Budapesti tavasz

• E-mail

Saáry Éva  

BUDAPESTI  TAVASZ 

     Magyarországi tartózkodásom tapasztalatai ezúttal nem voltak olyan lehangolóak, mint az előző alkalommal. Noha nagy a szegénység, súlyosak az anyagi gondok, a közhangulatot a magyarellenes kirohanások, úgy látom, felrázták, s kezd kialakulni valami szolidaritás, valami nemzeti öntudat, ami sajnos nem vonatkozik a habzó szájjal mindenkit és mindent kifogásoló és támadó ellenzékre.

     Az új köztársasági elnök első programbeszédei biztatóak. Nagyon becsületes, jellemes embernek tűnik. Már az elején kijelentette, hogy egy “új kiegyezést” (magyar-magyar megbékélést) akar létrehozni. Csak azokat a törvényeket fogadja el, melyeknek a szellemével egyetért, és kegyetlenül visszadob mindent, amit hamisnak vagy igazságtalannak tart.

     A Jobbik szerepén és megnyilatkozásain viszont érdemes elgondolkozni, hiszen megbontja a kormánypárti egységet, és megvalósíthatatlan, gyakran destruktív javaslatokkal áll elő. Népszavazást tervez például az EU-ból való kilépésre, amit én (aki korántsem vagyok lelkes híve Brüsszelnek), irreálisnak és felelőtlennek találok. “Elkergetni a multikat, és független, nemzeti jegybankot létrehozni!” - ez a jelszó. De hát lehet-e “szél ellen…” ??

     Sokan háborognak az “egykulcsos adó” igazságtalansága miatt, de úgy tudom, sok más országban is úgy van, hogy mindenkinek jövedelme egy bizonyos (egyforma) százalékát kell leadnia.  A tapasztalatok különbözőek.

     A sokszor idézett Széll Kálmán terv mottója, hogy jobb a fogyasztást megadóztatni, mint a béreket csökkenteni. Gazdasági téren rengeteg változtatás és újítás van, melyek részletes ismertetésében nem tudok elmerülni. Mesterházy Attila feltalálta a spanyolviaszkot. Úgy véli, „nem megszorításokra van szükség, hanem új munkahelyeket kell teremteni”.  Csak éppen azt nem mondja meg, hol és hogyan. Svájcban is ezen töprengenek, de eddig még nem találtak megoldást.

     A kultúra Magyarországon még mindig fontos helyet foglal el. Rengeteg a kiállítás, a konferencia, a program, melyek közül dicséretesen kiemelkedik az elszakított területekről érkező színtársulatok fesztiválja. A múzeumok nyomora viszont közismert. A szép műemlék épületeket (Földtani Intézet, Károlyi Palota stb.) az árúba bocsátás réme fenyegeti.

     A Kossuth Rádió (én főleg azt hallgattam, mert az ad átfogó képet az ország állapotáról) műsora sokkal igényesebb, mint bármelyik nyugati adóé, bár a pénzhiány itt is megmutatkozik. Most készült színdarab, rádiójáték alig van. Leginkább a nyolcvanas-kilencvenes években felvetteket ismétlik. Érdekes gazdasági vitákat, történelmi fejtegetéseket, interjúkat lehet hallani. Minden délben és este van folytatásos regény (most pl. Ottlik Géza műveiből olvastak fel), sőt január óta lírai negyedóra is, melynek keretében egy-egy költőt mutatnak be. Szomorú azonban, hogy a nyugatiakat teljesen kizárták. Nem veszik figyelembe még azokat sem, akik haza költöztek, és életüket otthon fejezték be, mint Tunyogi Csapó Gábor vagy Major Zala Lajos, hogy csak két kiragadott nevet említsek. Az avantgárdot képviselő Magyar Műhelynek rendeztek ugyan bemutatót az Írószövetségben, de a nemzeti emigráció tevékenységét most is teljesen elhallgatják. Ellenérvnek fel lehetne hozni Márai vagy Wass Albert népszerűségét, de az  előbbit a milanói Pressburger futtatta fel (az örökösök eltűntével, jó “üzletet” látva benne), az utóbbi propagandáját viszont a fiai pénzelik.

     Jó ötletnek tartom, hogy a rádióban, az időjárás jelentés kiegészítéseként egészségi tanácsokat adnak. Elmondják, hogy a következő napokban kinek mire kell vigyáznia. Nem tudom, létezik-e ilyesmi valahol a nyugati médiában?

     Örvendetes a keresztény, hazafias érzés élesztése, táplálása, és a történelemi események revíziója. Sok szó esik a Mindszenty évfordulóról, sőt Horthy Miklósnak, Istvánnak is emeltek szobrot, noha csak vidéken. (Ezek gyakran merényleteknek vannak kitéve.)

     Az iskolákban most zajlottak az érettségi vizsgák. Furcsa, hogy létezik egy “emelt szintű” érettségi, melyet egyre többen választanak, nagyobb esélyeket remélve.

     A nyelvtanulás körül vita folyik. Egyes munkahelyek elnyerésénél feltételül szabják a középső, illetve a felsőfogú nyelvvizsga letételét. A 40 éven felüliek esetében azonban elnézőbbek, mondván, hogy ők, “koruknál fogva”, már nehezebben tanulnak. A legkedveltebb természetesen az angol, noha szerintem elsősorban németre lenne szükség, nem beszélve az oroszról, a keleti nyelvekről, vagy éppen a környező országok idiómáiról.

     Az utcakép? A belvárosban is üresen tátongó, “kiadó” üzletek sorával és szürkén hullámzó tömeggel találkozunk (a színektől való idegenkedést a kommunista világból örökölték). A lépcsőfeljáróknál koldusok ülnek, de az aluljárók “csodák udvarainak” egy részét, hála a polgármester szigorának, felszámolták.

     Az idősebbek között még mindig akadnak olyanok, akik lehalkítják a hangjukat, mikor nyilvános helyen beszélnek. Az ösztönös félelem és gyanakvás nem veszett ki teljesen belőlük, pedig most már nincsen veszély, csak okosan kell megválasztani a partnert.

     A miniszterelnök népszerűsége, úgy látom, a nehézségek ellenére sem csökkent lényegesen, sőt a támadások következtében talán növekedett is. Olyanok is mellé állnak, akik eddig közönyösek voltak.

     Az ellenzékről röviden már az előzőekben írtam. Ehhez legföljebb annyit fűzök hozzá, hogy - miként a rádióban hallottam - “Gyurcsány több sebből vérzik”. A Magyar Narancs vezércikke is elhatárolta magát tőle. Számláján van az öszödi beszéd, szakdolgozatának eltűnése, az 50. évfordulón elrendelt brutális rendőri beavatkozás… minek soroljam?

     Fricz Tamás politikai elemző, a Civil Összefogás elnöke, hazánkat “következmények nélküli országnak” nevezte, mert sem a 40 esztendős kommunizmus, sem a bal liberális korszak vétkeit még nem kérték következetesen számon.

     Társaságban a “másként gondolkodók” nem nagyon merik hangoztatni a nézeteiket. Sumákolnak, és azzal hárítják el maguktól a véleménynyilvánítást, hogy “ne politizáljunk”.

     Végül talán megemlítek két érdekes tárlatot. Láttam a Nemzeti Galériában a magyar történelmet művészeti alkotásokban bemutató “Hősök, királyok, szentek” és a Nemzeti Múzeumban a XXX. Magyar Sajtófotó kiállítást. Mindkettő sok, értékes tanulsággal járt. A Várban nyüzsögtek a külföldi turisták.

2012. május

Az oldal tartalma, sokszorosítás, audiovizuális vagy számítógépes másolatkészítés, nyilvános előadás, rádió- és televízióadás, idegen nyelvre fordítás kizárólag Saáry Éva örökösei (Luganó, Svájc) előzetes, írásbeli engedélyével használható fel. 

Köszönjük a látogatást, kérjük nézzen vissza később is!

www.ungerska.se