MAGYAROK

1118515
Ma
Tegnap
A héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
69
514
583
1111546
26447
157275
1118515

Te IP-címed: 54.205.210.125
2017-03-28 00:23

Földtani zarándoklat Izland szigetére

2012. július 20. péntek, 17:55
Írta: Saáry Éva

 

Saáry Éva 

 

JÉGSZIKLÁK ÉS TŰZHEGYEK

    

 

Földtani zarándoklat Izland szigetére   

 

 

     Kéthetes izlandi körutam befejeztével, még egy szabad napot töltök Reykjavikban, a világ legészakibb fővárosában, a Loftleidir (azaz repülő-) hotel - számomra pillanatnyilag túlcivilizált, steril csöndjében.

     Előttem a felhőalakzatait oly gyakran változtató ég és a föl-leszálló kis repülőgépek sziluettjei; mert ez itt (s mindjárt a probléma közepébe kerülünk!) belföldi repülőtér. Innen Húsavikba, Akureyribe, a Mývatn-rezervátumba s az Izland partjai körül elhelyezkedő, tüneményes gyorsasággal keletkező s néha "varázsütésre" eltűnő, apró, vulkáni szigetecskékre lehet utazni. A vasút ismeretlen fogalom, s a szigeten hézag nélkül körülvivő autóutat is csak 1970-ben, az Izlandi Köztársaság megalakításának 1100 éves jubileumára készítették el.

     Út? – No, nem éppen autósztráda. Csupán egyes, rövid szakaszokon rendelkezik burkolattal, másutt döngölt homok, kavics alkotják az alapját. Hol hirtelen megdagadt, szürkén örvénylő gleccservizek temetik maguk alá, hol a fekete vulkáni por... Némelykor forrón felsistergő gejzírek lehelete omlasztja, máskor a földrengés, vagy a kiömlő láva szakítja darabokra.

* * *

     Valljuk be, nem sokat tudunk Izlandról, erről a 103. 000 négyzetkilométer területű, Norvégia és Grönland közt félúton fekvő, nagy vulkáni szigetről, melynek északi csücskétől alig pár kilométer távolságra fut az Északi Sarkkör, s ahol nyáron állandó világosság, télen majd állandó sötétség uralkodik (karácsony táján csak 2 órát tart a fény). Pedig az első viking 840 táján tette lábát a déli öblök egyikének sziklás partjára, s így esett, hogy “milléneumukat” 20 esztendővel előbb ünnepelték, mint mi.

     Azt sem tudjuk (miként én sem tudtam korábban), hogy az ország öthatod része lakatlan, s a 210. 000 emberből, aki több mint ezer év küzdelme után megmaradt (tizedelte őket a fekete himlő, a pestis, a kivándorlás!) 85.000 az ország fővárosában él. Történelmük - akárcsak a miénk - szabadságküzdelmek sorozata. Előbb a norvégok, aztán a dánok nyomták el, zsákmányolták ki őket... s teljes függetlenségüket csak 1944-ben tudták elnyerni. (Ezért van az, hogy az izlandi küldött mindig nagy megértést tanúsít az Egyesült Nemzetek Szervezetében az Erdélyben szenvedő, majd 2 millió magyar sorsa iránt. Ha valaki, akkor Ő igazán képes megérteni, miről van szó.)

     Gondoljuk el: egy maroknyi nép, amely idegen uralom, természeti katasztrófák nagy megpróbáltatásai ellenére - él! És nem is akárhogyan. Itt, az elszórt, apró tanyákon is mindenütt pislákol a kultúra fénye! Láttam a ma falumúzeummá átalakított, tőzegfalú, mohával-fűvel benőtt fedelű egykori parasztházakat. Az ágyak túl rövidek ahhoz, hogy egy felnőtt ember kinyújtózhassék bennük, de mindenütt van egy parányi harmónium, ici-pici íróasztal, faragott sakktábla, könyvespolc (Izland, többek között a költők hazája! Norvég, dán királyok innen hozatták dalnokaikat. A sagák és az eddák világhíresek), s természetesen rokka, szövőszék, sajtár, vajköpülő. A férfiak nyáron a tengerre jártak halászni a bizonytalan bárkákon, télen viszont zenéltek, olvastak. Az asszonyok nyírták a birkát, szőttek, fontak. Mindezt a jégverem-szobákban (fűtési lehetőségeknek a nyomát sem láttam), fütyülő orkán zenéje mellett, hónapokig tartó sötétségben, öles hóban... Szinte elképzelhetetlen! (A skanzen-házak falán lévő barnára színezett régi fényképekről széles pofacsontú, nyílt homlokú, büszke és kemény tekintetü férfiak és asszonyok néznek ránk.)

* * *

     Mégis, aki Izlandra érkezik, elsősorban nem az emberiség (egy nép), hanem a Föld történetével találja magát szemközt, s olyan dolgokról kénytelen elmélkedni, amelyekről másutt (templomok, paloták, várak árnyékában, ahol a kultúra és civilizáció hatalma vitathatatlannak tűnik) nem szokott.

     Tudjuk-e, hogy a szilárd földkéreg, melyen mi oly nagyhangúan handabandázunk (!), az alatta lévő, forró magma tömegéhez viszonyítva olyan vékony csak, mint a tojás héja? A tudósok évszázadok óta vitatkoznak rajta, hogy a Föld hűlőben van-e, vagy melegedőben, tágulóban vagy zsugorodóban, de azt hiszem, ez az a kérdés, amire nyugodtan rámondhatjuk, hogy "ignoramus et ignorabimus"(vagyis nem tudjuk, és talán sohasem fogjuk megtudni). Sokkal megfontolandóbb Karinthy Frigyes világképe, amit az Utazás Faremidóba című írásában fogalmaz meg: az ember csupán betegsége a Földnek; mindaz, amit itt (a tojáshéjon) teremtettünk - baktériumtenyészet.

     A sziget körüljárása - földtani zarándoklat. Az utazó minden vízesésnél (monumentálisnál monumentálisabbak!), minden, az eget "abroncsként" átfogó szivárványnál fölkiált:

     – Ennél szebbet, ennél érdekesebbet már úgysem fogok látni!

     Aztán újabb és újabb csodák jönnek. Az egyik fölülmúlja a másikat.

    Izlandon végigkísérhetjük a vulkáni működés minden fázisát (valóságos geológiai képeskönyv; a földtan rajongóinak paradicsoma!): az egészen friss kitörésektől (még parázslik, füstölög a sötét massza), a zöld-szürke mohaszőnyeggel borított, két-háromszázéves, dermedt lávamezőkig, a földtörténeti múltba vesző erupciók koporsó formájú bazalthegyeiig (Badacsony!), a tengerbe csorgott s hirtelen megdermedt láva alkotta torzfigurákig, s a csodálatos "modern" műalkotássá rendeződött bazaltoszlopokig, "bazaltorgonákig"... de a szürke hamuhegyekig, szurokfekete porsivatagokig is!

     Sohasem gondoltam (reméltem!), hogy mindazt, amiről az egyetemen, szeretett professzoraimtól (Mauritz Bélától, Vadász Elemértől) hallottam, egyszer a valóságban is meg fogom látni! (Nekünk, akkori geológushallgatóknak, nem adatott meg a lehetőség, hogy – minimális pénzzel ugyan a zsebünkben – de hátizsákkal, sátorral vágjunk neki az ismeretlennek, mint ahogyan a mai nyugati fiatalok teszik!)

     Állni a gejzírek torkánál – fortyogásban, sistergésben – s figyelni, ahogyan egyre dagad-dagad, majd hirtelen 50-60 méter magasra szökken a forró ár, olyan látványosság, aminek bámulatát alig lehet abbahagyni! Másutt nagy kürtökből tör elő - iszonyú robajjal, sivítással a fehér gőzfelleg; úgyannyira, hogy (japán szakemberek bevonásával) geotermikus erőművek létesítését kezdték meg! (Igaz, az ott dolgozó embereknek állandó készültségben kell lenniük, hiszen bármikor kitörhet a közeli vulkán, s akkor 20 perc leforgása alatt ki kell üríteniük a terepet!)

     Beszéljek a sárgán-vörösen fröcskölő iszapvulkánokról (solfatárákról), melyeket a pokol "kénköves bűze" leng körül! A vigyázatlan turistát, aki a földön szürkéllő foltba belelép, súlyos égési sebekkel kell kórházba szállítani.

     De nemcsak "tűz" van Izlandon. A sziget délkeleti részére hatalmas, fagyos kézként tenyerel rá a Vatnajökull, Európa legnagyobb kiterjedésű (8400 km2) gleccsere. Hosszú ujjai, hegymagasságú végmorénákat tolva maguk előtt, majd mindenütt a tengerig érnek. Járni az átkristályosodott, fekete kőzárványoktól tarka felületeken, riasztó hasadékok és kéken ragyogó jégsziklák között, vagy kis indiánkenun siklani a gleccsertóba merült jéghegyek labirintusában, a nagy-nagy simaságban és csöndben - leírható, érzékeltethető-e?

     Végül, mindezeken túl – mintha semmi sem történt volna, semmi sem történne – az élet szelíd, idilli képei: a parti bazaltfalak odvaiban tarkafejű búvárpapagájok laknak, a hullámverés marta sziklák közt fókák fogócskáznak, a gyérfüvű mezőkön pedig vígan legelésznek a hosszúfarkú, kócos, tarka ponni lovak és fehér-fekete birkák, melyek az első hidegek idején már maguktól összegyűlnek a csillag formájú karámokban, hogy téli szállásaikra vigyék őket.

     Izlandnak, a gyapjún kívül, legfőbb bevételi forrása a hal! A bálnavadászat betiltásáról (korlátozásáról) állandó nemzetközi vita folyik, de a többi fajta (például a hering és a lazac) is fogyóban van, ami részben az orosz rablógazdálkodás következménye.

     Hajóikkal lehorgonyoznak a mi halászati zónánk határán, s valósággal kiszívnak mindent a mi vizeinkből is. – panaszolja egy izlandi halászmester. – Óriás, úszó gyárak ezek a hajók. A földolgozást is rajtuk végzik. A halak már dobozokba rakva, eladásra készen kerülnek a kikötőkbe.

     De keleti tengeralattjárók is ólálkodnak állandóan a sziget körül, melyen a NATO fontos bázisa, radarállomása van. (Ez utóbbit bárki büntetlenül megközelítheti, sőt le is fényképezheti!)                

     Szerencsére, Izland népe nem hajlik a kommunizmusra. Az erkölcsök megrontásához sem fűződik senkinek különösebb érdeke. A fiatalok nemhogy kábítószert, de még alkoholt sem igen fogyasztanak. Utazásom két hete alatt magam is hol sült, hol főtt halon, krumplin, salátának nevezett, ízetlen gezemicén (néha-néha birkahúson) és jó, hideg izlandi vízen éltem, amitől nagy józanság és hűvösség üli meg az ember gyomrát.

    A levegő szennyezetlen, átlátszó. Fölmenve a Reykjavik "füstölgő" öblét uraló fehér templom, a Hallgrimskirkja tornyába, olyan éles képet kapunk, mintha gyerekes gonddal megrajzolt, naiv festményt nézegetnénk. A gyakori földrengések miatt alacsonyra épített, nagy területen szétszórt házak hullámbádoggal bevont falai, palatetői harsány színekben pompáznak, akárcsak a Monopoly játék elemei.

    Alant, a hajója orrán dacosan álló viking, az Amerikát immár 1000-ben fölfedező ("Vinland"-ra keresztelte) Leif Erikson bronzszobra zöld patinával fénylik, s ahogy egymásután megszólalnak a harangok, zúgásukat öblös hangon veri vissza a tenger...

84/12

 

Az oldal tartalma, sokszorosítás, audiovizuális vagy számítógépes másolatkészítés, nyilvános előadás, rádió- és televízióadás, idegen nyelvre fordítás kizárólag Saáry Éva örökösei (Luganó, Svájc) előzetes, írásbeli engedélyével használható fel. 

 

 

 

Északi Magyar Archívum. Felelős szerkesztő: Szöllősi Antal.
Copyright © 2011 Szöllősi Antal, Ungerska arkivet (Északi Magyar Archívum).
All Rights Reserved.