1116860
Ma
Tegnap
A héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
668
913
5293
1105188
24767
157290
1116860

Te IP-címed: 54.158.183.188
2017-03-25 14:34

Emlékezés Vásárhelyi Ziegler Emilre

2012. január 19. csütörtök, 02:17
Írta: Murándin Jenő

 

Emlékezés Vásárhelyi Ziegler Emilre

 

 

Alakja úgy él az igen-igen megfogyatkozott pályatársak emlékezetében, mint lendületes, mozgékony fiatalemberé, aki a művészetszervezéstől a kritikáig mindenre vállalkozott, könnyedén, olykor könnyelműen lépve át összecsomósodott gondokon, miközben néha maga is odaállt műveivel a festőtársak közé. Idősnek, megtörtnek el sem tudták képzelni, mivel ilyennek közülük nem látta soha senki. Hírét is csak későn vették, hogy 80 éves korában hunyt el a távoli idegen kontinensen, Ausztráliában.
Örökmozgó temperamentumát, páratlan inventivitását zipszer őseinek magyar tőre oltott családfájából származtatta maga is. Vallomásos önéletrajzában 1 írja le, mi minden érdekelte. Festészet és irodalom, filozófia és jogtudomány, kritika és lapszerkesztés, sport. A kolozsvári egyetemen úgy szerzett jogi végzettséget, hogy közben Románia sokszoros úszóbajnoka és kiváló ökölvívója lett. Közben jó nyelvérzékkel megtanult németül, angolul és olaszul, hogy a művészeti-filozófiai könyveket eredetiben olvasni tudja. Beteljesült rajta a régi mondás: jogászból minden lehet! A túl sokirányú érdeklődés csapdáit fiatalon nem láthatta.
Hagyatékát tekintve bizonyos, hogy művészetkritikusként maradandót alkotott, míg festészeti próbálkozásait szikrázó fölvillanások teszik igencsak figyelemreméltóvá.
Ziegler Emil (a Vásárhelyi előnevet a harmincas évek derekától vette föl) 1907. január 23-án Marosvásárhelyen született. Ziegler Károly főorvos és Deák Margit házasságából hat fiúgyermek élte meg a felnőttkort, és mind más-más képességekkel kapaszkodott meg a közhatalom-változás traumáját akkoriban megélt cívis városban. Az otthoni gyakorlatias életfelfogást a nevezetes marosvásárhelyi Református Kollégium szelleme oldotta, távlatokat nyitva a művészetek felé is. Neki is, mint annyi más tehetséges hallgatónak, Gulyás Károly rajztanár és könyvtáros lett fölkarolója. 1924-ben tett érettségi vizsgája után ilyen ösztönzéssel folytatott két évig művészeti tanulmányokat. Budapesten az Iparrajziskolában Kölber Dezső 2 növendéke volt, a Képzőművészeti Főiskolán Csók Istvánnál tanult, majd három hónapig „csavargott” Itáliában. Apja ultimátumára végezte el jogi tanulmányait (1926–1933 között), de ügyvédi gyakorlat helyett, örökös pénztelensége ellenére, a művészi és publicisztikai pálya szabadságát választotta. Sorsszerű a találkozása Szolnay Sándor körével. A kolozsvári Minerva nyomda emeletén Szolnay akkoriban festőiskolát működtetett, míg Szervátiusz Jenő a szobrásznövendékekkel foglalkozott. Az oda járó növendékeknek és baráti közösségnek azonban mindennél többet jelentettek a szümpozionszerű együttlétek és beszélgetések. E népes társaságból, értelmiségi szellemi körből emelkedett ki a korszak két élvonalbeli kritikusa: Kováts József és Ziegler Emil. Az irodalom- és művészetkritika mindkettejüket egyaránt foglalkoztatta, de Zieg­ler megpróbálkozott az önálló alkotói jelentkezéssel is. 1934-ben Szer­vá­tiusz Jenővel és Gy. Szabó Bélával közösen mutatkozott be, majd 1935-ben és 1939-ben egyéni kiállítást szervezett.
Katalógusokból és kiállítás-kritikákból lehet nyomon követni, milyen elgondolások vezették Zieglert művészi alkotó munkájában. 1934-ben kései szecessziós fogantatású könyvkötészeti tervekkel jelentkezett; később festményei (és könyvillusztrációként megjelent rajzai) kerültek a közönség elé. Első méltatója éppen pályatársa, az alapvetően filológus képzettségű Kováts József  3 volt, akihez egy ideig Szolnay körében baráti kapcsolatok fűzték. Kováts preraffaelita visszfényeket és nyomatékkal az újklasszicizmushoz kapcsolódó törekvéseket fedezett föl Ziegler művein. A későbbi képek még érdekesebbek. Szétszóródásuk ellenére ezek a művek nem ismeretlenek; ha fehér-feketére szegényítve is, de bekerültek szerzőjük 1937-ben kiadott könyvébe. Az olasz hatású nove­centis­ta drapériás és fénnyalábos portrék és tájak mellett (Makkai Sándor püspök arcképe, Takács Borbála – a művész felesége – portréja, Kolozsvári táj) feltűnnek olyan művek is, melyek egész döbbenetesen megelőzni látszanak az op art Vasarely Victor művészetéhez kapcsolódó eredményeit. Az említett kötetben Zieglerék kisfiáról, az öt-hat éves Jánosról festett portréja példázza szemléletesen ezt a képi invenciót. Föllelhető azonban grafikáin is ez a vibráló, „kockás”, op artos felület, így az Erdélyi Helikon kiadásában 1939-ben megjelent meséskönyv 4 illusztrációin. E művek nem véletlenül keltették föl a kutatók figyelmét. Fölmerült az a gondolat, hogy számbavegyék, fölleltározzák és kiállításon is bemutassák ezeket a hatvan-hetven éve készült, de máig frissnek ható, újszerűségükben megragadó képeket. A budapesti Magyar Nemzeti Galéria 1996-ban ilyen értelemben fordult az Ausztráliában élő családtagokhoz, 5 de 1930-40-es évekbeli műveket egyelőre nem sikerült fölkutatni. Az tűnik igen valószínűnek, hogy e képek a háborús meneküléskor itthon maradtak, nem kerültek át az új hazába, valahol lappanganak.
Képalkotásának kísérletező merészségével egyébként maga a művész is tisztában volt. Ha figyelemmel olvassuk életrajzi följegyzéseit, abban éppen az említett gyermekportré kapcsán ilyen gondolatokra bukkanunk: „A mintás gyermekruha pepita kockái figyelmünkben egyre önállóbb életet nyernek, megnőnek s elválnak a ruha anyagától. A kontúr vonala hasztalan iparkodik értelmi rendbe foglalni őket, tudatunk alján mégis a kocka fogalma uralkodik. (...) Kísérleteimet e téren, a vonalak gyanús görbüléseit és a színek elferdülését (melyeket a néző a modernség nevében mint a műalkotás érthetetlen velejáróját nyel el) talán valamikor egy absztraktabb gondolkodású nemzedék, mint kezdetleges próbálkozásokat fogja lemosolyogni.” 6 Íme a jövő, az elkövetkező művészet fölfedezések intuitív megsejtése...!
A festéstől a kritika és lapszerkesztés vonta el egyre inkább Vásárhelyi Ziegler figyelmét. Az 1930-as évek derekától tíz éven át alighanem ő a leggyak­rabban közlő esztéta és kritikus.
Írásainak, képzőművészeti és irodalmi kritikáinak sora jelent meg az Erdélyi Helikonban, a Pásztortűzben (mely folyóiratnak 1941–44 között szerkesztője volt), a Korunkban, a Hitelben, a napilapok között az Ellenzékben és  Keleti Újságban. 1937-ben jelent meg Erdélyi művészek című életrajzi fűzére, megelőzve (vagy inkább lekörözve) ezzel a korán elhunyt Kováts József azonos törekvését. E könyv ma is érdekes és értékes forrása a kor művészeti életének, és illusztrációs anyaga is segíti a kutatót. Ziegler biztos ízlésére mi sem jellemzőbb, mint az a tény, hogy a többségben fiatal, pályakezdőművészekről szóló könyv egyetlen alkotója sem került bele értelmetlenül (saját magát is odaszámítva) az igényes válogatásba.
Vásárhelyi Ziegler Emil 1937-től részt vett a Barabás Miklós Céh (BMC) kiállításainak szervezésében és a céh szervezeti életében. Tevékenységét mozgósító munkájának eredményei mellett komoly bírálatok érték, melyekre rá is szolgált. 7 Ezeken a közös erdélyi kiállításokon jelentkezett újra saját műveivel: 1937-ben és 1944-ben a BMC budapesti tárlatain.
A háborús frontátvonulás előtt Erdélyből Budapestre költözött, ahol a geopolitikai jellegű, igényesen szerkesztett Európa című folyóiratot adta ki. Sorsa azután messze sodorta a két hazától. Családja tagjaival Ausztráliába emigrált.
A messzi déli kontinensen a Vásárhelyi Ziegler család, menekült társaival együtt új életlehetőséget talált. Az íráshoz, lapszerkesztéshez az akkor még negyvenes éveiben járó Ziegler többé nem tért vissza. Pályatársa és barátja Dóczy Ferenc sok évvel később hiába próbálta erre rábírni. Fiának, Vásárhelyi Jánosak közléséből (és az általa hazahozott reprodukciókból) tudjuk, hogy a festéshez másként viszonyult, azt nem hagyta egészen abba. Portrék, egzotikus tájak, geometrikus képszerkesztések jelzik kései munkásságát. Ezek egyike az itt reprodukált képvízió: Szent Ferenc az ötödik kontinensen (színes melléklet). Kiéghetetlen kísérletező kedvét több más vállalkozásában élte ki, egyebek között olyan tanszerek szerkesztésében, melyekbe – úttörő módon – számítógépes elemeket, kijelzőket épített be. Találmányait nagy anyagi áldozattal szabadalmaztatta. Az elismerést és anyagi visszatérülést azonban már nem érhette meg. 1986. június 7-én a dél-ausztráliai (Új-Dél Wales állambeli) Coomában, gyógyíthatatlan betegségben elhunyt.

Murádin Jenő
Kolozsvár

 

Jegyzetek

 

1. Vásárhelyi Ziegler Emil: Erdélyi művészek. Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1937.

     (A saját pályaképét megrajzoló rész a 121 - 130. oldalakon.)
2. Kölber Dezső (1874-1945) festő és murális művek alkotója, a budapesti Iparrajziskola tanára.
3. Kováts József (1906-1937) szépíró, irodalom- és művészetkritikus.
4. Czegei Carla: Bözsi. Vásárhelyi Z. Emil rajzaival. Az Erdélyi Helikon kiadása, Kolozsvár, 1939.
5. Jávor Anna gyűjteményi igazgató levele Vásárhelyi Z. Jánoshoz

     (Szücs György és Murádin Jenő fölkérésére), Budapest, 1996. jul. 19.
6. Vásárhelyi Z. Emil, i.m. 129. l.
7. Murádin Jenő: A Barabás Miklós Céh. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1978.

 

Megjelent:

Erdélyi Művészet : Transylvanian Art Quarterly (Székelyudvarhely) ISSN 1582-0149

1. évf. 2000, 2. szám.

www.erdelyimuveszet.ro/szamok/.../ermu2.htm

 

 

 

VÁSÁRHELYI ZIEGLER Emil

(Marosvásárhely, 1907. január 23. – Cooma (Ausztrália), 1986. június 7.)

 

  

Északi Magyar Archívum. Felelős szerkesztő: Szöllősi Antal.
Copyright © 2011 Szöllősi Antal, Ungerska arkivet (Északi Magyar Archívum).
All Rights Reserved.