt Elek Tamás és Békés Glasz Imre is. Nyolc robbantást hajtottak végre, ezek közt a legjelentősebb a Marne-folyó partján fekvő városkát, Chateau-Thicrryt és Párizst összekötő vasútvonal felrobbantása volt. Ennek az akciónak igen sok német katona esett áldozatul. 1943 novemberében a Gestapo elfogta a 23 tagú partizáncsoportot, amelyben három magyar is harcolt. A csoport tagjait 1944. február 18-án halálra ítélték, majd 21-én a párizsi Mont Valérien erődben kivégezték, köztük Békés Glass (Glasz) Imrét, Boczor Józsefet és Elek Tamást.

BONNAZ Sándor
(Challex [Franciaország], 1812. augusztus 11. – Temesvár, 1889. augusztus 9.): katolikus püpsök.

BOROSTYÁNI Nándor
(Szeged, 1848. január 14. – Párizs, 1902. augusztus 5.): újságíró, író.
1870-71-ben A Hon tudósítójaként 6 hónapot Párizsban töltött; hazatérve a párizsi kommünnel rokonszenvező cikkeket írt.
1893-ban Párizsba költözött. Publicisztikai tevékenységét mindvégig folytatta. Néhány politikai röpirata, útirajza és regénye is megjelent.

BÓTA Ernő
(Budapest, 1900. március 4. – Boulogne sur Seine [Franciaország], 1987. április 4.): politikus, újságíró.
 

BÖLÖNI György Sámuel

(Szilágysomlyó, 1882 október 30. – Budapest, 1959. szeptember 11.): író, újságíró.

Az első világháborút követően Hollandiába akkreditált követként szolgálta a Károlyi Mihály-kormányt. Tisztségét a Tanácsköztársaság alatt is megtartotta, amiért 1920-ban feleségével együtt előbb Bécsbe szökött, 1923-ban Párizsba emigrált. 1945-ig élt Párizsban és itt részt vett a párizsi kommunista emigráció közéletében és megmozdulásain, újságját, a magyar nyelvű Párizsi Hírlapot is ő szerkesztette.

1948-ban elnyerte a Baumgarten-díjat, majd kinevezték Magyarország (majd a Magyar Népköztársaság) hollandiai nagykövetévé. 1950-ben hazarendelték, majd 1955-ben Kossuth-díj kapott.

 

BÖLÖNI Györgyné MÁRKUS Ottilia

(Közép-Homoród, 1873. október 8. – Budapest, 1951. augusztus 26.): író.

Bölöni Györgyöt, második férjét Párizsian ismerte meg; vele együtt Ady szűkebb baráti körébe tartozott. Párizsban Anatole France titkárnője volt, kiről később több visszaemlékezést tett közzé. A Tanácsköztársaság bukása után letartóztatták. Börtönélményeiről szóló könyve több nyelven megjelent (francia kiadásához, 1929, H. Barbusse írt előszót), s melyért in contumatiam elítélték. Férjével együtt előbb Bécsbe, 1923-ban Párizsba emigrált. 1945-ben tértek haza. Írói neve: Kémeri Sándoron kívül Kémeri Erzsébet. 


BRASSAI (Halász Gyula)
(Brassó, 1899. szeptember 9. – Èze, Alpes-Maritimes [Franciaország], 1984. július 8.): magyar születésű francia fotó- és filmművész, festő, író.

BRÉDA Ferenc
(Déva, 1956. február 20. – ): franciaországi magyar költő, kritikus.
Irodalom: KMIK

BRENNER Domokos Márton
(? – Párizs, 1721. szeptember 27.): szepesi prépost, kuruc diplomata.
Valószínűleg Pozsony vármegyei kisnemesi család sarja. 1703-tál Széchényi Pál érsek titkára; az ő oldalán 1704-ben részt vett a kurucokkal folytatott béketárgyalásokon, 1705. áprilisában Rákóczihoz állt. 1706. szeptemberben szepesi prépost lett. 1707. májusától 1708. júniusig vatikáni követ. 1709-10-ben Lengyelországban és I. Péter cárnál járt diplomáciai küldetésben. 1711-ben Rákóczi franciaországi megbízottja. 1717-ben a fejedelemnek a Portára távozásakor Párizsban maradt rezidensként. 1718-19-ben Rákóczi hozzá írt bizalmas utasításait kiszolgáltatta a francia külügyminisztériumnak, majd pénz- és értékpapírüzletekbe bonyolódva eljátszotta a fejedelem egész vagyonát. A Bastille-ba, az adósok börtönébe zárták, s itt néhány nap múlva öngyilkos lett. Ő a szerzője az Egy lengyel királyi tanácsos levele (1710) c. latinul és franciául kinyomott kuruc politikai röpiratnak.

BUNKÓ Bónis
(? - Párizs, 1900.): cigányprímás

1900-ben Párizsban 62 éves korában hunyt el.
 

 

C

 


CHAPPON Lajos
(1802. – Kolozsvár, 1878.): francia származású vívómester.

CLAUS-SZARVADY Wilhelmine : CLAUSS Vilma
(Prága, 1834. december 13. – Párizs, 1907.): prágai német zongoraművésznő.
Proksch intézetében képezte magát és először 1849-ben lépett fel. Később művészeti utazásokat tett Francia-, Németországban s Angliában, hol mindenütt mesteri, stilszerű játékával, diadalt aratott. 1851 óta Párisban élt, hol 1855-ben Szarvady Frigyes íróhoz, a párizsi magyar követség volt titkárjához ment feleségül.
1953-ban Pesten is hangversenyt adott.
Irodalom: Pallas ; ZL 1965:387.

COUDEKERQUE-LAMBRECHT grófné : született. Nemeskéri-Kiss Margit ; írói neve Noel Bangor

(Párizs, 1861-1944): író. Nemeskéri-Kiss Miklós (1820-1902) az 1848-as szabadságharc honvéd ezredes, franciaországi magyar emigráns politikus leánya.

1886-ban felesége lett a faubourgi belga származású lovassági tisztnek, gróf Louis de Coudekerque-Lambrechtnek, aki 1870-ben, a nagy háború idején Tours várának kapitánya volt és hősiesen védte a német ostrom ellen. Öt gyermekük született, négy leány és egy fiú. Férje amikor a szeparációs törvényt erőszakkal hajtották végre és az egyházi javakat elkobozták, inkább kilépett a hadseregből és nyugdíjaztatta magát, semhogy a templomokba törjön csapata élén. 1905-ben visszatértek Párizsba.

1900-ben a „La Quinzaine” irodalmi lapban használta először a Noel Bangor írói nevet, majd 1902-ben a folyóirat közölte Alphonse Daudet párizsi szobrának leleplezésére írt költeményét is. Cikkei több és több francia újságban jelentek meg, hol francia, hol magyar témáról. 1913-ban kiadják első regényét, a „Les deux ivresses”-t. 1914-ben jelent meg a „Le  sang bieu – Scénes de la vie hongroise” című regénye, amely öt magyar témájú novellát tartalmazott.

Utolsó művét 1934-ben adta ki.

Nevét a franciák és a magyarok is elfelejtették, regényeit, elbeszéléseit nem olvassák. Irodalmi munkásságának mára nyoma veszett.

Irodalom: Tábori Kornél: Páris magyarjai. Budapest: [1910]

Bővebben: www.helytortenet.szod.hu/.../Godi_Almanach_...


CZIFFRA György
(Budapest, 1921. november 5. – 1994. január 15.): zongoraművész.
Cigányzenész családból származott, gyermekéveit egy nyomorúságos angyalföldi barakktelepen töltötte. Tehetségét cimbalmos édesapja ismerte fel, csodagyerekként már ötéves korában cirkuszban zongorázott.
1946-tól ismét itthon, kiskocsmákban és eszpresszókban lépett fel, koncertezni szókimondó magatartása miatt nem engedték. Disszidálási kísérletei után megkínozták, 1950-ben börtönbe zárták, majd Recsken kellett követ törnie.
1953-ban szabadult, nem sokkal később újra engedélyezték fellépéseit, külföldön is. 1956. október elején Liszt Ferenc Rákóczi-indulóját közel tízszer játszotta hangversenyén ráadásként, míg végül a rendőrség ürítette ki a hangversenytermet.
1956 után Párizsban telepedett le.
Érett korára a legnagyobb pianisták közé emelkedett, de sohasem volt elégedett magával, állandóan tökéletesíteni igyekezett tudását.
Megkapta a francia Becsületrend tiszti keresztjét, 1968-ban francia állampolgár lett, de mindig magyarnak vallotta magát. 1973-ban látogatott először haza, hangversenyén tombolva ünnepelte a közönség. A 100 tagú Budapest Cigányzenekar tiszteletbeli elnöke volt, 1993-ban a Magyar Köztársaság Érdemrendjének tiszti keresztjével tüntették ki.
 

 

CS


CSÁKY Gábor
(Buda, 1825. március 27. – Nizza [Franciaország], 1862. március 30.): főispán, honvéd százados (1848-1849), mecénás.
 
CSERNÁTONY Lajos, Cseh
(Kolozsvár, 1823. augusztus 21. – Budapest, 1901. március 4.): újságíró.

Irodalom: MÉL


CSONGOVAI Per Olaf
(Ankara [Törökország], 1930. szeptember 12. – [Franciaország], 2005. november 5.): filmrendező, operatőr.
Édesapja, mint a Vörös Hadsereg tisztje menekülésre kényszerült, és úti célja Ausztrália lett volna. Törökországba érve elfogyott a pénze és ott ismerkedett meg gyermekei későbbi édesanyjával, egy tánccsoport tagjával. 1939-ben a család visszatért Magyarországra.
1955-ben rendező szakon diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a filmgyárban dolgozott.
1956-ban részt vett a Magyar Rádió épületének ostromában, október 25-én a véres zászlós tüntetésen (ekkor társaival elfoglalta a Vörös Csillag Nyomdát, ezért három napig letartóztatásban volt). A Tűzoltó utcai felkelőcsoport helyettes parancsnoka, a Nemzetőrség Főparancsnoksága Operatív Bizottságának tagja. Számos tárgyaláson vett részt, többek közt Nagy Imrével és Kádárral is. Részt vett a Forradalmi Honvédelmi Bizottmány megalakításában. November 8-ig fegyverrel harcolt, majd a Péterfy utcai kórházban röplapozott.
A forradalom leverése után Franciaországba menekült, részt vett a francia közvélemény Gáli József és Obersovszky Gyula halálos ítélete elleni mozgósításban. Trockista szervezetek aktív tagja lett.
Először operatőrként, majd vágóként dolgozott egy filmstúdióban. Később létrehozott egy rajz- és reklámfilmeket készítő filmvállalatot.
1988-ban nyaki ütőere eldugult, és lebénult az egész bal oldala. 1989 óta többször látogatott Magyarországra.
Irodalom: Nagy 2000.
 

 

D


DAVIDOVICS Endre

Nagyvárad, 1912. március 30. – Párizs, 1986. április 8.): jogász, szociológus.

 

DE GERANDO Ágost : eredetileg Auguste Degerando, Gerando

(Lyon, 1819. április 4. – Drezda, 1849. december 8.): magyarrá lett francia író, földbirtokos, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.

Felesége, gróf Teleki Emma hatására kezdett foglalkozni a magyar történelemmel, illetve politikai viszonyokkal, és az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc során igyekezett a diplomácia és publicisztika eszközével szolgálni a magyar ügyet. Lánya, De Gerando Antónia, a kolozsvári felsőbb leányiskola első igazgatója, műfordításaival járult hozzá a francia és a magyar kultúra közeledéséhez.

Irodalom: MIL ; MÉL ; ÚjMIL 1:455.

 

DE GERANDO Ágostné, gróf Teleki Emma

(Hosszúfalva, 1809. szeptember 11. – Pálfalva, 1893. április 30.): írónő, Teleki Blanka húga.

Teleki Blanka húga, a szabadságharc bukása után 1870-ig franciaországi emigrációban élt írónő, a párizsi magyar és lengyel menekültek patrónusa. Őzvegységre jutva egyedül nevelte két gyermekét Antóniát és Attilát.

Irodalom: MÉL ; ÚjMIL 1:455-456.

 

DE GERANDO Antónia

(Párizs, 1845. február 13. – Kolozsvár, 1914. április 9.): pedagógus, író, műfordító.

Szülei De Gerando Ágost és gróf Teleki Emma (Teleki Blanka nővére) voltak. Tanulmányait Párizsban végezte. 1861-ben tanítónői, 1864-ben tanárnői képesítést szerzett. 1865-ben és 1867-ben rövid időre Magyarországra látogatott, majd 1872-ben végképp itt telepedett le. Előbb Budapesten a Veres Pálné-féle Nőegylet intézetében és a kézimunka-ipariskolában tanított, majd 1876-tól magántanfolyamokat tartott. 1880-ban Kolozsvár városa meghívta az újonnan alapított kolozsvári felsőbb leányiskola igazgatójának, ahol 12-18 éves lányokat tanítottak. Huszonöt éven át vezette az iskolát, mellette tankönyeket és pedagógiai értekezéseket írt, számos művet fordított. Sírja a házsongárdi temetőben található.

Művei: Franczia felsőbb leányiskolákról, (Budapest, 1885.) ; Francia olvasókönyv felsőbb leányiskolák számára (Lectures francaises.), (Pozsony, 1891.)

Irodalom: MIL ; ÚjMIL 1:456

 

DE GERANDO Attila

(Pest, 1847. – Pálfalva, 1897. október 14.): neves földrajztudós.

Unokatestvérét, Teleki Irént vette feleségül, akitől egyetlen gyermeke, Félix született, aki 1935-ben Párizsba költözött és Félix volt a család utolsó Magyarországon élő tagja.

Irodalom: MIL ; ÚjMIL 1:456

 

DEGRÉ Alajos

(Lippa, 1819. január 6. – Budapest, 1896. november 1.): ügyvéd, író, a márciusi ifjak egyike.

Édesapja francia származású Temes megyei főorvos volt, aki magyar leányt (Rácz Annát) vett feleségül. Degré teljesen magyar nevelést kapott, iskoláit Aradon kezdte, Szegeden folytatta, s a jogot 1838-1840-ben Nagyváradon végezte. Az ifjúság körében vezérszerepet játszott, sokszor volt az ifjúság szónoka, s nem egy politikai demonstrációt vezérelt.

1848-ban a pesti Közcsendi Bizottmány jegyzője, majd belügyminiszteri titkár lett. Már 1848 nyarán beállt honvédnek a Földváry Károly vezette önkéntes zászlóaljba. 1848. szeptemberétől huszárkapitány volt Móga János alatt, majd a Károlyi huszárezredben. 1848. november 29-én főhadnagy, 1849. január 16-án százados lett. A turai csata heves harcaiban több sebet is kapott. Édesanyját, aki 1849-ben hunyt el, s kinek három fia vett részt a magyar szabadságharcban, Arad várának parancsnoka katonai tiszteletadással temettette el. A csatában kapott sebei miatt a nagyváradi fürdőben gyógykezeltette magát, itt jutott el hozzá a világosi fegyverletétel híre. Ezután a békési pusztákon bujdosott, ahonnét az amnesztia hírére visszatért Pestre, azonban Aradra internálták. Internálása után végleg visszatért a fővárosba. Utazásokat tett Németországban, Belgiumban, Franciaországban és Angliában. 1857-ben megnősült, neje Koller Amália lett. 1867-ben a Kisfaludy Társaság rendes tagjává választotta, 1870. október 22-én Pest megye Vác kerületének lett országgyűlési képviselője.

Fia, Degré Miklós szintén jogász volt.

Irodalom: MIL ; ÚjMIL; Wikipédia

 

DEMENŸ, Georges [Demény György]

(Douai, 1850. június 12. – 1917. december 26.): fiziológus, a filmkészítés egyik atyja, a filmszalag továbbításának feltalálója, filmkészítő, tornatanár.

„1945-ben a Felszabadítási Bizottság, mely Pierre Blanchar elnökletével működött, emléktáblát helyezett el az Opera közelében, a Boulevard des Capucines 14. számú épületére, a Grand Café falára. Ebben a helyiségben zajlott le 1895. december 28-án, vagyis 50 évvel azelőtt a Louis Lumiere szervezte híres vetítés (...)

Az 50. évfordulóra felavatott táblán öt nevet olvashatunk: Reynaud, Marey, Demény, Lumiere és Mélies. E nevek közül a negyedik, Lumiere-é általánosan ismert; az ötödik, Mélies-é szintén elég ismert a filmbarátok körében, hiszen a filmmúzeumok olykor levetítenek egy-egy általa rendezett filmet. Az első három nevet csak a szakértők ismerik. Minket, magyarokat a harmadik érdekel. Különösen a származása miatt. (…)

Demény valóban magyar származású volt. Vizsgálódásunk először Paul nevű testvérére irányult, aki nagy szerepet játszott Arthur Rimbaud életében. A költő neki címezte a híres Látnok levelét, amelyben az ifjú zseni megfogalmazta poétikai krédóját. (…)

Mely tények igazolják, hogy Paul (következésképpen öccse is) magyar származású volt?

(…) Lássuk a családfát! Paul és Georges annak a Philippe-Joseph Deménynek a fia volt, akiről Jean-Claude Lyleire, Lille-i tanár kijelentette, hogy “magyar származású”. A belgiumi Nivelles kerületi Walhaim Saint Paulban született és Brüsszelben halt meg, 1885-ben. Ez a zongoratanár francia származású holland nőt vett feleségül: Adčle Devigront (1812–1893). Megkértük Vandenhoecq urat, próbálja kikutatni a további felmenőket, mert reméltük, hogy a belga származás visszavezethető a magyarra. Csalódtunk, mert az ifjú Hénin-Beaumont-i kutató nyomozása csak annyi eredménnyel járt: Paul és Georges nagyapja, Philippe Demény, Corroy le Grand-i születésű szabó, bizonyos Ferdinand Demény fia volt, aki 1767 körül született, szintén Belgiumban, és 1858-ban hunyt el. Időben innen már nem tudtunk visszamenni, de azért még nem adtuk fel! Feltételeztük ugyanis, hogy Demény esetleg Bercsényi László marsall ezredének hadjárata során került Belgiumba; II. Rákóczi Ferencnek e harcostársa legendás életével a magyar–francia katonai kapcsolatok legfényesebb lapjait tölti ki. A feltevés helyesnek bizonyult: a Revue de Hongrie-ben cikksorozatot találtunk H. Reinach-Foussemagne grófnő tollából; a 457. oldalon azt olvashatjuk, hogy az említett ezredben 1734-ben volt egy Demény nevű kadét, aki később a francia–magyar Esterházy-regimentben zászlós lett. A vezetéknevét nem ismerjük. Ekkor kértük meg Zachar József hadtörténészt, egy Bercsényi-tanulmány szerzőjét, hogy 1979-es franciaországi tanulmányútján ellenőrizze a vincennes-i Hadtörténeti Intézetben a Revue de Hongrie-ben rögzített adatokat. Valóban megtalálta Demény nevét, aki ott hagyva a császári sereget, 1733. június 1-jétől a Bercsényi-ezredben szolgált. Ez a regiment a Rajna-vidéken harcolt a Habsburgok ellen folytatott lengyel örökösödési háborúban. Deményt később zászlósként átvezényelték Bercsényi fogadott fiának, Esterházy Bálintnak az ezredébe. Ez az egység 1744–48 közt részt vett a belgiumi harcokban. Sajnos, e tiszt sorsáról további részleteket nem tudtunk meg; meglehet, hogy ezzel az ezreddel részt vett a Douai és Lille közt 1744-ben vívott csatákban. (...)

Egészen bizonyos tehát, hogy a film egyik úttörője magyar család leszármazottja”.

Rövid részlet Bajomi Lázár Endre: Georges Demény, a film magyar származású úttörője című tanulmányából. Gál Péter fordítása

Bővebben: www.filmintezet.hu/magyar/.../bajomi19.htm


DINER-DÉNES József
(Liptószentmiklós, 1857. június 27. – Párizs, 1937. augusztus 5.): író, mérnök, művészettörténész, politikus, szociáldemokrata publicista, szerkesztő.

DOBÓ Miklós, dr. : Nicolas Dobo
(Győr, 1905? – Páris, 19??): orvos.
1924-ben került Párizsba. 1950-es években Marokkóban egy istenhátamögötti településen százezer berbernek ő volt az egyetlen belgyógyásza, sebésze, fogorvosa, szülése, szemésze, patikusa. Alig akadt olyan 1956 utáni magyar menekült,akinek ne lett volna a háziorvosa. Ha egy Párizsba látogató magyar írónak, művésznek, vagy egyszerű turistának valami baja volt, akkor többnyire Dobó doktor gyógyította meg őt. Természetesen ingyen, mint ahogyan ingyen kezelt száz és száz szegény franciát is, amikor még nem terjedt ki mindenkire a társadalombiztosítás. Húsz évig praktizált Párizsban úgy, hogy ő maga is szegény ember maradt.
Irodalom: Irodalmi újság (Paris), (1989:4), (méray): Dobó doktor.
 

 

E


ELEK Tamás : Thomas Elek és KERPAL

(Budapest, 1924. december 7. – Párizs, 1944. február 21.): a francia ellenállási mozgalom tagja.

A II. világháború alatt Franciaországban különféle fegyveres akciókban magyar menekültek is részt vettek. Ilyen volt az a vasútrongáló osztag is, amelyet Boczor József vezetett, és amelynek tagja volt Elek Tamás és Békés Glasz Imre is. Nyolc robbantást hajtottak végre, ezek közt a legjelentősebb a Marne-folyó partján fekvő városkát, Chateau-Thicrryt és Párizst összekötő vasútvonal felrobbantása volt. Ennek az akciónak igen sok német katona esett áldozatul. 1943 novemberében a Gestapo elfogta a 23 tagú partizáncsoportot, amelyben három magyar is harcolt. A csoport tagjait 1944. február 18-án halálra ítélték, majd 21-én a párizsi Mont Valérien erődben kivégezték, köztük Békés Glass (Glasz) Imrét, Boczor Józsefet és Elek Tamást.

 
ENCZI Endre

(Erzsébetfalva, 1902. október 18. – Párizs, 1974. szeptember 8.): író, szerkesztő.

 

 

F


FARAGÓ Béla
(Budapest, 1944. márc. 16. – ): politikai író, közigazgatási bíró.
1962-ben hagyta el Magyarországot. Franciaországban telepedett le, ahol zenei, filozófiai, államigazgatási tanulmányokat folytatott. Párizsban középiskolai tanár lett, majd minisztériumi tisztviselő, majd Versaillesban közigazgatási bíró. Magyar nyelvű írásai a Magyar Füzetekben, és az Irodalmi Újságban jelentek meg.
Főbb művei: L'état des libertés (Paris: 1981); Nyugati liberális szemmel. A mai magyar ellenzéki gondolkodásról (Paris: 1986).
Irodalom: Borbándi

FEJTŐ Ferenc ; francia neve: François Fejtő, eredeti nevén: Fischel Fülöp Ferenc

(Nagykanizsa, 1909 augusztus 31. – Párizs. 2008 június 2.): francia-magyar történész, kritikus, Szécshenyi-díjas író, baloldali újságíró.

1938-ban titokban francia vízumot szerez és Franciaországba távozik. 42 év után, 1989-ben tér vissza először Magyarországra.

Irodalom: Lexikonok, internet.


FORRAI Eszter
(Budapest, 1938. április 14. – ): költő.
A budapesti Tudományegyetemen magyar-orosz tanári képesítést szerzett. 1962-ben Párizsban telepedett le, ahol múzeumi alkalmazott lett. 1962 és 1980 között az Új Kelet című izraeli magyar lap párizsi tudósítója, alkalmanként dolgozott a Szabad Európa Rádiónak is. Versei az Új Látóhatárban, az Irodalmi Újságban, a Szivárványban, az Új Európában és más nyugati magyar lapokban jelentek meg.

FÖLDES Péter
(Budapest, 1924. – Párizs, 1977.): rajzfilmrendező.

Francia Rádió Magyar Adása
A francia állami rádiónak a kelet-európai adások keretében 1949-ben indult magyar műsora, amely naponta jelentkezett, rövidebb-hosszabb időtartammal. Első vezetője a francia Aurélien Sauvageot volt, azután rövid időre Dessewffy Gyula, majd még 1949-ben Bolgár László lett a magyar műsor szerkesztője, őt 1958-ban Csukássy Lóránt követte. A magyar műsort 1974 december végén a francia kormány leállította. Az adás ismertebb belső és külső munkatársai közé tartozott Borsos Sándor, Dormándi László, Kokas Lajos, Lehoczky Gergely, Pobrányi Gábor, Schreiber Tamás, Somogyi B. Gerő, Szélpál Árpád, Szilágyi József

FRANKEL Leó
(Újlak, 1844. február 28. – Párizs, 1896. március 29.): ötvös, újságíró, politikus, a párizsi kommün munka- és kereskedelemügyi bizottságának vezetője.

FRANKL Péter
(Kaposvár, Somogy m., 1953. március 26. – ): magyar matematikus, zsonglőr, az MTA külső tagja (1998).
1971-ben a nemzetközi matematikai olympián aranydíjat nyert. Katona Gyula tanítványaként az ELTE matematikus szakát 1976-ban végezte el. 1977-ben a matematikai tudományok kanditátusa lett. 1978-ban artistavizsgát tett. 1979-ig az MTA Matematikai Kutató Intézetének kutatója volt. Előbb Franciaországban élt, ahol az Université Paris Diderot-on folytatta matematika tanulmányait. 1988-ban Japánba költözött, ahol a Tokiói Egyetem tanára lett. Részt vett a japán diákolimpiai csapat felkészítésében. Többször szerepelt NHK japán tv-csatornán.
Tokió utcáin, terein továbbra is szeretettel zsonglőrködik.
1977-ben megkapta a Grünwald Géza-emlékdíjat.

 

G


GÁLL Ferenc
(Kolozsvár, 1912. március 22. – Párizs, 1987. december 12.): festőművész, grafikus, szobrász.
 
GALLIERA Mária
(1915 – 1888. december 9.): hercegné.
A pápától Galliera herceggé kinevezett dúsgazdag Ferrari vasúti vállalkozó özvegye. Többnyire Párizsban lakott, s jótékony célokra roppant összegeket áldozott. Végrendeletében párizsi palotáját az osztrák.magyar nagykövetségre hagyta.
Irodalom: Révai VIII:322
 
GARBAI Sándor
(Kiskunhalas, 1879. március 27. – Párizs, 1947. november 7.): szociáldemokrata politikus, miniszter, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején a Forradalmi Kormányzótanács elnöke, a Peidl-kormány közoktatásügyi minisztere volt.
1938-tól Franciaországban élt. A II. világháború után szeretett volna hazatérni, de ezt a hazai szociáldemokraták sem támogatták.
A tanácsköztársaság idején játszott szerepe miatt a 2011. évi CLXXXIX. törvény 14. § (2) bekezdése értelmében neve nem használható közterület vagy közintézmény elnevezésére.
 
GEREBLYÉS László ; eredeti neve: Grünfeld László ; írói álnevei: Góbé László; Orondi András
(Csákberény, 1904. március 30. – Balatonfüred, 1968. október 18.): költő, műfordító.
1924-ben az illegális Kommunisták Magyarországi Pártja, KMP tagja lett. 1938-ban Párizsba emigrált. 1943-ban a Magyar Szemle munkatársa, majd szerkesztője volt. 1945-ben visszatért Magyarországra.
 
GESSNER Miklós ; Nicolas Gessner
(Szombathely, 1931. augusztus 17. – ): filmrendező.
Legtöbbet Franciaországban dolgozik.
1939-től Svájcban, majd Franciaországban él. 1951–1955 között a Zürichi Egyetem hallgatója volt. 1954–1957 között Leopold Lindtberg és Jean-Louis Barrault asszisztense volt. 1957-ben a Zürichi Egyetem ösztöndíjasaként a Warner Bros., az Universal Pictures és a The Walt Disney Company hollywoodi cégek dramaturgiai munkáját tanulmányozta. 1957–1961 között Luzernben és Zürichben színházi és operarendező volt. 1958–1963 között rövid- és propagandafilmek rendezője volt. 1963 óta tv-rendező. 1965 óta játékfilmrendező.

GESZTESI Gyula
(Esztergom, 1887. november 3. – Párizs, 1956.): diplomata, filozófus, újságíró.

GLASER Manó

(Pest, 1836. szeptember 27. – Párizs, 1910. május ?): költő, műfordító.

Irodalom: Nagy:2000


GOTTIER Lajos
(Munkács, 1861 február 21. – ?): író.
Francia nemesi családból származik, amelynek eredeti neve Gauthier volt.
Munkács és Vidéke, Munkács című lapok szerkesztője volt.
Irodalom: Révai

GROSBOIS

Páris mellett, kamalduli remeték tanyája, II. Rákóczi Ferenc kedvelt tartózkodó helye. A száműzött fejedelem 1713-ban Franciaországba telepedett le és Párizsban barátja, Tessée tábornagy palotájában lakott. XIV. Lajos halála után Tesséevel együtt Grosbois-i klastrom mellett épített mezei házba költöztek. Itt élt barátaival távol a világ zajától, csekély számú szolgával együtt. 1717-ben innen végleg Rodóstóba távozott. Végrendeletében vallásos munkáinak kéziratait a Grosbois-i kamalduli zárdara hagyta. A legnevezetesebb a Confessio peccatoris című latinul írt műve , amelyet 1716-ban Grosboisban kezdett írni és Rodostóbanfejezett be. 1792-ben a bezárták a zárdát és annak irataival együtt a fejedelem kézirata is a párizsi nemzeti könyvtárba került. Ebből adta ki 1876-ban a Magyar Tudományos Akadémia , II. Rákóczi Ferenc önéletrajza cím alatt.      

Irodalom: Révai

 

GRUBER Lajos

(Pest, 1855. május 24. – Budapest, 1907. augusztus 12.): jogi író.

Levelező tagja volt a párisi Société générale des prisonsnak.

Irodalom: Révai

 

GRUBICZY Géza

(1842-1893): gazdasági szakíró.

Ő alapította az első magyar baromfitenyésztési szakfolyóiratot. Sok cikke jelent meg francia, angol és német szaklapokban, főleg kisebb tenyésztési ágakról.

Fordításai közül: Zöldségtermesztés, Budapest: 1875 (Bouché után franciából); A földmivelés alapjai, Budapest: 1876 (Rendu után franciából).

Irodalom: Révai

 

GRUBY Dávid

(Kiskér, 1809 – Páris, 1898. november 14.): magyar számazású francia orvos.

1936-ban Párizsba költözött és ott nagy hírre tett szert. Orvosa volt többek között id. És ifj. Dumasnak, Chopinnek, Balzacknak, Gambettának és Heinrich Heine-tet is kezelte. Párizsban különc életet élt. Írók és művészek számár alapítványt hozott létre és annak kamataiból a híres Gruby-ebédeket rendezték. Hetenkint egyszer ingyen rendelt. 1848-ban hazajött és részt vett a szabadságharcban, majd visszatért Párizsba. Sokat foglalkozott botanikával és élete végén hipnotizálással. 

Irodalom: Révai
 
GRUNBERGER Béla
(Nagyvárad, 1903. február 22. – Párizs, 2005. február 25.): magyar származású francia pszichoanalitikus.
Különbözőegyetemi tanulmányait Németországban, Svájcban, orvosi tanulmányait Grenoble-ben végezte. Franciaországban 1939-ben letelepedett.
102 éves korában hunyt el Párizsban 2005. február 25-26-a éjjelén.
 
GRÜNWALD Béla

(Szentantal, 1839. december 2. – Páris, Courbevois, 1891. május 4.): politikus, újságíró.

Jogi és történelmi tanulmányokat végzett, majd hosszabb külföldi utat tett, főleg Franciaországban tartózkodott huzamosabb ideig. Hazatérése után csakhamar Zólyom vármegye főjegyzője, 1871-ben alispánja lett. 1878-ban Besztercebánya képviselőjévé vállasztották. A politikai küzdelem, a csalódás, a félreértés, a visszautasítás, a különben is ideges  írót teljesen lehangolták. Közéleti pályájának sötét tragikuma öngyilkosságba kergette. Holtestét a Szajnában találták meg s csak másnap ismerték fel az ott lakó magyarok.

Irodalom: Révai

 

GUILBERT, Yvette

(Páris, 1865. január 20. – Aix-en-Provence, 1944. február 3.): francia énekesnő.

Budapesten is többször szerepelt. Egyik regénye magyarul is megjelent (A deszkák hősei, Bp.: Egyetértés, 1902.) 1932-ben megkapta a francia Becsületrendet.

Irodalom: Révai

 

GULYÁS Pál

(1881-1963): irodalomtörténész.

Számos cikket írt német, francia és olasz folyóiratokba és szaklapokba.

Irodalom: Révai

 

GYP (írói név) ; Sibylle Gabrille Marie-Antoinette de Riqueti de Mirabeau comtesse de Mortel de Janville (eredeti név)

(1850-1932): írónő.

Magyar fordítói: Cserhalmi H(etht) Irén; Heltei Jenő; Házsongárdy G.; Keméndyné Novelly Elza; Gerő Attila.

Irodalom: Révai

 

 

H


HAJDÚ Imre
(Budapest, 1912. május 2. – Párizs, 1989. október 12.): filmproducer, filmrendező, rajzfilmtervező.
 
HAJDÚ István ; külföldön: Étienne Hajdu
(Torda, 1907. augusztus 2. – Bagneux [Párizs közelében], 1996. március 25.): erdélyi magyar származású francia szobrász, az École de Paris tagja.
 
HORN Emil Károly

(Párizs, 1858. január 31. – Párizs, 1937. július 4.): bankár, író, műfordító, történész, újságíró, MTA külső tagja.


HUGÓ Károly, eredeti neve Bernstein Hugó Károly
(Pest, 1808. szeptember 1. – Milanó, 1877. november 13.): magyar drámaíró.
Születéséről eltérő időpontok találhatóak, a legvalószínűbb, hogy 1808 szeptember 1-én született. Több életrajzi lexikon 1806 körüli időpontra datálja születését.
1839-ben Hahnemann meghívására Párizsba ment, ahol gyerekkori szenvedélye, a színházak iránta vágya erősebbnek bizonyult, mint orvosi hivatása. Drámaíró lett. 1840-ben Hamburgba költözött.
1847-ben Európában a forradalmak szele fújdogált, őt is megérintette, így Franciaországba utazott. Jules Janin vette pártfogásába, aki felismerte írói tehetségét. Megismerkedett és összebarátkozott Liszt Ferenccel is.
Ekkor olvasta Bazancourt francia író egyik novelláját, ennek alapján kezdte megírni a „Bankár és báró” című drámáját, melyet német nyelven írt, mert ekkor Németországban tartózkodott. A művet később Falk Miksa fordította magyarra.
Kiadta két francia nyelven megírt drámáját (La comédie infernale, L'IIiado finie). Szerette volna Párizsban a Magyarországon sikeresen bemutatott „Brutus és Lukréciát” színpadra vinni, de közben Franciaországban 1848 februárjában kitört a forradalom.
Lelkesen vetette magát az eseményekbe, magyar zászlóval járt, és magát kikiáltotta a magyar nép képviselőjének. Mikor 1848-ban Magyarországon is kitört a forradalom, Liszt Ferenccel együtt agitált a magyar forradalom mellett. A párizsi magyar egyesület 1848-ban Hugó Károly indítványára és vezetése alatt vonult Lamartine köztársasági elnök elé, hogya szabadság, egyenlőség és testvériség szellemében induló új forradalomk sikeréhez gratuláljon. 1848-ban egy rövid időre hazalátogatott.
A francia forradalom bukása után Franciaországot el kellett hagynia. Mivel Magyarországon is elbukott a forradalom, így Németországba, Berlinbe utazott.
Később többször is megfordult Pesten. Különc volt. Három nyelven írt, de mindig magyar írónak vallotta magát.

        Hugó Károly - MEK

 
 
I

ILLYÉS Gyula

(Felsőrácegrespuszta, 1902. november 2. – Bp., 1983. április 15.): író, költő, műfordító, szerkesztő.

1921 őszétől a budapesti egyetem magyar-francia szakos hallgatója volt. 1918–19-ben részt vett a baloldali diák- és ifjúmunkás-mozgalomban, várható letartóztatása elől 1921 végén emigrált, tavasszal Párizsba érkezett. Alkalmi állások után könyvkötőműhelyben dolgozott. Részt vett az emigráns magyarok szakszervezete és különféle munkásmozgalmi művelődési körök munkájában. Egy ideig a Sorbonne hallgatója volt. Megismerkedett a francia avantgárd vezető művészeivel, többükkel életre szóló barátságot kötött. 1923-ban első cikkeit, fordításait az Ék és a Ma közölte. 1926-ban amnesztia nyomán hazatért.

 

 

J


JÁVOR Lívia

(Budapest, 1940. – ): pszichoterapeuta, író.

1964-ben Franciországba távozott.

Irodalom: Nagy 2000.

 

JOCITCH Jenő

(Szabadka, 1904. október 12. – Párizs, 1969. január 3.): jogász közíró.

Előbb Ausztriába, majd 1947-ben Franciaországba távozott.

Irodalom: Nagy 2000.

 

JORDÁN Tamás ; Kolozsvári Jordán

(Kolozsvár, 1539. – Brünn, 1585. február 6.): orvos.

Tizenhat évesen Wittenbergben kezdte meg orvosi tudását megalapozó tanulmányait, majd Párizs és 1560-ban Montpellier egyetemét látogatta. Jordán 1562-ben Itáliába utaztában Svájc felé tett kitérőt, hogy Gessner Konrád neves orvos-polihisztor segítségével botanikai és zoológiai ismereteit kiegészítse. 1562 és 1565 között Pádua, Bologna, Pisa, majd Róma egyetemeinek matrikulájában lelheti fel nevét a szorgos kutató. 1565-ben Rómában avatták orvosdoktorrá. 1569-ben Brünnben telepedett le. 1570-ben Morvaország főorvosa lett.

Irodalom: Molnár Béla: Kolozsvári Jordán Tamás – a 400 éves balneológus (Gyógyászat, 1939.); Görgényi Géza: Kolozsvári J. T. az első magyar orvosbalneológus (Orv. Hetil. 1964. 24. sz.); MÉL.

 

JÓZSA Sándor

(Kolozsvár, 1910. február 4. – Barbizon [Franciaország], 1989): festőművész, grafikus.

 

JUSTH Zsigmond

(Pusztaszenttornya, 1863. február 16. – Cannes [Franciaország], 1894. október 9.): író, földbirtokos.

Jogi és nemzetgazdasági tanulmányait Németországban és Franciaországban végezte.

Irodalom: MÉL 1981

Interneten:  Magyar   Esperanto

 

 

K


KAHÁN Theó

(Máramarossziget, 1904. augusztus ? – Nizza [Franciaország], 1985. január 22.): fizikus.

 

KÁLMÁN Imre

(Siófok, 1882. október 24. – Párizs, 1953. október 30.): zeneszerző, operett-komponista.
Irodalom: MÉL
Interneten:  Magyar   Français   English   עברית   日本語   Deutsch   Español  Nederlands   Suomi   Dansk   Norsk bokmål   Svenska   Esperanto
 
KÁROLYI Mihály gróf ; teljes nevén: nagykárolyi Károlyi Mihály Ádám György Miklós
(Budapest, 1875. március 4. – Vence [Franciaország], 1955. március 19.): politikus, miniszterelnök, az első magyar köztársasági elnök, emigráns baloldali, a második világháború után rövid ideig párizsi nagykövet.
Bírálói „vörös grófként” szokták emlegetni.
A két világháború közt, majd 1949-től haláláig Franciaországban élt.
Interneten:  Magyar   Français   English   Deutsch   Español   עברית   Svenska   Esperanto
 
KENDE Péter ; francia névforma: Pierre Kende
(Budapest, 1927. december 26. – ): újságíró, szociológus,politológus, egyetemi tanár.
1945 után MKP-tag lett. 1947–55 között a Szabad Nép munkatársa. 1954-ben a lap párttaggyűlésén támadta a pártvezetés balos erőit, ezért Szegedre helyezték át. 1956-ban a Magyar Szabadság, majd az illegális Október Huszonharmadika egyik szerkesztője. 1957-ben Párizsba emigrált, a Magyar Füzetek szerkesztője és kiadója. A brüsszeli Nagy Imre Intézet egyik alapítója, s Az igazság a Nagy Imre-ügyben c. könyv egyik szerzője.
Interneten:  Magyar   Esperanto
 
KENDE Sándor

(Budapest, 1918 május 27. – m ): író, költő.

1938-1940 között Párizsban dolgozott, miközben a Sorbonne-ra járt egyetemre.

Irodalom: KMIK
 
KENDEFFY Katinka, malomvízi grófnő
(1830 – Budapest, 1896. május 14.): udvarmesternő.
A Kendeffy családból, egy ősi erdélyi nemesi családból származott.
Andrássy Gyula (1823-1890) felesége, ifj. Andrássy Gyula (1860-1929) édesanyja.
Andrássy Gyula száműzetése idején ismerte meg és Párizsban 1856, július 9-én vette feleségül Kendeffy Katinka grófnőt.
A koronázás után Erzsébet királyné („Sissy”) magyar udvarmesternője lett, és meghitt barátnője.
Interneten:  Magyar   English
 
KESZEI István
(Székesfehérvár, 1935. július 5. – Párizs, 1984. január 26.): költő.

1955-től az ELTE latin-magyar szakos hallgatója volt. 1956 októberében részt vett a forradalomban Székesfehérváron. 1957-ben Belgiumba ment, Louvainben folytatta félbeszakadt tanulmányait. 1962-től Párizsban élt, itt előbb nyomdászként, majd tisztviselőként dolgozott. 1979-ben Sík Sándor-díjat kapott.

Irodalom: KMIK ; Nagy 2000 ; ÚjMIL:2000.

 

KISS Miklós Pál József János

(Bikádpuszta, Somogy vármegye, 1820. november 22. – Párizs, 1902. április 27.): az 1848-1849-es magyar forradalom és szabadságharc  honvédezredese, franciaországi magyar emigráns politikus.

 

KOLTAI KOVÁCS Béla

(1902. – Amboise [Franciaország], 1981. április 6.): a párizsi Magyar Intézet igazgatója.
 
KOMJÁT Aladár ; eredeti neve: Korach Aladár
(Kassa, 1891. február 11. – Párizs, 1937. január 3.):  költő, újságíró, szerkesztő, jogász.
1919-ben a 133 napig tartó vörösterror alatt, tagja volt az írói direktóriumnak. 1920-tól illegalitás, 1921-ben kitoloncolták az országból. Olaszországban, Bécsben,  Berlinben, Svájcban és Párizsban élt. Bécsben Uitz Bélával az Egység című kommunista folyóiratot szerkesztette. Franciországban gyanúsak a külföldi kommunisták, ezért később el kellett tűnnie Párizsból. Más lakásba költözik, és hamis papírokkal, álnéven él: Jules Sommerfeldnek hívják.
1937 januárjában hirtelen összeesett és meghalt. Hamvait 1966-ban hozták haza, a Kerepesi temetőben nyugszik.
Irodalom: Nagy 2000.542 ; ÚjMIL 2000:1172.
 
KONT Ignác ; Kohn Ignác

(Tét, 1856. október 27. – Párizs, 1912. december 22): irodalomtörténész, középiskolai tanár, majd a párizsi Sorbonne tanára; a Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság levelező tagja.

1867-től nyolc évig a győri Benedek-rendi főgimnáziumban tanult. 1878-ban Győrött önkéntes katonai szolgálatot teljesített, közben családi nevét Kontra változtatta. 1879-benfilológiából és németből doktori oklevelet szerzett. 1881-ben magántanárként kezdett működni, a következő évben továbbképzésre Párizsba ment, ahol többek között a Sarbonne előadásait látogatta. Miután tanári vizsgát tett, Franciaországban maradt. 1883 végén Auxerre város kollégiumába tanárnak nevezték ki, két évvel később Issoire-ba (Puy de Dôme) helyezték át. 1886-ban a minisztériumtól ösztöndíjat kapott a Sorbonne-ra, ennek segítségével megszerezte a francia doktori címet. Előbb Lorient-ben (Morbihan), azutánLe Havreban, majd 1892-től Párizsban német nyelvet és irodalmat tanított. 1902-től a Sorbonne-on a magyar nyelv és irodalom magántanára, 1907-től rendkívüli tanára volt.

Irodalomtörténeti tanulmányait magyarul, németül és franciául közölte. Az 1890-es évektől kezdve számos magyar és német tudományos témát dolgozott ki francia nyelven. Két munkáját a Francia Akadémia jutalommal tüntette ki. Élete egyik fontos céljául szellemi életünk és irodalmunk külföldi ismertetését tűzte ki, magyar összeköttetéseit gondosan ápolta.

Irodalom: Szinnyei ; Mazsil ; MÉL.

 

KORNSTEIN Egon Ferenc

(Nagyszalonta, 1891. május 22. – Párizs, 1987. december 3.): brácsaművész, hegedűművész, zenei könyvtáros, zenetörténész, egyetemi tanár.

 

KOVÁCSHÁZY Kázmér

(Budapest, 1937. január 30. – Savoye [Franciaország], 1981. május 23.): újságíró.

 

KŐRÖSI László

(1908-1989).

Szerkesztője volt Párisi Futárnak (1932-1934)

Irodalom: Nagy 2000:572

 

KULIFAY Imre

(Aba, 1908. november 5. – Párizs, 1986. május 22.): református lelkész.

 

 

L


LAKATOS László

(Budapest, 1882. július 17. – Nizza, 1944. február 13.): író, újságíró, műfordító.

 

LE BON, Girolamo

(Velence, a 18. sz. eleje – Kismarton, 1765 után): színész, színigazgató, zeneszerző, díszlettervező. Francia származású.

1735–36-ban egy Németországban turnézó társaság vezetője. 1735–1746 között, megszakítással, a szentpétervári udvari színház tagja. 1741-ben a pozsonyi operatárs. ig.-ja. 1746 után Berlinben, Drezdában, Potsdamban, Hamburgban szerepelt. 1762. júl. 1-jén Esterházy Miklós herceg feleségével és leányával együtt a kismartoni (Eisenstadt) operatárs.-hoz szerződtette, díszlettervezői munkakörre. Valószínűleg ő készítette a díszleteket Joseph Haydn első operáihoz: Acis és Galatea, Az énekesnő, Naspolya hercegnő.

Irodalom: Magyar Színházművészeti Lexikon

 

LASUEUR Daniel, valódi nevén Jeanne Loiseau

(Páris, 1860-1920.): francia írónő.

Több sikeres regényét magyarra is lefordították.    

 

LÁSZLÓFFY Kata
(Budapest, 1928. január 29. – Párizs, 1962. március 20.): műfordító, színész.
Öngyilkos lett.
Interneten:  Lászlóffy Kata
 
LÁZÁR Jenő

(Losonc, 1886 január 27. – Limoges [Franciaország], 1946): újságíró, szerkesztő.

 

LEHEL István, dr.
(Szabadka, 1883. – Budapest, 1935. március 7.): tanár.
Az első világháború alatt négy évet töltött a francia internáló táborban.
Irodalom: Irodalomtörténet, 1935/3-4. sz. – p. 102
 
LEÖVEY Klára

(Máramarossziget, 1821. március 25. – Budapest, 1987. április 8.): írónő.

A menekülő honvédek segítéséért öt évi várfogságra itélték, amelynek nagy részét a kufsteini börtönben töltötte el. 1856-ban kiszabadulása után Máramarosszigen leánynevelőintézetet alapított. Később egyideig Párizsban tartózkodott, majd haza tért és több főúri családnál nevelő volt. 1897-ben a lóvonat halálra gázolta.

Irodalom: Révai
Interneten:  Magyar   English   Esperanto
 
LUKÁCS László
(Szomolnokhuta, 1906. március 31. – Bor, 1944. július vége): költő.
1923-24-ben orvostanhallgató Bolognában, 1924-25-ben irodalomtörténetet hallgatott a Sorbonne-on. Franciaországban került kapcsolatba a munkásmozgalommal.
Munkatáborban halt meg.  
Irodalom: ÚMIL 2000:1352-1353
 
 
M

MADARÁSZ Gyula
(Gulács, 1811. szeptember 25. – Goodhopen, Iowa állam [Amerikai Egyesült Államok], 1909. november 6.): magyar politikus, a reformellenzék tagja, majd az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc honvédelmi bizottmányában, a posta és a rendőri ügyek vezetője volt.
Komárom kapitulása után Svájc, Franciaország és Anglia érintésével 1950 őszén az Egyesült Államokba emigrált. Letelepedése után haláláig farmerként dolgozott és nem folytatott semmilyen politikai tevékenységet.
Irodalom: Révai.; MÉL.
 
MADARÁSZ Viktora

(Csetnek, 1830. december 14. – Budapest, 1917. január 10.): a legnagyobb magyar történeti festők egyike és a hazai romantika egyik legjelentősebb alkotója.

1856-tól kezdve Léon Cogniet párizsi műtermében és az École des beaux arts-ban tanulta ki az akadémikus-romantikus stílust. Leginkább Paul Delaroche történelmi festészete hatott rá. Párizsban, 1859 folyamán születtek meg legnagyobb művei: Hunyadi László siratása, Zách Felicián és Zrínyi Ilona Munkács várában. 1864-ben készült el a Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben, 1868-ban a Dobozi és hitvese és a Dózsa népe címet viselő kompozíció. Ez volt művészetének csúcsidőszaka, a Hunyadi László siratása képéért az 1861-es Szalonon aranyéremmel jutalmazták. 1870-ben tért vissza Magyarországra, de a hazai kritika ellenségesen viszonyult franciásstílusához, ezért 1873-ban visszavonult. Az idős Madarász 1903-ban ismét megpróbálkozott a festéssel, de arcképei és történelmi munkái nem ütötték meg a korábbi színvonalat. Szinte elfeledetten hunyt el 1917-ben. Művei jelentős részét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi.

Irodalom: Révai ; MÉL.


MARTON Ervin
(Budapest, 1912. június 17. – Párizs, 1968. április 30.): festőművész, fotóművész, grafikus, szobrász.
 
MEDNYÁNSZKY Cézár
(Beckó, Trencsén vm., 1824. július 9. – Hyères [Franciaország], 1857. április 20.): katolikus pap, emlékíró.

MENYHÁRT Jacguelina
(Lens [Franciaország], 1937. október 25. – Budapest, 1999. április 7.): balettáncos.

MÉRAY Tibor
(Budapest, 1924. április 6. – ): Kossuth-díjas író, újságíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
 
MÉREY László
(Pozsony, 1887. április 19. – Brain le Comte [Franciaország], 1965.): altábornagy.
 
MESTER László
(Szászváros, 1918. május 26. – Saint-Cloud [Franciaország], 1986. február 20.): biokémikus, orvos, vegyészmérnök, egyetemi tanár. 
 
Montagnei rozs
Franciaországból származó s hazánkban is termelt, bőtermő és hosszú szalmájú rozsfajta.

MUNKÁCSY Mihály ; Lieb
(Munkács, 1844. február 20. – Endenich [ma Bonn egyik kerülete, Németország], 1900 május 1.): festőművész, emlékiratíró.
1863-ban Pestre költözött. Festőbarátai segítségével 1865-től Bécsban, 1866-ban Münchenben tanult. 1867-ben ösztöndíjjal Párizsba utazott. 1868-ban Düsseldorfan a német táj- és életképfestést tanulmányozta. 1872-ben Párizsba telepedett le; de Marches báró özvegyével kötött házasságot. 1896-ban tervezett hazatelepülését súlyos betegsége megakadályozta. 1897-től a németországi Godesbergben, majd Endenichben gyógyintézetben ápolták.
Irodalom: ÚjMIL 2000:1538.
Interneten:  Magyar   Français   English   Deutsch   Italiano   Español   Dansk   Norsk bokmål   Svenska
 
MUSTÁRDY János ; Jean De la Musch
(Párizs, 1779. – Bagdad, 1858. május): francia származású magyar-török katonaorvos.

 

N


NAGY Károly
(Komárom, 1797. december 6. – Párizs, 1868. március 2.): csillagász, matematikus, író, újságíró.
Járt Párizsban, Brüsszelben, Angliában, Amerikában. Az augsburgi Allgemeine Zeitungban megjelent magyarellenes cikkekre válaszoló kéziratát 1849-ben egy barátja óvatosságból elégette, Nagy Károlyt rövid időre mégis letartóztatták, mert amerikai zászlót találtak nála.    
1853-ban Párizsba költözött, ahol sok ismerőse élt. 1856-ban súlyos szembetegsége kezelésére Bécsbe érkezett, ahol ifjúkori barátja galánthai Nagy Károly gyógyította. Ezen túl a nyári hónapokat Bécsben, a télieket pedig Párizsban töltötte, ahol kizárólag régi szerelmének, a csillagászatnak élt.
Nagy Károly mindenkitől elhagyatva halt meg Párizsban. Temetésén alig néhány ismerőse vett részt. Sírhelyén sem nyugodhatott sokáig, 1870. szeptemberében Bismarck porosz katonái dúlták Párizst. Lövészárkokat ástak a temetőkben is és az új robbanószerrel a dinamittal töltött gránátok nem kímélték meg a sírokat sem. A temetővel együtt Nagy Károly sírja is elenyészett és később a fény városának terjeszkedésekor helye is eltűnt.
Irodalom: ÚjMIL 2000:1563.
 
NAGY Pál
(Salgótarján, 1934. augusztus 23. – ): író, műfordító, tipográfus.
1956 óta Párizsban él. 1962-ben a párizsi Magyar Műhely egyik alapítója, felelős szerkesztője, kiadója. 1972-ben alapította a d'atelier lap- és könyvkiadónak, amelynek 1972-1977 között szerkesztője. 1987-ben alapította p'Art című magyar nyelvű irodalmi videófolyóiratot.
Kiállításai: Párizs, Amszterdam, Utrecht, Budapest, Olaszorszá, Portugália, Görögország, Brazília.
Irodalom: MNKK 1996 ; KK 2000 ; Nagy 2000

NAPÓLEON
Interneten olvasható:
A szobor krónikása, Bevilaqua Borsody Béla dr.  érdekes, színes alakja volt kora társadalmának. 1885 február 23-án született Miskolcon, és Budapesten hunyt el 1963 március 12-én.
 
NEMESKÉRI-KISS Margit > Coudekeque-Lambrecht grófné

 

NEMESKÉRI-KISS Miklós Pál József János

(Bikádpuszta, 1820. szeptember v.november 22. – Párizs, 1902. április 27.): az 1848-as szabadságharc honvéd ezredese, franciaországi magyar emigráns politikus. Nemeskéri-Kiss Margit (1861-1944) író édesapja.

1837-től pesten tanult jogot, 1841-ben szerzett oklevelet. 1843-ban tanulmányutat tett az Oszmán Birodalomban Egyiptomban, Itáliában, Spanyolországban, majd 1847-ben, Franciaországban és Angliában. Itáliában megismerkedett és összebarátkozott Giuseppe Garibaldival, Londonban pedig a rossz anyagi körülmények között élőCharles-Louis Napóleon Bonaparte herceggel, a későbbi III. Napóleonnal, akit többször is kisegített.

1846-ban a Helytartótanács titkárnak nevezték ki és ebből az időszakból származott ismeretsége Teleki Lászlóval, Irányi Dániellel és Kossuth Lajossal.

1848. március 15. után nemeskéri Kiss Miklós elsők között csatlakozott a forradalomhoz, lelkesen vett részt a szabadságharcban.

A latinul, németül, franciául, angolul, olaszul, és spanyolul folyékonyan beszélő fiatal tiszt a debreceni kormány megbízásából tárgyalásokat kezdett a badeni forradalmi csapatok, a Velencei Köztársaság és a magyar honvéd haderő stratégiai összehangolása érdekében. Részt vett a budai vár ostromában és visszafoglalásában. A vár visszavételét követően rövid időre a vár parancsnokává nevezték ki. Ő vitte Kossuth levelét Angliába, amelyben kölcsönt kért a függetlenségéért harcoló Magyarország részére. Kalandos küldetése során eljutott Párizsba, majd Londonba, de az angolok érdektelensége miatt útját nem kísérte siker

A szabadságharc leverését követően Angliában, majd Franciaországban maradt és Párizsban telepedettt le. Birtokait elkobozták, őt pedig „in effigie” (jelképesen) felakasztották.

1853-ban házasságot kötött az ősrégi főnemes Le Charron család sarjával, Mathilde márki kisasszonnyal (1820-1895), aki előzöleg gróf de Roys márki feleség, majd 1852-től özvegye lett. A feleség hozományba hozott több százezer aranyfrankot, egy terjedelmes magánpalotát Párizs legelőkelőbb negyedében és még néhány komoly ingatlant vidéken, úgyhogy a többi szegény magyar emigránstól eltérően Nemeskéri-Kiss Miklós dúsgazdag francia birtokos lett.

A magyar-francia grófi házaspárnak négy gyereke született.

A házassága révén a legfelsőbb kapcsolatokkal rendelkező Kiss időközben ismét kapcsolatba került az immár III. Napóleon néven uralkodó londoni barátjával, Louis Bonaparte tábornokkal. E kapcsolatát is felhasználva érte el, hogy 1858-ban Kossuth találkozhatott Napóleon Jeromos herceggel, a császár unokaöccsével.

Párizsban gróf Teleki Lászlóval, a magyar kormány franciaországi megbízottjával együtt a kormány, illetve a közvélemény támogatásának elnyerésén dolgozott a függetlenségi nyilatkozat utáni Magyarország, illetve a magyar kormány elismerése érdekében. Angliában majd Franciaországban élte az emigráció éveit, majd harcolt az olasz seregben, ahol tábornoki rendfokozatot kapott és kitüntették a Szent Móric- és Lázár-renddel (Mauritius-rend). A háború után folytatta a diplomáciai erőfeszítéseket: 1866-ban Kossuth megbízásából Bismarck kancellárt kereste fel, hogy megnyerje Poroszországot a magyar ügynek. Katonai, diplomáciai és gazdasági érdemei elismeréseként 1861-ben III. Napóleon grófi címet adományozott nemeskéri Kiss Miklósnak, 1868-ban pedig a Francia Becsületrend Lovagkeresztjével tüntette ki.

Noha Franciaországban grófi címet kapott, e címet nem használta. Élete végéig megkövetelte az „ezredes úr” megszólítást, mivel elsősorban 48-as honvédnek tartotta magát. A kiegyezés után a „megtértek” részére nagy számban adományozott címek, rangok és érdemrendek egyikét sem fogadta el, mivel úgy tartotta, hogy „Azt a kezet, amelynek nevében az embert halálra ítélték és képletesen ki is végezték, a megbékélés után megszorítani lehet, de megcsókolni nem.”

Nemeskéri Kiss ezredes 1902. április 27-én párizsi házában hunyt el, családja a villecerfi temetőben emelt családi kriptában helyezte örök nyugalomra.

Irodalom: MÉL ; „http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Nemeskéri_Kiss_Miklós&oldid=11657164


NYÁRY Ernő
(Turócszentpéter, 1906. augusztus 30. – Avon [Franciaország], 1987. augusztus 17.): karmelita szerzetes, bagdadi érsek.
 

 

O


OROSZ József
(Kőszeg, 1790. augusztus 15. – Versailles [Franciaország], 1851. január 13.): újságíró, szerkesztő.
Pozsonyban ügyvéd, Zalában táblabíró, 1843-1844-ben képviselő. Az Országgyűlési Tudósítások című lapot az elején Kossuthtal együtt szerkesztette. A szabadságharc alatt a magyar külügyminisztériumban dolgozott, ezért külföldre távozott. Franciaországban nyomora miatt öngyilkos lett.
Irodalom: MÉL 1969:324.

OTTLIK György
(Budapest, 1889. június 23. – Párizs, 1966. július 15.): újságíró, diplomata.
A bp.-i egy.-en államtudományi doktorátust szerzett, ezután diplomáciai pályára lépett. 1912- től 1929-ig a szófiai és a berni követségekhez osztották be. Közben 1919-től 1923-ig a Pester Lloyd külpolitikai szerkesztője, 1923–1930-ban a Budapesti Hírlap külügyi rovatvezetője volt. 1930-ban a Népszövetség Ellenőrző Bizottságának póttagjává választották. Lányi Zsigmonddal szerkeszti a Népszövetség francia nyelvű évkönyvét. 1927-től 1934-ig a magyar delegáció póttagja a Népszövetségben. 1934–1935-ben a Budapesti Hírlap, 1935-től 1939-ig a Nouvelle Revuc de Hongrie és 1937-től 1944- ig a Pester Lloyd főszerkesztője volt.
Irodalom: MÉL 1969:330.
 

 

Ö


ÖLVEDI László
(Érsekújvár, 1903. május 22. – Budapest, 1931. június 21.): költő.
A budapesti egyetemen szerzett doktorátust, aztán visszatért Szlovákiába. Munkatársa volt a Prágai Magyar Hírlapnak. Mint magyar nacionalista s irredenta törekvések szószólója szemben állt a baloldali Sarló-mozgalommal. Sokat járt külföldön. Egy ideig a párizsi Magyar Egyesület titkára volt, egy ottani munkásgyűlésen szerzett sérülésébe halt bele.
Első verseskötete 1923-ban jelent meg Berlinben „A Bányász Éneke“ címmel, és egycsapásra ismerté tette a fiatal költőt. Líráját rutinos verselés és nacionalista szellem jellemzi.
Irodalom: MÉL 1969:332.


ÖREG János
(Pátka, 1838. január 16. – Debrecen, 1911. május 4.): tanár, filozófiai, pedagógiai és jogi író.

1856-tól Pesten a protestáns papnevelőben teológiát hallgatott. Tanulmányait az utrechti, brüsszeli, párizsi egyetemen folytatta. 1863-tól a szentesi, 1874-1880 között a nagykőrösi, 1884-től a debreceni gimnáziumban tanított.
Irodalom: MÉL 1969:332-333.

 

P


PALOTÁS Imre

(Magyarkanizsa, 1894 október 12. – Budapest, 1968 október 15.): kőműves, író, költő, publicista, politikus, több lap szerkesztője.

1937-ben Fraciaországba emigrált, a Francia Kommunista Párt magyar csoportjának pártmunkása, a párizsi Szabad Szó (1935–39) s az Üzenet (1939) című emigráns lap szerkesztőségének munkatársa lett. 1940–45-ben részt vett a francia ellenállási mozgalom harcaiban mint a Petőfi magyar katonai alakulat politikai biztosa.

 

PAPP Lajos

(politikus, publicista, az Egyesült Szakszervezeti Ellenzék vezetője; a párizsi Magyar Szemle szerkesztője, Tamás Aladárral az Üzenet megalapítója) 1906-1973.


PAPP Tibor
(Tokaj, Zemplén vm., 1936. április 2. – ): nyomdász, költő.
1957-ben Belgiumba, 1961-ben Franciaországba távozott. 1962-től a Diaogue, 1962-től a Magyar Műhely, 1972-1977 között a d'atelier című folyóirat kiadó alapítója és szerkesztője.
Irodalom: Nagy 2000:773-774.


PATACSI Gábor
(Magyarország, 193? – Bussy-en-Othe [Franciaország], 1983 november 3.): ortodox pap.
Olaszországban, majd Franciaországban lakott. A Pápai Keleti Intézet munkatársa, majd a burgundiai Bussy-en-Orhe-beli orosz apácák kolostorának lelkésze.
Irodalom: Nagy 2000:779.
 

PÁTKAI Ervin

(Békéscsaba, 1937. április 11. – Párizs, 1985. június 18.): szobrász

 

PETRES Kálmán

(Jobbágytelke, 1887. augusztus 4. – Párizs, 1927. május 28.): költő

 

PLOTÉNYI Nándor

(Munkács, 1844. – Budapest, 1933.): hegedűművész és zongoraművész.

Párizsban is élt.

Irodalom: MÉL1969:421.

 

PODHORSZKY Lajos

(Feketelehota, 1815. – Párizs, 1891. augusztus 26.) nyelvész, az MTA l. tagja (1858).
Irodalom: MÉL
 
PODMANICZKY József báró
(?, 1756. július 29. – Pest, 1823. május 11.): protestáns főnemes.
1815-ben Ausztria párizsi megbízottja. Palotájában szerepelt először 7 éves korában Liszt Ferenc.
A göttingeni egyetemen végzett, több nyelven beszélő báró, nemcsak politikusként tűnt ki, hanem a tudományos, a művészeti és az irodalmi életben is nagy jártasságot mutatott. Nemzetközi hírnevét és a külföldi tudományos élet kiemelkedő képviselőivel fennálló jó kapcsolatait bizonyította, hogy a legnagyobb tekintélyű tudós társaság, a londoni Royal Society, 1780. június 8-án felvette tagjai sorába. Ő volt az első magyar, aki ebben a kitüntetésben részesült.
Kísérletezett a magyar nemzeti színház felállításával.
Irodalom: Doby Antal: A podmanini és aszódi P. család (Budapest: 1901). ; MÉL 1969:423.

POLIK Dezső
(Alvinc, 1973. április 9. – Budapest, július 11.): filmoperatör, a magyar film egyik úttörője.
Irodalom: MÉL 1969:427-428.
 

POLITZER CSAPÓ Zsigmond

(Kiscell, 1852. március 27. – Párizs, 1924. október 26.): újságíró.

Irodalom: MÉL1969:428.

 

POLL Hugó

(Pest, 1867 november 17. – Budapest, 1931 július 11.): festőművész.

Sokáig élt Franciaországban. 1905-ben Párizsban Mention Honorable-t kapott.

Irodalom: MÉL

 

POLLERICZKY Ferenc András

(Molsheim [Franciaország], 1737. szeptember 17. – 1800. június 10. után): brigadéros.

 

 

R


RAB Gusztáv ; Rohoska József

(Sárospatak, 1901. máj. 14.– Dreux, Franciao., 1963. jan. 4.): író, újságíró.

Budapesten jogot hallgatott, 1923-ban, tanulmányait abbahagyva a Világ, 1926-tól az Est-lapok munkatársa lett. Bátor cikkei tették nevét ismertté, majd a Pesti Naplóban publikált Hitler-ellenes riportsorozata. A harmincas évek vége felé azonban szakított a baloldallal, s 1939-ben a Pest című kormánylapnál lett vezércikkíró, majd politikai rovatvezető. 1941-ben németellenes magatartása miatt a nyilasok letartóztatták. 1945 után Belvedere c. regényének irredenta részletei és a Pestnél vállalt szerepe miatt két évre eltiltották az újságírástól. 1949-től 1956-ig a Keleti-főcsatorna építésénél földmérő. 1958-ban Franciaországba távozott. Az Amerika Hangja rádióadó kulturális munkatársa volt. Riportokat, elbeszéléseket, regényeket írt. Regényeit külföldön is magyarul írta. Megjelentek, angolul és hollandul is, írásainak többsége azonban a korában divatos szerelmi lélektani lektűr körébe tartozik.

Irodalom: Schöpflin Aladár: Nyugat (1924); Kardos László: Nyugat (1938); Galambos Gruber Ferenc: Katholikus Szemle (1940); Franciaországi levél Rab haláláról, Új Ember (1963. március 31.); ÚjMIL.

 

 

S


SÁNDORFI István : Étienne Sandorfi
(Budapest, 1848. június 12. – Párizs, 2007. december 26.): festőművész.
Külföldön elismert művész volt, idehaza sokáig nem is tudtak róla. Első hazai kiállítása 50 évvel azután volt, hogy elhagyta az országot.
Interneten:     Magyar   Français   English   Deutsch   Español   日本語    Русский
 
SASVÁRI Ármin
(Tormás, 1853. december 14. – Budapest, 1924. február 3.): újságíró, muzeológus.
Tanulmányait a budapesti egyetemen végezte. Vidéken újságíró, 1872-től 1880-ig a Pesti Napló munkatársa, utána három évig Párizsban francia lapok munkatársa volt. 1886-tól 1898-ig a Revue d’Orient et de Hongrie felelős, majd főszerkesztője. Lapjában a magyar irodalmat igyekezett bemutatni a francia olvasóknak. 1890-től a Magyar Kereskedelmi Múzeum osztályvezetője, 1907-től aligazgatója, 1923-tól címzetes igazgatója. Sokat fordított.
 
SAUVAGEOT, Aurélien
(Konstatinápoly, 1897. április 13. – Aix-en-Provence, 1988. december 5.): francia nyelvész, hungarológus, műfordító.
Irodalom: ÚjMIL 2000:1917
Interneten:Français   Deutsch
 
SCHÖFFER Miklós : Nicolas Schöffer
(Kalocsa, 1912. szeptember 6. – Párizs, 1992. január 8.) magyar születésű francia képzőművész. A kinetikus művészet, mai nevén interaktív művészet kiemelkedő képviselője.
1936-ban Párizsba távozott.
Tiszteletére szülővárosa a család régi házát felújította, s abban létrehozta a Schöffer Múzeumot állandó kiállítással. A kiállítás anyagát 1979-ben adományozta a művész Kalocsa városának oly nagy gonddal, hogy az teljes életművéről áttekintést nyújt. . A művész volt tanítványa és munkatársa, Dargay Lajos rendezte az állandó kiállítást, mely teljes képet ad az életműről a térdinamikától a legutóbbi kibernetikusan vezérelt művekig.
Interneten:  Magyar   Français   English   Deutsch   Nederlands   Español   Русский   Türkçe
A Műcsarnokban Nicolas Schöffernek, a magyar származású, de Franciaországban kiteljesedő szobrászművésznek van retrospektív kiállítása; 2015. október 30. – 2016. január 31.
 
SCHREIBER Tamás ;Thomas Schreiber
(Budapest, 1929. március 18. – Paris, 2015. január 28.): magyar születésű francia újságíró.
1948 óta élt a francia fővárosban, ahol Kelet-Európa egyik legelismertebb szakértőjének számított: először a L,Express, majd a Le Monde című lapok és a francia közszolgálati rádió külpolitikai újságírójaként dolgozott, az utóbbi években a Saint-Cyr Coetquidan katonai akadémián tanított, s magyar lapokban is rendszeresen publikált. Munkája során a francia közélet szinte minden meghatározó szereplőjével személyes kapcsolatba került.
Kezdő újságíróként az 1956-os forradalom idején Magyarországra küldött 250 külföldi tudósító egyikeként a Le Monde-ban kommentálta napi rendszerességgel a magyar felkelés eseményeit. Első írása már a forradalom kitörése után, október 24-én megjelent, budapesti helyszíni riportjai óriási feltűnést keltettek a teljes francia sajtóban.
 
SEBES Imre
(Szeghalom, 1910. február 19. – Budapest, 1964. január 25.): spanyol polgárháborús százados, a francia ellenállás résztvevője, országgyűlési képviselő, pártmunkás, rendőrezredes, textilmunkás.
1937-ben György öccsével együtt illegálisan Spanyolországba utazott, hogy részt vegyen a polgárháborúban. A Nemzetközi Brigád tagjaként harcolt; testvérét elvesztette, ő maga megsebesült. A harcok után Franciaországba került, ahol internálták. Négy év után 1943 januárjában megszökött, és a francia ellenállási mozgalomba kapcsolódott be. 1945-ben tért vissza Magyarországra, s az MKP központjának alosztályvezetőjeként dolgozott. A következő évtől 1949-ig a Pest megyei pártbizottság tagja volt. Az 1956-os forradalomig a Fejér megyei pártbizottság titkára. Eközben több éven át volt országgyűlési képviselő. A forradalom után rendőrezredessé nevezték ki, s a belügyminisztérium pártszervezetének VB-nak tagja volt.
 
SELYPI MENEKÜLTTÁBOR
Selyp: cukorgyár, 1942-1943.
A németországi hadifogoly- és munkatáborokból az első francia hadifoglyok 1942 elején érkeztek - szöktek - Magyarországra. A Magyarországra szökött francia katonákat Budapesten, a komáromi vár Monostor-erődjében, majd a selypi lengyel menekülttáborban helyezték el. A franciák létszáma kezdetben 8 fő, 1942. július 18-án 5 tiszt és 51 legénységi állományú egyén volt.
A selypi menekülttábort a falu templomában elhelyezett emléktábla tanúsága szerint 1943-ban oszlatták fel.
 
SIMONYI András : André Simonyi
(Huszt, 1914. március 31. – Vieux-Moulin, 2002. július 17.): magyar származású francia válogatott labdarúgó.
1933. június 25-én Amszterdamban szerepelt a Magyar profi válogatottban Hollandia ellen, ahol 6–5-ös holland győzelem született.
1933 óta Franciaországban élt. 1942 és 1945 között négy alkalommal szerepelt a francia válogatottban és egy gólt szerzett.
Interneten:  Simonyi András   Français   English   Italiano   Deutsch
 
SOLTI György
(Budapest, 1912. október 21. – Antibes [Franciaország], 1997. szeptember 5.): karmester, zongoraművész
Interneten:  Magyar   Français   English   Español    עברית
 
SUJÁNSZKY Jenő
(Budapest, 1929. augusztus 4. – ): vegyész, 1956-os szabadságharcos.
Kadétiskolásként a II. világháborúban a budapesti katlancsata résztvevője. 1956 tavaszán szervezkedésért 13 év börtönbüntetésre ítélték. 1956 októberében kiszabadították, csatlakozott a Corvin közi felkelőkhöz. A forradalom bukása után emigrált. Franciaországban vegyész. 1991-ig a párizsi Magyar Szabadságharcos Szövetség elnöke.
2006-ban Sólyom László köztársasági elnök Nagy Imre-érdemrenddel tüntette ki.
 
SYPOSS Károly ; írói nevén Floriche
(Ecséd, 1859 február 27. – Budapest, 1908 augusztus 30.): író.
A kolozsvári egy.-en jogi doktorátust szerzett. Pénzügyi tisztviselői pályáját otthagyva felesége birtokán, Borsod vm.-ben gazdálkodó volt. Házasságának felbomlása után külföldre távozott, könnyelmű életmódot folytatott Franciaországban, 1892-ben belépett az idegenlégióba, de onnan megszökött.
1903-ban hazatért, s a Magyarország c. ellenzéki lap ismert tárcaírója lett. A század elejének irodalmi igénye találkozott írói témakörével. Novellái általában felszínes, könnyelmű emberek sorsát mutatják be.
Főbb műve: Idegen földön (novellák, Bp., 1905).
Irodalom: Syposs Zoltán: Elfelejtett arcok (Napjaink, 1965. 11. sz.).

 

SZ 


SZABÓ Zoltán
(Budapest, 1912. június 5. – Vannes [Franciaország], 1984. augusztus 19.): író, falukutató, publicista, lap- és könyvszerkesztő, a magyar szociográfiai irodalom klasszikusa, A tardi helyzet és a Cifra nyomorúság című művek szerzője. A Magyar Nemzet munkatársaként, 1939 nyarán „Szellemi Honvédelem” elnevezéssel mozgalmat hirdetett a nemzetiszocialista és nyilas befolyás ellen.
1949-től haláláig nyugat-európa emigrációban élt és dolgozott.
Díjai: Baumgarten-díj (1939, Kőrössy Flóra-jutalomdíj (1943), Bibó István-díj (Boston, 1980), Magyar ÖRÖKSÉG DÍJ (2012).
Irodalom: Nagy 2000:910

SZARVADY Frigyes ; Hirsch
(Újvidék, 1822 – Párizs, 1882. február 2.): követségi titkár, jogász, újságíró.
A bécsi egyetemen jogot tanult (közben 1844-ben Hirschl családi nevét Szarvadyra változtatta), majd Prágában és Pesten joghallgató volt. 1847-ben mint ügyvéd Pozsonyban telepedett le. Már ez időben is a magyarországi ügyek érdekében állandó levelezésben volt a párizsi Constitutionel hírlappal és ebbe számos czikket írt, melyek szerzőjét a bécsi rendőrségnek nem sikerült kipuhatolni. A szabadságharcz alatt a magyar kormány diplomáciai ügynöke volt. Először Pest és Párizs, majd Pest és Bécs között, mindenütt igyekezett a kedélyeket a forradalom és Magyarország javára megnyerni. Később, amikor Teleki László grófot Párizsba küldték követnek, akinek tárgyalásai nem vezettek sikerre, ezért augusztusában Szarvadyt is utána küldték, hogy a sajtó útján igyekezzék Franciaország figyelmét Magyarországra irányítani, nem minden siker nélkül. Később még egy ízben sikerült neki a franciák kedélyét Magyarország számára megnyerni, de a világosi fegyverletétellel Szarvady diplomáciai szereplése is véget ért. Ezután állandóan Párizsban maradt, s forradalomról újság cikkek és röpiratok írására szentelte idejét. A magyar emigracióval (Türr, Teleki) szoros érintkezésben állott s annak igen kitünő szolgálatokat tett, melyeket Kossuth Lajos Iratai második kötetében dicsérőleg elismer. Ő rendezte sajtó alá Kossuth iratainak francia kiadását. Hartmann Móriccal együtt németre fordította Petőfi költeményeit.
1855-ben feleségül vette Clauss Vilma nagyhírű zongoraművésznőt. Később az Agence Havas dolgozótársa volt. A Földrajzi Társaság levelező tagjának választotta, mikor a társaságot Párizsban a Panama-csatorna kongresszusán képviselte.
Irodalom: Szinnyei ; MÉL 1969:708. ; Pallas

SZÁSZ Pál
(Budapest, 1912. június 1. – Párizs, 1969. október 1.): festőművész, grafikus.
 
SZÁVAI János
(Budapest, 1940. január 23. – ): irodalomtörténész, kritikus, műfordító, egyetemi tanár, diplomata. Az összehasonlító irodalomtudomány neves kutatója.
1963-ban az ELTE-n magyar-francia szakos tanári oklevelet szerzett. 1965-66-ban a genfi egyetemen tanult. 1975-től az ELTE világirodalmi tanszék adjuntusa, 1979-től docense, 1989-től tanára. 1982-85-ben vendégtanár a párizsi egyetemen. 1990-94-ben párizsi magyar nagykövet. 1994-től ismét a Sorbonne vendégtanára. Kandidátus (1974), a tudomány doktora (1986). 1994-ben megkapta a francia becsületrend főtiszti fokozatát. Számos műfordítása jelent meg a francia irodalomból. A Magyar Larousse enciklopédikus szótár (1-3. 1991-94) főszerkesztő.
Irodalom: ÚjMIL 2000:2063.
 
SZECSŐDI László
(Újfehértó, 1924. január 7. – Párizs, 1962. november 23.): filozófus, egyetemi docens, filozófia tudomány kandidátusa.

SZÉLPÁL Árpád
(Törökszentmiklós, 1897. november 4. – Sceaux [Franciaország], 1987. április 9.): fotóművész, író, költő, szerkesztő, újságíró.

SZEMERE Bertalan
(Vatta, 1812. augusztus 27. – Pest, 1869. január 18.): 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik vezéralakja, 1849-ben miniszterelnök, író.
Interneten:  Magyar   English   Deutsch   Italiano   Svenska   Esperanto
 
SZILÁGYI József
(Győrsziget, Győr vm., 1896. június 23.  – Lausanne [Svájc], 1987.): újságíró, a Francia Becsületrend tagja.
Magyarországi lapoknak volt párizsi tudósítója a két világháború között. A második világháborút követően a francia rádió magyar adásának főmunkatársa volt. Nyugdíjba menetele után Svájcban élt. 
Forrás: Irodalmi Újság,38(1987.)4:24.
 
SZISZ Ferenc ; Francois Szisz
(Szeghalom, 1873. szeptember 20. – Affargis [Franciaország], 1944. február 21.): magyar származású francia gépészmérnök, a Renault gyár tesztelési osztályvezetője, autóversenyző, az első Francia Grand Prix autóverseny (1906) győztese, újító és feltaláló.
Fiatalon a Békés megyei Gyulán a lakatos és rézöntő mesterek műhelyében kezdett dolgozni, a gépészet, és az autók iránti érdeklődésének köszönhetően szabad idejében műszaki tanulmányokat folytatott. 1900 tavaszán elhagyta Magyarországot, járt Ausztriában, majd Németországban, végül Párizsban kötött ki. A Renault-fivérek műhelyében helyezkedett el, ahol szabad kísérletezési és fejlesztési lehetőséget kapott a szabadalmi jogok átengedése fejében. Újításaival főként a szárnyait bontogató versenyrészleg négykerekűinek ütőképességét javította, megoldotta a motorok kurblis beüzemelésének problémáját egy sűrített levegővel működő önindítóval, 1906-ban először ő alkalmazott keréktárcsával együttesen leszerelhető abroncsot.
A Renault cég 1906-ban őt nevezte be a Francia Grand Prix-re, amit 1906. június 26-án és 27-én Le Mans környékén rendezték meg. A teljes versenytáv hossza 1238,16 kilométer volt, amelyet a háromszög alakú pályán, naponta hat-hat kört teljesítve kellett megtenni. Az akkor már Francois Szisz 90 lóerős, 13 ezer köbcentis gépkocsijával elsőként ért célba, 12 óra 14 perc 7 másodperc alatt tette meg a tizenkét kört, amely óránként 100,8 kilométeres átlagsebességet jelentett. Olyan nagyságokat utasított maga mögé, mint a következő évben három viadalt nyerő olasz Felice Nazzaro, vagy a későbbi konstruktőr Vincenzo Lancia. Teljesítménye akkoriban szenzációs eredménynek számított. Győzelmének híre bejárta egész Európát és a világot. Képeslapok és plakátok készültek róla, valamint soron kívül francia állampolgárságot kapott, és a Francia Becsületrenddel is kitüntették.
A gyár egyik legmegbecsültebb alkalmazottjaként több versenyen is indult a következő években, de 1914 körül pénzügyi vitái miatt szakított a Renault-val. Önállósította magát, az első világháború idején a harci gépek gyártásába kapcsolódott be, majd saját garázst, szerelőműhelyt és kereskedést alakított, ahol Citroën autókat árult.
Magyarországra sohasem tért vissza, sem rokonaival, sem barátaival nem tartott kapcsolatot. 1936-ban visszavonult, s a Párizs környéki Affargis-ban telepedett le, ott hunyt el.
Emlékét Franciaországban a Le Mans-i versenypálya közelében található Renault Múzeum őrzi, de hazánkban is tisztelegnek "az első bajnok" előtt. A mogyoródi Hungaroring autóversenypálya főbejárata előtt autós szobra áll, Szeghalmon mellszobra található a városi sportcsarnok előtt, az épületben pedig állandó kiállítás fogadja az érdeklődőket.

Interneten:  Ferenc Szisz – Wikipedia


SZALAY Jeromos István
(Nóráp, 1896. április 16. – Párizs, 1964. december 12.) szerzetes, irodalomtörténész, nyelvész.
A középiskolát Pápán végezte, 1914-ben lépett a bencés rendbe. Magyar-latin szakos tanári oklevelet szerzett és doktorált. 1921-ben történt pappá szentelése után 1921–1925 és 1926–1929 között a Pápai Bencés Gimnáziumban volt tanár. 1925-1929 között, megszakításokkal Párizsban tanult. 1928-ban megkapta a Francia Akadémia jutalomdíját. 1929-től a pannonhalmi bencés tanárképző főiskola francia nyelv és irodalomtanára. 1943-ban a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem a francia nyelv magántanárává képesítette.
1942-ben Párizsban telepedett le, ahol először a párizsi magyarok lelkésze, majd 1950-1960 között franciaországi magyarok főlelkésze.
1924–1925-ben szerkesztette a Pápa és Vidéke hetilapot. 1932–1939 között a Párisi Katolikus Tudósító szerkesztője. 1952–1955 között a Buenos Aires-i Magyar Könyvbarátok Diáriuma szerkesztő bizottsági tagja.
Nórápon a katolikus templomban tábla őrzi emlékét, amelyet hálából készíttettek a 2. világháború francia hadifoglyai.
Irodalom: Szalay Jeromos irodalmi működése (Budapest: 1943.)

 

T

 


TAR Pál
(Gyula, 1931. december 23. – ): magyar diplomata, bankár.
Az érettségi megszerzése után a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója lett 1950-ben, de tanulmányait nem tudta folytatni, mert 1951-ben családjával Szikszóra telepítették ki. 1953-ban térhetett vissza Budapestre, különböző fizikai munkákkal tartotta fenn magát.
1957-ben távozott Franciaországba, a párizsi Politikatudományi Főiskolán diplomázott 1960-ban. Diplomájának megszerzése után a Banque National de Paris pénzintézetnél kezdett dolgozni, majd 1967-ben kiküldték Brüsszelbe, ahol a bank helyi aligazgatója lett. 1969-ben Hongkongban igazgató-helyettes, majd 1973-ban Los Angelesben igazgatója a banknak. 1977-ben Houstonban a helyi kirendeltség vezérigazgatója lett, majd 1984 és 1991 között a bank párizsi központjában igazgató-helyettes, ekkor tér haza.
1990-ben Antall József miniszterelnök tanácsadójaként dolgozott, majd 1991-ben Zwack Péter utódjaként Magyarország washingtoni nagykövetévé nevezték ki, ahol 1994-ig szolgált. Ezután a Batthyány Lajos Alapítvány elnökeként dolgozott 1998-ig. 1999-ben Magyarország vatikáni nagykövetévé nevezték ki, majd akkreditálták a Szuverén Máltai Lovagrendhez is, melynek Tar 1998-ban lett tagja. 2002-ben hívták vissza, majd nyugdíjba vonult. 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.
Antall Józsefről szóló In memoriam Antall József című könyve 2003-ban jelent meg.

 
TELEKI Blanka

(Kővárhosszúfalu, 1806. július 3. – Párizs, 1862. október 23.): festőművész, pedagógus, szobrász, a magyar nőnevelés egyik úttörője.

Világos után bujdosókat rejtegetett, s kapcsolatott tartott fenn a párizsi magyar emigrációval. 1851-ben elfogták, a szabadságharc alatti és utáni tevékenységéért tíz évi várfogságra ítélték, amiből hat évet Kufsteinban és Laibachban ki si töltött. Kiszabadulása után főleg Párizsban élt.

Irodalom: MIL ; MÉL ; Enc-Hun 1996:577.


Teleki Emma de Szék > De Gerando Ágostné

TELEKI László, széki gróf
(Pest, 1811 február 11. – Pest, 1861 május 7.):
magyar politikus, író. A Magyar Tudományos Akadémia levelező, rendes majd tiszteleti tagja. Az Ellenzéki Kör elnöke.
A Teleki család Erdély és Magyarország egyik legjelentősebb protestáns arisztokrata családja, amely a 16. század eleje óta élvezte a római szent birodalmi grófi rangot.
1848. augusztus 29-én Batthyány Lajos barátját, Telekit nevezte ki Magyarország párizsi követének.
A Telekire bízott feladatok meglehetősen sokoldalúak voltak. Francia-magyar szövetséget kellett volna kieszközölnie, fegyvervásárlásokat nyélbe ütnie, francia és – a kiterjedt párizsi lengyel emigráción keresztül – lengyel tiszteket meggyőzni a magyar ügy igazáról, és őket rábírni, hogy fegyveresen is részt vegyenek az időközben elkezdődött magyar szabadságharcban. Nem utolsósorban pedig a párizsi román emigráció hazug propagandáját ellensúlyozva tájékoztatnia a francia kormányt és a közvéleményt a magyarországi román nemzetiség valós helyzetéről, és a magyar kormánynak velük kapcsolatos politikájáról.
Teleki 1848. szeptember 8-án érkezett meg Párizsba. Jules Bastide külügyminiszter nemsokára fogadta őt, majd kilátásba helyezte Pascal Duprat kinevezését a francia kormány Magyarországra küldendő követének.
1849 májusában Teleki frnacia nyelvű röpiratot jelentett meg De l’intervention Russe címmel, melynek témája oroszországnak a Magyarország elleni intervenciója.
1849. május 14-én – egy hónappal a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetése után – Teleki nagy elméleti jelentőségű levelet írt Kossuth Lajos kormányzó-elnökhöz, melyben nem kevesebbet vállalt magára, mint részletes politikai irányadást a nemzetiségek tekintetében. Koncepciója szerint egy föderatív alapon átszervezett Magyarország vált volna egy később létrehozandó dunai konföderáció központjává, melynek tagjai Románia, Szerbia, Bulgária, Csehország és Morvaország és lettek volna
Teleki 1849 októberében a francia lapokban újságcikket jelentetett meg, amelyben rámutatott az első felelős magyar kormány miniszterelnökének, gróf Batthyány Lajosnak elítélése kapcsán elkövetett törvénytelenségekre. 1850. szeptember 11-én Haynauhoz intézett párbajra hívó levele – mivel a tábornok válaszra sem méltatta – két évvel később francia, belga, angol és német lapokban is megjelent.
A szabadságharc bukása után az emigráció többi tagjához hasonlóan Teleki is intenzíven dolgozott annak érdekében, hogy Kossuth és társai mihamarabb kiszabaduljanak a törökországi Kütahya-beli internálásból, ami 1851 őszén meg is történt. Ugyanakkor Kossuth még az internálás ideje alatt kinyilvánította igényét az emigráció ügyeinek vezetésére. Ezt Teleki (több más emigránssal együtt) elutasította, és meg is szakadtak a kapcsolatok közte és a volt kormányzó között, egészen 1859-ig. Ennek ellenére a nyilvánosság előtt nem szállt szembe Kossuthtal, mivel úgy ítélte meg, hogy ez mindenképpen a magyar ügy kedvezőtlenebb nemzetközi megítéléséhez vezetne.
1851 őszétől kezdve főként Svájcban tartózkodott. Genfi társasága olyan személyekből állt, mint a gyermekkori barát Puky Miklós, valamint Horváth Mihály, Klapka György és Zichy Antónia, Batthyány Lajos özvegye. Emellett időnkénti brüsszeli látogatásai idején Jósika Miklós és neje vendégszeretetét élvezte. Mindeközben, ha megoldható volt, sűrűn találkozott az időközben özveggyé vált Lipthay Auguszta bárónővel. Az 1859-ig eltelt néhány esztendőben – ha nem is vonta ki magát teljesen az aktív politikai életből – visszavonultabban élt.
1859-ben Klapka után Teleki is ismét felvette a kapcsolatot Kossuthtal. Május 6-án Párizsban hármójuk részvételével megalakult a Magyar Nemzeti Igazgatóság, mely az emigráns kormány feladatát volt hivatott betölteni. Kossuth felelt a diplomáciáért; a katonai ügyeket, és a román fejedelemségekben tervezett akció előkészítését Klapka vállalta, míg Telekinek jutott a hazai titkos szervezettel való kapcsolattartás. (A titkos szervezetben jelentős számban voltak jelen Teleki barátai [pl. Almásy Pál] és rokonai [pl. Tisza Kálmán.)
Irodalom: MÉL ; Csorba László: Teleki László. (Budapest, 1998.) ; Horváth Zoltán: Teleki László 1810-1861. (Budapest, 1964.) ; Losonci Miklós: Teleki László sorsa és küldetése. (Budapest, 2001.) ; Szabad György: Miért halt meg Teleki László? (Budapest, 1985.) ; História, 1981:1 (Hatos Géza: A „különc” halála – Teleki László).

TOMPA László ; Michel Tompa
(Budapest, 1937. április 3. – ): költő, szerkesztő.
1969-től a Francia Rádió munkatársa. 1978-tól a Kuti Kilátó, 1980-tól a Mirador de Puits, 1984-től a Belvedère de Puits, 1989-től az Európai Magyar Tudósítások kiadója és szerkesztője.
 
TÓTH Imre
(Szatmárnémeti, 1921. december 26. – Párizs, 2010. május 12.): erdélyi magyar matematikus, filozófus, matematika- és művelődéstörténész.
A bukaresti egyetemen szerzett doktori címet 1968-ban. 1969-ben Németországba emigrált.
1972-ig Frankfurt am Mainban, majd a bochumi egyetemen volt vendégprofesszor. 1972-ben letelepedett Németországban, és a Regensburgi Egyetemen a matematika filozófiájának és történetének rendes tanárává nevezték ki. 1976-ban vendégtanár a párizsi École normale supérieure-on, 1976-77-ben, majd 1980-81-ben a Princeton Egyetemen és a hollandiai Enschedében. 1986-ban a nápolyi Filozófiai Tanulmányok Intézet munkatársa volt, de vendégtanárként megfordult München, Zürich, London, Aachen és Erlangen egyetemein is. 1991-ben Párizsba költözött, és itt élt haláláig.

TÖRÖK Mária ; Maria Török
(Budapest, 1926. november 10. – New York City, 1998. március 25.): magyar-francia pszichoanalitikus.
1947-ben Párizsba költözött. 1955-ben a Párizsi Egyetemen kandidátusi vizsgát tett. 1959-ben tagja lett a Párizsi Pszichoanalitikai Szövetségnek. 1950-es években a Sobonne-i tanulmányai alatt ismerkedett meg féjével, Nicholas Rand az irodalom professzorával. 1950-1975 között együtt dolgozott Nicolas Abrahammal (1919-1975).
Interneten svédül:  Maria Torok – Wikipedia

TRAUNER Sándor ; Alexandre Trauner ; született: Trau Sándor
(Budapest, 1906. augusztus 3. – Omonville-la-Petite [Franciaország], 1993. december 5.): magyar származású francia festőművész, grafikus, jelmeztervező, Oscar-díjas díszlettervező.
1921-1922-ben a Haris közi szabadiskolában Rippl-Rónai József növendéke volt, 1923-ban Podolini-Volkmann Artúr festőiskolájában tanult. 1924-től a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Csók István irányításával folytatott festészeti tanulmányokat.
1927-ben tagja volt a Képzőművészek Új Társaságát megalakító avantgárd csoportnak, és ugyanebben az évben állíthatta ki először képeit egy könyvesboltban.
Tevékenyen részt vett a baloldali Munka-kör alkotóközösség tevékenységében. A hivatalos szankcióktól tartva, illetve az erősödő antiszemitizmus miatt – Csók István tanácsára – 1929-ben Franciaországba ment.
Munkakeresés közben kötött barátságot René Clair filmrendező díszlettervezőjével, akinek hatására érdeklődése a festészet mellett a filmipar felé fordult. Első díszleteivel Luis Bunuel Aranykor című filmjében debütált, majd Clair díszlettervezőjének asszisztenseként a Párizsi háztetők alatt című zsánerfilm elkészítésében vett részt. 1936-ig csaknem tizenöt filmben dolgozott, és 1937-ben már fődekoratőrként foglalkoztatták.
Marcel Carné filmrendező, Jacques Prévert író, költő és Kozma József zeneszerző oldalán tagja lett a költői realizmust megvalósító híres Carné-négyesnek. Ő tervezte a Ködös utak, a Külvárosi szálloda és a Mire megvirrad című melodrámák díszleteit.
Napi munkája mellett fáradhatatlanul rótta és rögzítette a maga számára Párizs utcáit magyar származású fotográfus barátaival, Brassaival és André Kertésszel.
A második világháború alatt – zsidó származása miatt – bujkálni kényszerült. Dél-franciaországi illegalitásban készítette Jean Grémillon A nyár fényei, valamint Marcel Carné A sátán követei és a Szerelmek városa című filmjeinek díszleteit. Neve is csak később kerülhetett fel a kópiákra.
A világháború után René Clair mellett maradt, olyan impozáns díszletek köthetők nevéhez, mint a Barbés-Rochechouart metrómegálló és a magasvasút jellegű metró vagy a villette-i medence és kikötő hű mása. Hatalmas díszleteket tervezett, Párizs északi negyedeinek külső helyszíneit ábrázoló makettjeit a főváros környékén lévő stúdiókban építette fel. A harmincas évek Párizsát az ő díszletképei adták vissza, ahogy Molnár Gál Péter írta róla: Trauner idegenvezetőként kézen fogva vezette el közönségét a költészetbe.
Műveivel nemzetközi hírnévre tett szert, megismerkedett Billy Wilder rendezővel, aki arra biztatta, hogy költözzön az Amerikai Egyesült Államokba. Hollywoodban olyan jelentős rendezők díszlet-, illetve látványtervezőjeként dolgozott, mint Orson Welles, Billy Wilder, Jules Dassin, Martin Ritt, Peter Ustinov vagy Fred Zinnemann. A legénylakás című film látványterveiért 1961-ben Oscar-díjat kapott, és kézjegye az öt kategóriában is Oscar-díjas Irma, te édes című Billy Wilder alkotáson is kivehető.
Utolsó amerikai munkáját, John Huston Aki király akar lenni (1974) című filmjének díszletét is Oscarra jelölték. Ő viszont elköszönt Amerikától, végleg visszatelepült Franciaországba.
1982-ben André Libik producer felkérésére elvállalta, hogy a Simó Sándor által rendezett Viadukt című koprodukciós magyar film látványtervezője legyen.
Élete során mintegy nyolcvan film díszleteit készítette el. Színházak részére is dolgozott, egyebek között ő tervezte a díszleteket Jean-Paul Sartre Kean, a színész című drámájának párizsi előadásához.
Háromszor nyerte el a legjelentősebb francia filmes elismerést, a César-díjat, a Joseph Losey rendezésében készült Klein úr, a Don Giovanni és a Metró című filmek látványterveiért.
1991-ben életművének elismeréseként az Európai Filmakadémia Félix-díjjal tüntette ki.
1991-ben szélütés érte. Két évvel később az alsó-normandiai Omonville-la-Petite falucskában érte a halál.

 

 

U 


Mezőkövesdi UJFALVY Károly Jenő
(Bécs, 1842. május 18. – Firenze, 1904. január 31.): Közép-Ázsia és Nyugat-Himalája néprajzi kutatója, nyelvész, az MTA tagja (külsőtag 1876).
Katonai intézetben tanult, 1864-ben kilépett a hadseregből. 1866-ban a bonni egyetem hallgatója volt. 1867-ben Párizsba költözött. 1870-ben a versailles-i gimnáziumban lett tanár. 1876-ban a Keleti Akadémia magántanárává nevezték ki, majd a francia kormány megbízásából két expedíciót vezetett Közép-Ázsiába. 1880-ban a Himalájában és a Pamírban kutatott. Útjáról már betegen tért vissza, és nyugalomba vonult. Utazásai során értékes néprajzi, régészeti és antropológiai anyagot gyűjtött. Munkásságában központi helyet kapott a magyarság és nyelvrokonai kultúrájának vizsgálata. Franciára fordította a Kalevalát.
Irodalom: ÚjMIL 2000:2328


ULLEIN-REVICZKY Antal
(Sopron, 1894. november 8. – London, 1955. június 13.): diplomata, a nemzetközi jog egyetemi tanára.
A bencések Szent Asztrik Katolikus Főgimnáziumában érettségizett, felsőfokú tanulmányait a bécsi Konzuli Akadémián, majd Debrecenbe, a Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán folytatta. Itt avatták doktorrá 1927-ben. Öt nyelven tanult meg magas szinten beszélni. 1933-ban magántanár, 1941-ben címzetes rendkívüli egyetemi tanár lett Debrecenben.
1919-ben a bécsi magyar követségen kezdett dolgozni. A magyar–osztrák határmegállapító bizottság tagjaként jelentős szerepe volt a soproni népszavazás előkészítésében és lebonyolításában.
1923-ban a párizsi követségre került. 1929-ben áthelyezték Törökországba, ahol 1932-től az istambuli misszió konzuli osztályát vezette. (Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Lovice Louisa Grace-szel, Cyril James Cumberbatch angol konzul lányával.) 1935-től 1938-ig zágrábi konzul volt.
1938-ban – Csáky István hivatalba lépése után – a Külügyminisztérium összevont sajtó- és kulturális osztályának vezetője lett.
1943 szeptemberében stockholmi követté nevezték ki. Részt vett a különbéke-tárgyalások előkészítésében. Magyarország német megszállása után a svéd távirati irodának adott nyilatkozatában törvénytelennek minősítette az újonnan megalakult Sztójay-kormányt, és kijelentette, ő továbbra is „a független Magyarország utolsó legális kormányát” képviseli. 1944. március 25-én követi megbízatása alól felmentették, és állampolgárságától megfosztották.
Stockholmból előbb Isztambulba, anyósához költözött családjával. Innen Genfbe, majd – a francia kormány meghívására – Párizsba, végül Londonba vezetett az útja. 1950 júniusától a Magyar Nemzeti Bizottmány londoni képviselője volt, később a Menekült Egyeteni Oktatók Szövetségének elnökévé választották.
Szülővárosában emléktáblát avattak tiszteletére 2001 decemberében. Nevét viseli egy a leánya által létrehozott alapítvány.

Internet: Ullein-Reviczky Antal – Wikipédia


ÚJFALVYNÉ BOURDON Mária ; Mária Clarice-Virginie-Marie Bourdon
(Chartres [Franciaország], 1842 – ?): kutató, felfedezőnő.
Bourdon Mária Clarice-Virginie-Marie Bourdon néven 1842-ben született Chartres-ban, egy órásmester lányaként.
Újfalvy Károly Mezőkövesden született. Németországi és franciaországi tanulmányai után feleségül vette Marie Bourdont, ezzel francia állampolgár lett. A versaillesi líceumban tanított először.
Már 8 éve házasok voltak, amikor 1875-ben a francia közoktatási minisztérium megbízta férjét, hogy végezzen Oroszország közép-ázsiai részén antropológiai és néprajzi tanulmányokat. Bourdon Mária lelkesen vele tartott, s az úton intellektuális érdeklődését is kielégíthette. Az 1876-77-ben tett 17 hónapi utazás után hazatérve megírta úti élményeit Páristól Samarkandig című könyvében, amelyet magyarra is lefordítottak.
A magyar származású férje miatt a magyar földrajz- és irodalomtudományban magyarként számon tartott francia nő nyugat-európaiként is rendkívüli tettet vitt véghez, amikor elhatározta, hogy követi férjét, akit a francia k Bourdon Máriát méltán tartja a francia és a magyar földrajztudomány is kutató- és felfedezőnőnek. Férjének minden útján segített begyűjteni az anyagot, illetve jegyzeteket készített. Lelkesültsége az ismeretlen tájak és emberek iránt útjaik során kitartássá változott: hóval, hideggel dacolva, a sivatagban a homokvihart is átvészelve véghezviszi azt, amibe belevágott. Kevés korabeli nő csinálta volna végig ugyanezt.özoktatásügyi miniszter Közép-Ázsiába küldött antropológiai tanulmányútra. Bourdon Mária számára ez a nehézségekkel teli, viszontagságos út még inkább kedvet csinált az utazáshoz: férjével tartott következő ázsiai és későbbi nyugat-himalájai expedíciójára is.
1881-ben harmadik expedíciójukon az angol fennhatóságú Indiában, Nyugat-Himalájában és Kasmírban végeztek antropológiai kutatásokat. Bombayből Delhin át eljutottak a Himalája lábaihoz: első kutatásaikat itt végezték, s egy magyar orientalista, Leitner Gottlieb Vilmos segítette őket. Az Induson felhajózva, Baltisztánon át, havas és kopár hegyeket „megmászva”, Ladak volt a következő állomásuk. E terület után Kasmír valóságos paradicsomnak tűnt és megnyugvást hozott az addig szívósan minden akadályt leküzdő Bourdon Mária számára. A sok megpróbáltatás után hazatértek Párizsba, s két év múlva megjelent az utazónő francia nyelvű útleírása. Újfalvy, mint minden útja után, feldolgozta a felesége segítségével készített jegyzeteit és az összegyűjtött tárgyi anyagot, s tudományos művet írt belőlük.
Bourdon Máriát méltán tartja a francia és a magyar földrajztudomány is kutató- és felfedezőnőnek. Férjének minden útján segített begyűjteni az anyagot, illetve jegyzeteket készített. Lelkesültsége az ismeretlen tájak és emberek iránt útjaik során kitartássá változott: hóval, hideggel dacolva, a sivatagban a homokvihart is átvészelve véghezviszi azt, amibe belevágott. Kevés korabeli nő csinálta volna végig ugyanezt.

 

 

Ü

 


 

 

V


VADÁSZ Miklós

(Budapest, 1881. június 27. – Párizs, 1927. augusztus 10.): festőművész, grafikus.
 
VAJDA Pál
(Budapest, 1904. – Franciaország, 1940.): író, rendező, színpadi szerző.
1938-ban Franciaországban telepedet le. 1940-ben francia katonaként a németek ellen harcolva elesett.
Irodalom: ÚMIL 2000:2358
 
VEÉR Imre
(Budapest, 1889. november 5. – St. Paul, Minnesota [USA], 1959. június):
1911-ben jogi diplomát szerzett a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemen. 1919-ben alapító tagja, titkára, majd 1923-tól 1926-ig elnöke a Magyar Köztársasági Pártnak. 1923-ban köztársasági propagandáért másfél évi fegyházbüntetésre ítélték. 1924-ben kalandos úton Bécsbe szökött, majd Párizsban telepedett le, ahol átvette az Emberi Jogok Ligája magyar szekciójának a vezetését; 1925 májusától ő szerkesztette a Károlyi Mihályt támogató párizsi Köztársaság című lapot. Kalandor módon titkos szervezkedést indított egy Horthy-ellenes puccs érdekében, ezért Károlyiék szakítottak vele, és 1925 novemberében lemondatták a liga magyar szekciója éléről. 1927-ben visszatért Magyarországra; elfogták, és az év augusztusában franciaországi tevékenységéért öt év fegyházra ítélték. 1932-ben szabadult, de egy ideig még rendőri felügyelet alatt állt. Megalapította a rövid életű Magyar Szabadság Pártot, amelynek ő lett a vezetője. A német megszállás után a Gestapo letartóztatta, de a deportálásból sikerült megszöknie. 1945. március 30-án pártja, a Magyar Köztársasági Párt fuzionált a Független Kisgazdapárttal. 1945. április 2-án Budapesten beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. 1945. augusztus 20-án bekerült az FKGP Országos Intézőbizottságába. Az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választásokon a Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog vármegyei választókerületben ismét mandátumot szerzett. 1946. március 12-én az FKGP Elnöki Tanácsa koalícióellenes magatartása miatt tizenkilenc társával együtt kizárta a pártból, de a mandátumát megtartotta. 1946. június 5-én elhagyta Magyarországot, ezért a Nemzetgyűlés 1947. április 22-én kizárta a tagjai sorából. 1956-ig Nyugat-Németországban élt, majd az Egyesült Államokban telepedett le. Az emigrációban újjászervezte a Magyar Köztársasági Ligát, s 1949 és 1956 között tagja volt a Magyar Nemzeti Bizottmánynak.

VÁGÓ Pál
(Jászapáti, 1853 június 6. – Budapest, 1928 október 15.): festőművész.
A legmagasabb kitüntetést A huszárság diadalútja című (1899) történelmi pannója hozta meg számára, itthon Lotz-díjjal tüntették ki, Franciaországban a francia Becsületrenddel jutalmazták. Ez a kép 1996 óta a Hadtörténelmi Múzeumban látható a Vágó Pál Emlékbizottságnak köszönhetően.

VAJDA Lajos
(Zalaegerszeg, 1908. augusztus 6. – Budakeszi, 1941. szeptember 7.): festőművész, grafikus. A szentendrei festészet, a magyar szürrealizmus egyik legnagyobb hatású mestere
Zalaegerszegen látta meg a napvilágot, családja a Délvidékről származott. Egyszerre vallotta magát magyarnak, szerbnek és zsidónak. 1927 és 1930 között Csók István növendékeként a Képzőművészeti Főiskolán tanult.
1930-ban Párizsba ment, ahol Korniss Dezsővel együtt Fernand Léger francia festőnél tanult. Itt ismerkedett meg a kubizmussal, a szürrealizmussal, és itt készítette el első fotómontázsait is, miközben ólomkatonák színezésével kereste kenyerét.
1934-ben visszatért Magyarországra,
1935-ben ismerkedett meg Richter Júliával, későbbi feleségével, aki eredetileg a budapesti Iparművészeti Főiskola textil tanszakán tanult, de az ő hatására festő lett.
1938 és 1940 között egyre jobban hatottak rá a világból érkező kedvezőtlen hatások. Erre az időszakra tehetőek maszkos ábrázolásai, apokaliptikus látomásai. 1940 szeptemberében behívták munkaszolgálatra, de egészségi állapotára való tekintettel - tuberkulózisa már tüdejére is átterjedt - három hét múlva hazaengedték. 1941. szeptember 7-én, mindössze harminchárom évesen halt meg Budakeszin, a tüdőszanatóriumban.
Rövid művészi pályája során absztrakt kompozícióival, szürrealista montázsaival, ikonszerű önarcképeivel, a paraszti élet használati tárgyaiból és a vallási kultusz eszközeiből felépített rajzaival, képeivel, kollázsaival szerzett hírnevet, életműve máig hat.
Irodalom: Mándy Stefánia: Vajda Lajos. (Budapest: 1983.) ; A magyar festészet mesterei: Vajda Lajos. (Budapest: 2009.).
 
 

W


WINKLER, Paul ; Winkler Pál
(Budapest, 1898. július 7. – Melun [Franciaország], 1982. szeptember 23.): magyar származásu francia író, újságíró, kiadó.
 

 

Z


ZACH János Ferenc, báró ; Zách János Ferenc : Zach János Xavér
(Pest, 1754. június 13. – Párizs, 1832. szeptember 2.): csillagász és geodéta, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
A svéd Királyi Tudományos Akadémia (Kungliga Vetenskapsakademien) 1794-ben tagjai sorába választotta.
A 999 Zachia kisbolygó és a Holdon lévő Zach kráter viseli a nevét.
A 64 Angelina kisbolygó az ő Marseille közelében fölállított csillagvizsgálójának a neve után kapta a nevét.
Budapesten emléktábla jelzi a lakóházát.
Irodalom: Magyar életrajzi lexikon ; A Pallas nagy lexikona ; Zach Ferenc (Term. Tud. Közlöny 1871).

ZAJTAY Imre
(Budapest, 1912. augusztus 3. – Párizs, 1983. szeptember 23.): jogász, egyetemi tanár.
 

 

ZS


ZSIGMONDY Emil

(Bécs, 1861. augusztus 11. – Pic de la Meije [Franciország], 1885. augusztus 6.): turista, alpinista, világhírű sziklamászó és máig a legismertebb magyar származasú hegymászó a világban.

Bécsben sebészorvosi diplomát nyert s klinikai tanársegéd lett. Az Alpok 3000 m feletti csúcsai közül majdnem 100-at járt be. Elsőként jutott fel 1884-ben a Croda da Lagóra. Egy évvel később a Pic de la Meije megmászásakor kötélszakadás miatt lezuhant és életét vesztette. Kimagasló sportteljesítményei mellett mint szakíró is ismert. Róla nevezték el az Új-zélandi-Alpok egyik gleccserét.
Alig 24 évesen, 1885-ben halt meg az Alpokban, a Pic de la Meije megmászása közben, kötélszakadás következtében. Ez a rövid élet elég volt neki arra, hogy megszerezzen egy orvosi diplomát, megmásszon számos csúcsot, közülük sokat elsőként, és megírjon több könyvet, melyek közül az „Alpok veszélyei” a mai napig hasznosan forgatható hegymászó szakirodalom, eddig 11 kiadást ért meg három nyelven.
Testvére Zsigmondy Richárd Nobel-díjas kémikus és Zsigmondy Ottó, aki szintén hegymászó volt. Nagynénje, Zsigmondy Auguszta Schulek Frigyes édesanyja.
Róla elnevezett földrajzi helyek: Zsigmond-csúcs (Zillertal, 3085 m.) ; Zsigmondykopf (Hochalmspitze-csoport) ; Bréche de Zsigmondy (Zsigmondy-párkány, Dauphiné) ; Tour de Zsigmondy (Zsigmondy-torony, Meije) ; Zsigmondy-gerinc (Sexteni Dolomitok) ; Zsigmondy-gleccser (Új-Zéland) ; Zsigmondy Hütte (Dolomitok) ; Zsigmondy Gamseck (Raxalpe).
Műve: Die Gefahren der Alpen (Leipzig, 1885); Im Hochgebirge (Leipzig, 1899).
Irodalom: Horn K. Lajos: Zs. E. emlékezete (Turistaság és Alpinizmus, 1935); Zsigmondy Gábor: A Zs. család (Turistaság és Alpinizmus, 1935).

 

 

 

 

 

 

Ezzel az oldallal és a honlappal kapcsolatos véleményeket, észrevételeket, javaslatokat

az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre várjuk.

 

Köszönjük a látogatást, kérjük nézzen vissza később is!

 

Ha tetszik honlapunk, ajánlja másoknak is!

www.ungerska.se

 

 

Északi Magyar Archívum. Felelős szerkesztő: Szöllősi Antal.
Copyright © 2011 Szöllősi Antal, Ungerska arkivet (Északi Magyar Archívum).
All Rights Reserved.