Miért jönnek - miért nem jönnek

• E-mail

Saáry Éva (Lugano, Svájc)

MIÉRT JÖNNEK – MIÉRT NEM JÖNNEK

     Hosszú közéleti tevékenységem folyamán (30 éven át voltam a Ticinói Magyar Egyesületnek hol elnöke, hol alelnöke, hogy a SMIKK kongresszusok szervezéséről ne is beszéljek!) sok tapasztalatot szereztem, hogy milyen meggondolások késztetik az embereket arra, hogy bizonyos előadásokra (rendezvényekre) “elfáradjanak”, vagy figyelmen kívül hagyják azokat, mit sem törődve a szervezők fáradságával és költségeivel.

     A nemzeti ünnepek látogatása becsületbeli kérdés, ezzel nincs értelme részletesebben foglalkozni. Március 15-én, október 23-án olykor-olykor  megszólal a magyarok lelkiismerete. (Az öntudat fellángolásáról nem merek beszélni.)

     Ami a konferenciákat illeti, sokat számít az előadó személye (ismerik, nem ismerik). Vannak olyanok, akiknek a megjelenése mindig megtölti a termet, bármiről is beszélnek. Ilyen volt, hogy kiragadott példákat említsek, Csernohorszky Vilmos Gosztonyi Péter, Tollas Tibor… Mások viszont elriasztanak mindenkit, de erre nem akarok kitérni.

     A témák közül főleg a politikai, történelmi fejtegetések vonzóak, bár ezek néha felszínre hozzák a véleménybeli  különbségeket is. Olyan mérvű torzsalkodásokra, gyűlölködésekre azonban, mint az a mai Magyarországon megszokott, nemigen kerül sor. Az egyesületek tagságának nagy része keresztény, nemzeti érzelmű. Akadnak akadékoskodók, közömbösek. A baloldaliak, liberálisok abszolút kisebbséget alkotnak.

     A költészet nem túlságosan kedvelt, bár itt is embere válogatja. Szegény Major-Zala Lajos szereplése például hosszú időre elidegenített mindenkit a lírától. Hála Istennek léteznek olyanok (nem sokan), akik puszta szolidaritásból is, részt vesznek mindenben; még a modern verseket is hajlandók végigszenvedni.

     Az ének, a zene már nagyobb közönséget kap. Petrás Mária székely-csángó dalainak például mindenki nagyon örült.

     Ha szép idő van, “csak nem vagyok bolond beülni a négy fal közé”, ha viszont zuhog az eső, szállingózik a hó, vagy fogcsikorgató hideg van, “a kutyát sem szokták kiverni”.

     A sportesemények (autóverseny, de főleg a futballmeccs) a férfiak nagy részét távoltartják, mert hát létezik egy fontossági sorrend! Van, amit semmiképpen sem lehet elmulasztani!

    Végül, s talán leginkább a “csillagok állása” a mérvadó. Vannak napok, melyeken mindenki tele van lelkesedéssel, energiával, és hajlandó a világ végére is elzarándokolni, más napokon viszont legszívesebben otthon gubbaszt pizsomában, papucsban a televízió előtt.

     Ezt leginkább Afrikából származó, szürke papagájom viselkedésén tudtam lemérni. Ha reggel már fáradt volt, s szárnyai alá dugott csőrrel szunyókált valamely sarokban, biztos lehettem benne, hogy az embereknél is hasonló lesz a helyzet, nem lehet rájuk számítani. Ha viszont vidáman fütyörészett és ugrándozott, tudtam, hogy az esti előadás is sikeres lesz.

     Ebben valami légköri hatás játszik közre, amit érdemes lenne bahatóbban tanulmányozni!

     Nálunk, Lugánóban, az utóbbi időben, sajnos nagyon megfogyatkozott a közönség. A tagok egy része meghalt (az 56-osok elmenőben vannak), kiöregedett vagy haza költözött. A másodgenerációs fiatalok közül pedig csak kevesen tudnak magyarul, de ha tudnak is (megfelelő szinten!), nem ülnek be az idősek közé, akik “mindig csak a múlton rágódnak”. Azokat, akik dolgozni jönnek (egyre többen) nemigen érdeklik a nemzeti sorskérdések. Pénzt akarnak keresni, jól szeretnének élni: “Ubi bene, ibi patria”. Természetesen, itt is, mint mindenben, akadnak tiszteletre méltó kivételek. Azt hiszem, Sík Sándor mondta, hogy “hiszek a kevesek egymásba tett kezében”.

     Olyan is történt, hogy valaki bizalmasan megkérdezte: “Mondjátok, mennyit kerestek ezzel a munkával?”, mert hát nem lehet elképzelni, hogy valaki olyan agyalágyult, hogy ingyen dolgozzék!

     A fentiek ellenére, egyesületeink még mindig léteznek, s programjainkat többen-kevesebben látogatják is.

     Harmincéves működésem során egyetlen egyszer fordult csak elő, hogy a meghirdetett előadásra senki sem jött. Ültünk kettesben Marzsó Tiborral (nem tudom már, akkor éppen ki volt az elnök, ki az alelnök) a Möwenpick vendéglő teraszán, és tanakodtunk, mitévők legyünk.

     Valaki azonban hírül hozta, hogy az olaszországi vonat, mellyel F. Gy-nek érkeznie kellett, valami műszaki hiba miatt, két órát késik.

     Megkönnyebbülten sóhajtottunk fel: “Van Isten!”

     Az írónak később azt mondtuk, hogy “sokan voltak, egy ideig várakoztak is, de  aztán elmentek.”

     Így végül neki volt bűntudata!

2012

Az oldal tartalma, sokszorosítás, audiovizuális vagy számítógépes másolatkészítés, nyilvános előadás, rádió- és televízióadás, idegen nyelvre fordítás kizárólag Saáry Éva örökösei (Luganó, Svájc) előzetes, írásbeli engedélyével használható fel. 

Megjelent: Argentinai Magyar Hírlap, Buenos Aires [Argentina], 7[LXXXII.](2012. november)92[15898):1-2.