MAGYAROK

1203787
Ma
Tegnap
A héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
557
871
1817
1198419
15185
22332
1203787

Te IP-címed: 54.162.139.217
2017-07-26 14:45

A Svédországi Magyar Protestáns Gyülekezetek Közösségének rövid története

2012. január 11. szerda, 21:44

 

 

VISSZATEKINTÉS

 

A Svédországi Magyar Protestáns Gyülekezetek Közösségének rövid története

 

 

Előzmények

 

 Bár 1900 és 1945 között körülbelül 700 magyar került Svédországba, a második világháború előtti időben nem beszélhetünk svédországi magyar emigrációról. 1945–46-ban a náci haláltáborok magyarországi származású túlélői közül feltételezhetően 200–300-an jöttek ide. Közvetlenül a második világháborút követően – Ordass Lajos evangélikus püspök jó svédországi kapcsolatainak köszönhetően – tanulmányait folytatni néhány evangélikus teológus és frissen végzett lelkész érkezett Lundba: Vajta Vilmos, majd Pósfay György, Leskó Béla és Terray László. Tudomásunk szerint svéd földön az első magyar nyelvű protestáns istentiszteletet Vajta Vilmos tartotta, aki később a lundi teológia professzora, a Lutheránus Világszövetség Ökumenikus Kutatóintézetének vezetője lett. 1947-ben – kétéves szerződéssel – Magyarországról 600 család (1500–1600 személy) érkezett mezőgazdasági munkára Svédországba. Velük együtt is kerültek magyar lelkészek északra. Erre az időre tehető az első magyar katolikus lelkészség megalakulása, előbb Stockholmban, majd Göteborgban és Malmőben. Az időközben Magyarországon bekövetkezett politikai változások a külföldön levők többségét arra késztették, hogy ne térjenek vissza.

Az 1956-os forradalom következtében a 200 000 menekültből először mintegy 8–12 000 magyar érkezett Svédországba, többségük osztrák és jugoszláv menekülttáborokból.

Teológiai tanulmányait folytatni 1957. március 7-én érkezett Svédországba Szigethy Sándor evangélikus teológus, aki három hónapig az ausztriai Klosterneuburg táborának lelkigondozója volt. Lundi tanulmányainak végzése mellett a dél-svédországi táborokban élő menekültek számára tartott istentiszteleteket. 

 

 

Az első gyülekezetek

 

A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) megbízásából 1957 szeptemberében Ausztriából érkezett Glatz József evangélikus lelkész. Előbb a klagenfurti menekülttábor lelkigondozója volt, majd az LVSZ szervezésében a többi tábort is látogató csoport lelkésze lett. Néhány hetes lundi tartózkodás után megkezdte a svédországi magyar protestánsok feltérképezését, a gyülekezeti munka megszervezését: előbb Dél-Svédországban, majd Göteborgban és környékén, később Stockholmban is.  Már az első hónapokban kialakultak azok a gyülekezeti központok, ahol havi rendszerességgel istentiszteletet tartottak: Stockholm, Malmö, Lund, Helsingborg, Storfors, Göteborg, Borås, Västerås és Uppsala. Ezek mellett más szórványhelyeket is felkeresett; időnként Norvégiába és Dániába is ellátogatott. Munkájában a norvégiai Terray László lelkész, a svédországi Szilas Attila és  Szigethy Sándor teológusok, Göteborgban Szabó Géza hitoktató segítették.

 

  

Ifjúsági konferenciák

 

 

Glatz József kezdeményezésére évenként találkozókat kezdtek tartani. Az első konferenciára 1958 júniusában a dalarnai Rättvikben került sor 30–45 résztvevővel.

Az ezt követő években Genfből D.Dr. Vajta Vilmos, Buenos Airesből D. Leskó Béla, Turkuból Dr. Molnár Rudolf, Oslóból Terray László érkezett és tartott előadást a konferenciákon. 1961-ben a konferencia műsorába Koltai Rezső és Szilas Attila teológusok is bekapcsolódtak.

 

 

Saját otthonban

 

1961-ben a svéd Egyházi Segély (Kyrkans Hjälp) és a Luther-Segély (Lutherhjälpen) révén a magyar gyülekezet saját otthonhoz jutott. A múltszázadi, fából épített vidéki "udvarház" Stockholmtól 400, Göteborgtól 100 km-re, a Tolken-tó partján fekszik. A gyülekezeti otthon 1962 óta minden évben presbiteri konferenciák, gyülekezeti napok, gyermektáborok, 1987-től ökumenikus önképzőköri táborok színhelye is lett.

 

 

Glatz József után Koltai Rezső

 

1964 őszén a nyugat-németországi magyar evangélikusok az elhunyt Nagy József lelkész utódjául Glatz Józsefet hívták meg. Helyette – egyelőre ideiglenesen – Koltai Rezső teológus vállalta el a svédországi magyar lelkigondozás szolgálatát. Gyakorlati lelkészképző tanulmányainak befejeztével 1966 februárjában lelkészi szolgálatba iktatták. Egy ideig – fél állásban – a svéd egyházban is végzett szolgálatot. 1973 decemberében Kellner Ilonát avatta lelkésszé a svéd püspök. 1974 május 1-től Koltai Rezsőt kizárólag magyarnyelvű lelkigondozói megbízatással, személyre szóló állásban teljes svéd lelkészi állományba helyezték.

 

 

Anyagi támogatás

 

1964 júliusáig a svédországi magyar lelkigondozói munka zavartalan menetét a Svéd Egyház teljes anyagi támogatása biztosította. Ettől kezdve viszont már feltételekhez kötötték a segély folyósítását és egyre inkább számítottak a magyar gyülekezeti tagok áldozatvállalására, – ezáltal kívánták "felmérni" a magyar szolgálatra való igényt.

A bevándorlási kérdésekkel foglalkozó hivatalos svéd szervek a bevándorlók egyházi, kulturális és társadalmi szervezeteit a svédországi népmozgalmak részének tekintik és mint ilyeneknek, anyagi támogatást is nyújtanak. 1974-től a magyar protestáns gyülekezet is kapott ilyen állami támogatást, melyet elsősorban a szolgálati utazásokra, a gyülekezeti otthon fenntartására és adminisztratív költségek térítésére fordítottak. 1990-től az állami támogatás folyósításának egyik feltételéül szabták azt, hogy az állami segély felét kitevő összeget, tehát az összköltségvetés 1/3-át a gyülekezet egyéni adományokból és perselypénzből teremtse elő.

 

 

Változó idők tükörképe

 

Közép-Kelet-Európa minden politikai-társadalmi változása jellegzetes módon tükröződik az emigrációban. Az 1968-as "prágai tavasz" elfojtása után néhány felvidéki magyar sodródott északra, de már 1–2 000-re tehető az 1970-es években Jugoszláviából vendégmunkásként érkezett magyarok száma, akik közül viszont kevesen kapcsolódtak be a magyar emigráció életébe. A fokozódó román nacionalizmus elől az 1985-ös évtől kezdődően nagyszámú erdélyi magyar keresett és kapott menedéket Svédországban. Az egy-két év várakozás után családegyesítés útján hozzájuk csatlakozottakkal együtt számuk 2–3 000-re tehető. Ugyanebben az időszakban a kilátástalan gazdasági helyzet több száz magyarországi fiatalt késztetett az ittmaradásra. 1990 őszétől Jugoszlávia széthullása és a délszláv háború kirobbanása következtében mintegy 750 baranyai és vajdasági magyar kért itt menedékjogot. A megváltozott idők jele az, hogy kérésüket elutasították, s csak néhányuknak sikerült mégis itt maradniuk.

 

 

Vajúdásban

 

1989–92 között a svédországi lelkigondozói szolgálat a megújulás szükségszerű vajúdásain és ellentmondásain ment keresztül. Ehhez több, egymással nem mindenben összefüggő, de időben egybeeső esemény járult hozzá.

A Svédországban újabban letelepedett magyarok révén az emigrációban élők létszáma jelentősen gyarapodott, összetétele pedig sokszínűvé vált, a közösségi életre való igény felerősödött. Ezzel párhuzamosan jelentkezett a régi közösségek természetes elöregedése és bizonyos fokú megmerevedése. 1991-ben Koltai Rezső nyugdíjba vonult, s vele együtt több addigi egyházi tisztségviselő is beszüntette közösségi munkáját. A lemondott országos felügyelő, Kellner Pál utódja Pitlik Pálházi Katalin lett, aki egy igen nehéz átmeneti helyzetben próbálta egyengetni a lelkigondozás ügyét, amikor az idősebb korosztály egy része az emigráció küldetését befejezettnek vélve idegenkedett az újítástól és inkább a szolgálat lassú befagyasztását látta jövőképül, míg az ifjabb és frissen érkezett nemzedék hosszabb távra készült alapozni. Az elbizonytalanodáshoz hozzájárult a Közép-Kelet-Európa országaiban bekövetkezett változások értékelésének különbözősége is. Ebből a helyzetből csak a  folytonosság és a megújulás kettős igényének egyidejű biztosításával lehetett és sikerült továbblépni.

 

 

Koltai Rezső után Molnár-Veress Pál

 

Az Egyháztanács 1990-ben az akkor már beteg Koltai Rezső helyettesítésére Molnár-Veress Pált kérte fel, aki 1973-ban Kolozsváron magyarnyelvű protestáns teológiát végzett és még Erdélyben szentelték evangélikus lelkésszé. Mivel a svédországi magyar protestánsok nem rendelkeznek megfelelő anyagi háttérrel, sem a Svédországi Magyar Protestáns Gyülekezetek Közössége, sem annak Egyháztanácsa nem tud lelkészt fizetni, így alkalmazni sem, ezért csupán a lelkigondozásra való igényét jelzi időről időre az evangélikus–lutheránus Svéd Egyháznak. Bár utóbbinak nem érdeke és nem kötelessége a svédországi magyar protestáns lelkigondozást fenntartani, ennek ellenére Koltai Rezső nyugdíjba vonulása és személyre szóló állásának megszűnte után egy évre magyar állást létesítettek és pályázatra bocsátották azt. Az állást az akkor már egy éve egyedül szolgálatot teljesítő Molnár-Veress Pál pályázta és nyerte el. Alkalmazását a következő években is meghosszabbították, de a svéd egyház anyagi kereteinek beszűkülése magával hozta e szolgálat szükségességének megkérdőjelezését, annak ellenére, hogy az egyháztanács határozott igényt jelentett be annak fenntartására. A lelkész jelenleg még a Svéd Egyház Stockholmi Püspökségének különleges státusban levő lelkésze (extra stiftsadjunkt); fizetését is teljes egészében innen kapja. Szolgálata országos, megbízatása – a felekezeti besorolás pontosítása nélkül – a magyar nyelvű lelkigondozás.

 

 

Megújult egyházvezetés

 

  Az 1988-ban elfogadott új svéd gyülekezeti törvény mintájára egyháztanácsunk 1992 májusában új működési szabályzatot fogadott el. Míg a korábbi gyakorlat szerint a lelkész hatáskörébe tartozott a gyülekezet tagjai közül presbitereket választani, addig az új működési szabályzat ezt a gyülekezeti közgyűlés hatáskörébe utalta, s ezt tiszteletben tartva 1992 őszén minden gyülekezet első ízben jelölte ki választás útján presbitériumát. A presbitériumok vezetői (a gyülekezeti felügyelők) hivatalból tagjai az egyháztanácsnak, s az országos presbiteri konferencia közülük választja meg az országos tisztségviselőket. Az első – immár az új működési szabályzat szerint tartott – választás eredményeként a gyülekezetek országos felügyelője az 1956-ban Magyarországról Svédországba került Storlind Eugen, országos gondnoka az 1970-es években Magyarországról kivándorolt Nyiredy Csaba mérnök, országos titkára a Kolozsvárról 1986-ban Svédországba került Tóth Ildikó, országos szervezője pedig az 1986-ban Szatmárnémetiből ide jött Bihari Szabolcs lett.

Közösségünk szerkezete is alaposan átalakult, amikor 1991–92 folyamán az addigi négy gyülekezet (Stockholm, Malmö, Göteborg, Helsingborg) és egy társgyülekezet (Västerås) mellett gyülekezetté szerveződött és presbitériumot választott Sölvesborg, Borås–Jönköping és Ljungby–Strömsnäsbruk, 1995-ben Katrineholm, 1996-ban Halmstad magyar protestáns közössége is.

Az 1994 őszén tartott választások során gyülekezeteink új országos felügyelője a Svédországba 1986-ban érkezett Veress Zoltán egykori kolozsvári író és szerkesztő, tiszteletbeli felügyelője a magyarországi származású, 1956 óta Svédországban élő Béldy Zoltán göteborgi orvos, országos gondnoka az ugyancsak magyarországi és ugyancsak 1956-ban érkezett Pitlik Pálházi Katalin malmői fogorvos lett. Tóth Ildikó sölvesborgi tanítónő megőrizte országos titkári tisztségét. Bihari Szabolcsot időközben megválasztották a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének elnökévé, így újabb egyházi megbízatást nem vállalt. A szeretetszolgálat országos szervezője a sepsiszentgyörgyi származású Kovásznay Ádám lett.  

A megújult és új presbitériumok hathatós támaszai a lelkésznek. Az egyháztanács bevezette a gyülekezetek látogatásával, azaz vizitációval egybekötött tanácskozási rendjét, mely igen sikeres formának bizonyult. A tapasztalatlanságból adódó kisebb-nagyobb hiányosságokat a tisztségviselők lelkesedése pótolja

 

 

Újragondolni és megfogalmazni

 

A Svédországi Magyar Protestáns Gyülekezetek Közössége felekezeti hovatartozástól függetlenül nyitott minden olyan személy számára, aki e közösséghez kíván tartozni és annak lelkiségét, célkitűzéseit elfogadva lehetőségei szerint e közösségért munkálkodik. Kitűnőnek mondható kapcsolatunk az itt szolgálatot teljesítő, délvidéki származású, 1994-ben Svédországba érkezett Csuzdi Illés magyar római katolikus lelkésszel és híveivel is. Mindkét szolgálat, a protestáns és a római katolikus is, különösen fontosnak tartja, hogy őszinte ökumenikus érzéstől áthatva próbáljon lelki támaszt nyújtani mindazoknak, akik azt anyanyelvükön igénylik. Közösségünk példásan jó kapcsolatot tart fenn az országban működő polgári magyar egyesületekkel, klubokkal és szervezetekkel, 1990 óta a Magyar Köztársaság külképviseletével is.

Ha jogilag és szervezetileg nem is, a valóságban annál inkább bizonyos koordináló szerepet töltött be a Nyugat-Európába került református és evangélikus lelkigondozók 1956 után létesült tanácskozó testülete: a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozói Szervezet (NYEMRLSZ – világi elnöke malmői gondnokunk, a Lundban élő Dr.Békássy Albert) és a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközössége (KÉMELM). Az 1989–90-es európai változások mindkét szolgálatot arra késztették, hogy átgondolják és a megváltozott helyzethez igazítsák szervezeti kereteiket, célkitűzéseiket, hogy újragondolják és megnyugtató módon rendezzék a befogadó (vagy támogató) egyházhoz ugyanúgy, mint az anyaországi és az utódállamokbeli egyházakhoz fűződő viszonyukat. Szükségesnek látszik újragondolni és megfogalmazni mindazt, amit e nemzettestről leszakadt emigrációs magyar egyházi közösség önnön megmaradásáért és az otthonmaradottakért tehet Isten kegyelméből, az Ő dicsőségére és a felebarát szolgálatára.

 

Összeállította Molnár-Veress Pál

 

 

FORRÁS: www.keve.se/tortenet/.../1997-Visszatekintes.ht...

 

 

  

Északi Magyar Archívum. Felelős szerkesztő: Szöllősi Antal.
Copyright © 2011 Szöllősi Antal, Ungerska arkivet (Északi Magyar Archívum).
All Rights Reserved.