1263741
Ma
Tegnap
A héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
555
317
555
1259235
15777
20553
1263741

Te IP-címed: 54.198.143.210
2017-10-23 08:16

Mi, magyarok

2012. augusztus 09. csütörtök, 17:48

 

Saáry Éva

 

 

MI,  MAGYAROK

 

 

 

     Hányszor hallom honfitársaimtól a melldöngető kijelentést, hogy “egy népnél sem vagyunk alábbvalóak”. Én ilyenkor, magamban és nagyon halkan (hogy meg ne kövezzenek) hozzá szoktam fűzni, hogy “sajnos, különbek sem”, mert bizony minden búnkat, bajunkat nem varrhatjuk a “kegyetlen Sors” nyakába. Mi magunk is sok mindent tettünk-teszünk, ami hozzájárult és járul nemzeti létünk kedvezőtlen alakulásához.

     “Mi, magyarok” - mondjuk lelkesen, de ezt is meg kell kérdőjelezni, mivel országunkban már rengeteg máshonnan jövő, más származású ember él, és számuk növekedőben van. Az arány az őjavukra tolódik el.

     Inkább úgy fogalmazhatunk, hogy “Magyarország polgárai”. Érdekes módon azonban, a tágabb címszó alá sorolható egyéneknek is vannak közös tulajdonságaik (erényeik, bűneik). Az idők folyamán egymáshoz alakultak, miként a házastársak is, huzamos együttélés után, hasonlítani kezdenek egymásra. Egy magyar zsidó nem olyan, mint egy német zsidó (az izraeliekről nem is beszélve); egy magyar cigány nem olyan, mint egy román cigány, s talán egy napon a magyar kínai is egészen más lesz, mint a pekingi. Ezen a veszekedések, torzsalkodások, sőt még a gyűlölködések sem változtatnak. Egyedül az arabokat nem lehet “integrálni” – azokat is csupán merev, erőszakos vallásuk miatt, mely teljesen elzárja őket a külvilágtól.

     Nos, amikor “magyarokról” beszélek, minden hazánkban élő embert, népcsoportot értek alatta. A feladatok és felelősségek mindenkire vonatkoznak!

***

     Kezdjük mindjárt az erényeinkkel!  A magyar, mint minden erősen kevert nép, rendkívül tehetséges és életrevaló. Ha hagyják érvényesülni és pénzt keresni, szorgalmas is tud lenni. (Ellenkező esetben, keserű és frusztrált lesz!) Van benne szélhámosság, linkség is, de erről később. Egyéniségében színes, fantáziadús, amit népművészete, népzenéje is bizonyít. Gyakran vidám, és környezetében jó légkört, “jó atmoszférát” képes teremteni.

     Az Amerikában élő Szalay Gyula “Piros vér hull őszi sárba” címmel, érdekes tanulmányt szentelt a csoportlélektannak (melyet otthon persze figyelemre sem méltatnak), melyben azt vizsgálta, elemezte, hogy a második világháború után Nyugaton berendezett fogolytáborokban miként viselkedtek a legyőzött népek fiai. A németek például ott is éppolyan fegyelmezettek voltak, pontosan és szorgalmasan teljesítették feladataikat, mint a hadseregben, vagy a civil életben. A magyarok viszont lázongtak, handabandáztak, ügyeskedtek, de jókedvet árasztottak. A németek nem nagyon szerették őket, de mégis elszomorodtak, mikor szétválasztották a két tábort. Eltűnt velük az élet, a vidámság.

     Honfitársainkban van egy jó adag kalandor hajlam is, mely érvényesülésüket mindenütt megkönnyíti. (Azt hiszem, nem kell idéznem a forgóajtó-elméletet!)

     Lehet beszélni a legendás bátorságról (a sokszor a felelőtlenségig menő vakmerőségről) is. Mert ez is nemzeti tulajdonságunk. Szépen, látványosan tudunk meghalni (és temetni), ezáltal híva fel magunkra a világ figyelmét. Diplomáciai érzékkel viszont nem nagyon rendelkezünk, amit egész történelmünk bizonyít.

     Tehetségünket általában elismerik. “Zenei nagyhatalom”-nak tartanak bennünket. Tudományban, technikában is sokra vittük. Az atomtudósok nagy része magyar, de az olyan, látszólag jelentéktelen találmányok is, mint Bíró golyóstolla, a Rubik-kocka, vagy a Béres-cseppek szintén forradalmi változásokat hoztak. Az amerikai filmipar tele van velük, de a művészet is sok nagy nevet tud felmutatni. Nem vagyunk hátul a sportokban sem, bár a “rendszerváltás” óta, ezekben nem mindig jeleskedünk. Egyedül irodalmunk (csodás irodalmunk!) képtelen érvényesülni – a nyelvi nehézség miatt!

***

     Természetesen bűneink, hibáink (vagy inkább gyengéink?) is bőven vannak.

     A magyar eredetileg fellegekben járó, álmodozó, naiv és hiszékeny nép, melyet az okosabbak, ravaszabbak az orránál fogva tudnak vezetni.

   Csak a háború és a kommunizmus évei hozták ki belőle a visszataszító tulajdonságokat, amilyen az árulkodás, besúgás (néha a kegyetlenség is, bár ebben, úgy gondolom, sokan megelőznek bennünket), a túlzott anyagelvűség, kapzsiság, irigység és az együttérzés hiánya.

     Van bennük egy bizonyos felfuvalkodottság, kivagyiság is. Azt hiszik (és komolyan hiszik!), hogy országuk a világ közepe, magányos sziget, melyen kívül nem létezik semmi. Nem hajlandók látni az összefüggéseket, holott a Föld ma már teniszlabdává zsugorodott, s ha Japánban lehullik egy falevél, Budapesten is megérzik.

     Senkitől sem akarnak tanulni, semmilyen tapasztalatot nem hajlandók átvenni. Inkább maguk fedezik fel – századszorra – a spanyolviaszt.

    A legfőbb hiba végül talán az, hogy nem látják a saját érdekeiket. Más népek például kapva, kapnának a keleti rokonság lehetőségén, de mi felületesen megmosolyogjuk a való tényeket is (mi közünk hozzá!), pedig okosan politizálva, igen sok előnyünk származhatna belőle!

    Csupán mások ellenszenvét panaszoljuk és hánytorgatjuk (mindenki bennünket bánt!), a barátok szeretetét azonban ritkán viszonyozzuk. Hízeleg nekünk a lengyelek rajongása, az olaszok együttérzése, de milyen érzésekkel fordulunk mi hozzájuk?

     Szellemi és anyagi kincseink nagy részét könnyelműen elherdáljuk. Nem tudunk reklámot csinálni nekik, nem vagyunk képesek azokat reflektorfénybe állítani, eladni, miként azt annak idején már Kléberlsberg Kunó gróf is panaszolta. Természeti értékeink a világban nagyrész ismeretlenek!

     Csöppet sem ragaszkodunk a határainkon kívül rekedt, vagy más földrészeken, országokban élő véreinkhez sem. Az erdélyieket lerománozzuk, a nyugatiakat pedig gyűlöljük, úgy vélvén, hogy ők a “könnyebb életet” választották, semmi gondjuk, bajuk nincsen. Ha elmentek, nincsen szükség rájuk, maradjanak ott, ahol vannak.

     Vajon, hányan ismerik fel ezeknek az érveléseknek az önpusztító oktalanságát?

     Nagyobb és szerencsésebb népek (franciák, svájciak…) foggal, körömmel ragaszkodnak minden emberükhöz. Bölcsen felmérik, mennyi hasznot hajtanak az országnak – látókörben, de anyagilag is! – a külföldön élők.

Mindenezen rossz tulajdonságok alól azonban – szerencsére – léteznek kivételek. Akadnak fiatalok, akik érdeklődnek a nemzeti múlt és a szellemi javak iránt; akik célul tűzik ki a világméretű magyar-magyar összefogást! A kérdés csak az, milyen számban, milyen arányban!

2012

 

Az oldal tartalma, sokszorosítás, audiovizuális vagy számítógépes másolatkészítés, nyilvános előadás, rádió- és televízióadás, idegen nyelvre fordítás kizárólag Saáry Éva örökösei (Luganó, Svájc) előzetes, írásbeli engedélyével használható fel.  

 

 

 

Köszönjük a látogatást!

 

www.ungerska.se

 

 

 

Északi Magyar Archívum. Felelős szerkesztő: Szöllősi Antal.
Copyright © 2011 Szöllősi Antal, Ungerska arkivet (Északi Magyar Archívum).
All Rights Reserved.