MAGYAROK

1216562
Ma
Tegnap
A héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
529
741
2808
1210001
10095
17865
1216562

Te IP-címed: 54.196.18.46
2017-08-18 12:53

Északi Magyar Archívum, Szöllősi Antal hősies vállalkozása [1980]

2012. február 18. szombat, 19:38

 

SAÁRY Éva (Lugano, Svájc):

 

 

 

Északi magyar archívum

 

Szöllősi Antal hősies vállalkozása

 

 

 

     Igazi jelentőségét nem Stockholmban, óriási magyar gyűjteménye megtekintése alkalmával, hanem itt, Luganóban értettem meg. A tény, hogy több mint 1500 kilométert utazott pusztán azért, hogy – egy őt különösen érdeklő – kongresszuson (a SMIKK az elszakított területek kultúrájával foglalkozó őszi tanulmányi konferenciáján) másfél napig résztvegyen, már maga fémjelzi a karaktert. Harminchat éves kora dacára egyenlőként szólt hozzá (kiegészítéseket mondott) a világviszonylatban is elismert, idősebb professzorok előadásaihoz...

 

     De mivel is foglalkozik Szöllősi Antal! Azzal, amivel majdnem senki nyugaton (s ami pedig mindnyájunk létkérdése!): a megőrzéssel. Nincs mögötte társaság, intézmény, pénz. Egy ember, egy – alkatilag törékeny, de vasakaratú fiatalember – hallatlan helytállásáról van szó!

     És Szöllő Antal nem is „intellektüel” (a szónak jó és rossz értelmében). Nyolc elemije, egy gimnáziuma van. A többit maga tanulta hozzá. Nem ül valamely állami levéltárban, könyvekkel megrakott íróasztal mellett. Nincs titkárnője, aki behozza a postáját, elintézze a telefonjait, megfőzze a feketéjét. Egyszerű szobafestő. Lakásokat, épületeket fest napi 8-10 órában. Ebből fedezi költséges „passzióját” (maga mondja, hogy havi 3000 svájci frank körül költ rá!), s szabad idejében dolgozik.

 

     Rekonstruálom tavalyi, stockholmi látogatásomat. Elég sokáig kell utazni a földalatt vasúton (végül már nem is a föld alatt, hanem a felületen haladva), amíg elérjük Norsborg városrészt. Nagy, modern háztömbben van Szöllősiék lakása: hat szoba tele könyvekkel, újságokkal, kéziratokkal... (de névjegyeket, meghívókat, plakátokat, fényképeket, hangszalagokat stb. is gyűjt). Mi jellemző még erre az otthonra? Fény, derű, barátságos, meleg hangulat.

     A csengetésre egyszerre két kutya rohan az ajtóhoz: a díjnyetes, hatalmas, fehér komondor, Bunkó (egész Svédország csodájára járt, amikor hazulról kihozta) és a fürge, fekete terelőpuli: Pamacs. Az ajtóra szerelt erős rácson kivül ők az archívum szakavatott őrzői. De vannak nap felé tárulkuzó, szétindázó zöld növények, sok ágas-bogas kaktusz, halak, madarak is... S mindennek ellentéteként a technikai világ kényelmi és munkaberendezései: szauna, mosó- és ruhaszárítógép, kvarcoló, videófon-berendezés és egy hatalmas (méregdrága) fénymásoló gép.

     Bunkó puha, meleg szőrébe mélyesztve ujjaimat fordulok Tónihoz:

     – Hová valósi?

     – Nagyszalontáról, illetőleg Mezőberényből való vagyok. 1944-ben születtem, a „halak” jegyében.

     – Ez utóbbi adja hát a felfokozott kulturális érdeklődést!

     Fekete hajjal keretezett, vékony arc, átható-komoly tekintet, melyet még jobban kidomborít a sötét szemüvegkeret. Élettársa, Gabi éppen az ellenkezője: gömbölyű, mosolygós... mint egy piros alma. (Az ellentétek vonzzák egymást?)

     – Hol ismerkedtek meg?

     – A magyar tánccsoportban.

     – Hm.

     – Ne csodálkozzon rajta, hogy táncoltam. Magyarországon valamikor hivatásos úszóedző is voltam.

     A sokszínű, sokoldalú  egyéniség varázsa!

     – Mikor jött nyugatra?

     – 69-ben.

     – És miért?

     – Főleg azért, hogy azzal foglalkozam, amit itt maga körül lát. A traiskircheni táborból tulajdonképpen egyenesen Münchenbe, az európai emigránsközpontba szerettem volna menni, de nem sikerült.

69-ben jött ki és 70-ben már lapot indított Bujdosók címmel. Ezt követte később az Ungrare i Norden – Magyarok Északon (1971), amely „A svédországi magyar kisebbség országos lapja” alcímmel jelenik meg. 1979-ben követte az északi Magyar Archívum pár füzete, az egyetlen nyugati magyar sajtótermék, amely a megőrzés problematikájával foglalkozik.

     És a gyűjtemény? Több mint ötven magyar folyóiratot járat. Ehhez jönnek az emigráns kiadványok. Ami ez utóbbiakat illeti, több sajtótermékről tud, mint a Széchényi Könyvtár vagy a Münchenben, 1977-ben, Mildschütz Kálmán gondozásában megjelentetett Bibliographie der Ungarischen Exilpresse 1945-1975 című kötet. Sok mindennel foglalkozik, sok minden iránt érdeklődik (számos magyar szervezet tagja), de kutatásai súlypontját – sors adta feladat! – a svédországi magyarok élete és munkája képezi. Csak egypár cím tervezett, illetőleg lassan összeálló munkáiból:

     Svédországi magyar könyvbibliográfia, amely tartalmazni fogja a svédre fordított magyar szerzők – a Svédországban élő magyar szerzők –, a svéd vagy egyéb nemzetiségű szerzők magyar vonatkozású műveit;

     A svéd-magyar sajtó története és bibliográfiája, amely majdnem ötven magyar emigráns lapot dolgoz fel;

     A svédországi magyarok története (1000-től napjainkig);

     Kárpátalja magyar irodalma (Ez az elszakított országrészek irodalmából a leghozzáférhetetlenebb!)

     – A Széchényi Könyvtár is könyörög nekem különböző anyagokért! – mondja, nem kis büszkeséggel. – De úgy érzem, nem érkezett még el az ideje annak, hogy mindent haza adjunk. Ki tudja, tiszteletben tartanák-e az anyag sértetlenségét, épségét? Mindez, amit én itt összegyűjtök, ötven év múlva kezd majd érdekessé válni, amikor a szereplők és a szemtenúk már a föld alatt lesznek.

     – Rémes arra gondolni, hogy mennyi magyar érték pusztul el (szinte naponta!) itt nyugaton! – töpreng fájdalmasan. – Óriási könyvtárak, kéziratok, levelek... pedig minden egyes kis papírdarab fontos lehet!

     – A jezsuita (s a magyarokért sokat dolgozó) Solymár atya levelezését például, halála után, elégették! Nagy nehezen tudtam csak megmenteni egy köteg régi újságot. Olyan újságokat, amelyekből talán csak egyetlen példány létezik!

     – Maga még fiatal ember, igaz, de sohasem lehet tudni, mikor mi történik. Ha véletlenül meghal, mi lesz a gyűjteményeivel?

     – Van végrendeletem s egy megállapodásom a Svéd Állami Archívummal (Riksarkivet).

     Ismeri a világ könyvtárainak, archívumainak nagy részét. Fejből sorolja, hogy hová mindenhová kellene eljuttatni az itt kint megjelent könyek, újságok 1-1 példányát ahhoz, hogy biztosan megmaradjanak. (Ez az a pillanat, amikor az ember elfogja a lelkiismeretfurdalás: Istenem, mennyi mindent kidobtam és elégettem már! S az aggodalom: Mi lesz, halálom esetén, az én dolgaimmal? Kinek a kezébe fognak majd kerülni?)

 

     Nekem ahhoz, hogy valakiről riportot írjak, érzemi töltés kell. Nem tudok megrendelésre dolgozni. Stockholmi látogatásom alkalmával csak ámultam és bámultam (bevallom, azt is megkérdeztem akkor magamtól, hogy nem forgácsolja-e túlságosan szét magát ez a fiatalember?). Luganói megjelenése azonban szíven ütött. Ebből a megrendülésből született meg ez a riport. 

1980 

 

Folyóiratban megjelent:

Nemzetőr (München), 24. évfolyam, 369-370. szám, 1980. december – 1981. január,  – 10. oldal

 

Megjelent könyvben:  

SAÁRY Éva – Vadnay Zsuzsa

Érdekes emberek: nyugati magyar portrék / Saáry - Vadnay

Első kiadás.

Zürich: Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészet Kör, 1981 – 139 [3] p. : ill.

Szöllősi Antalról a könyv 128-131. oldal.

 

Érdekes emberek: nyugati magyar portrék : új válogatás / Saáry - Vadnay

Második kiadás.

Lakitelek: Antológia Kiadó, 2011 – 286 p. : ill.

Szöllősi Antalról a könyv 132-135. oldal.

 

Az oldal tartalma, sokszorosítás, audiovizuális vagy számítógépes másolatkészítés, nyilvános előadás, rádió- és televízióadás, idegen nyelvre fordítás kizárólag Saáry Éva örökösei (Luganó, Svájc) előzetes, írásbeli engedélyével használható fel. 

 

 

Északi Magyar Archívum. Felelős szerkesztő: Szöllősi Antal.
Copyright © 2011 Szöllősi Antal, Ungerska arkivet (Északi Magyar Archívum).
All Rights Reserved.